Örülök, hogy a Kriza János Néprajzi Tár­sa­ság elnöksége dr. Balázs Lajost is a panteonjába emeli. „Bukarest indított és a Kriza-társaság bontakoztatott ki” – vallotta 2015-ben. 

Bukarestben született 1939-ben, a megélhetést a román fővárosban kereső csíkkászoni szülők gyermekeként. A Csík­ban töltött gyermek- és ifjú­kori évek után a kulákság bé­lyegével stigmatizálva először autószerelői technikumot vég­zett, majd a Bukaresti Egye­tem Bölcsészettudományi Ka­rán szerzett román nyelv és irodalom szakos oklevelet (1960–1965). Itt tett szert folkloriszti­kai ismeretekre, tájékozottság­ra a szakirodalomban és a ku­tatásmódszertanban. Doktori disszertációjának megírásában Mihai Pop irányította. 1976-ban szerzett doktori címet, a Nunta secuiască din Sândominic című dolgozatával. 

A könyvekbe temetkező fia­talember tekintetét bukaresti tanára a Ce fac secuii tăi? kér­dés­sel irányította szülőföldjére. A munkahelye és szüleinek faluja (Csíkszenttamás) között ingázva Balázs Lajos érdeklődése Csík­szentdomokosra irányult. „Meg­éreztem, hogy valami itt több, mint amit máshol tudnak.” 1972-től kezdve fél évszázadon keresztül ez a település a kutatás terepévé, a néprajztudomány-írás egyik helyszínévé vált. Azóta a településen aligha élt olyan család, amelynek legalább egy, de minden bizonnyal több tagja s bizonyára több alkalommal is szereplője volt ennek az irodalomnak, illetve a kutató ál­tal megfigyelt helyzeteknek. A ha­gyományokról való huza­mos beszélgetés, az adatköz­lővé válás, az adatszolgálta­tás, majd a megjelent ki­ad­­ványok recepciója, meg­vá­sár­lása, ajándékozása és hagyományozása révén a kutatás olyan „kitalált ha­gyománnyá” vált, amely ke­retében a helyi társadalom a maga sajátosságát tudatosította és kommunikálta. 

A francia folklórkutató, Arnold van Gennep Les rites de passage című könyve 1909-ben jelent meg Párizsban, meghatároz­va az európai etnológia strukturalista és funkcionalista rítuskutatását. A szemlélet kö­vetkezetes érvényesítésére tett kísérletet Balázs Lajos. Kutatói-értelmezői alapállását a következőképpen összegezte: „A szokáskutatás több mint száz év alatt nem eredményezett szakszerű összefoglalást. Az átmeneti rítusokat adott tele­pülésen végzett mélyfúrás for­májában érdemes feltárni.” Mihai Pop a rítusnak a min­dennapi közléstől különböző kommunikációs eseményként való értelmezésére, Faragó József „a korlátlan mennyiségű folklórgyűjtés” elvégzésére ösz­tönözte. Ujváry Zoltán ta­nácsára a szokásvizsgálatban az individuális motivációkat és attitűdöket is feltárni kí­vánta, Kós Károly nyomán a rítus idő­beli rétegeinek, a szokáselemek változása folyamatainak azo­nosítását. 

Életművének jelentős része a székelyföldi település átmeneti rítusait vizsgálva beszélt a vi­lágkép, az életmód, értékrend és a mentalitás viszonyáról, ennek változásáról, a rítusok normatív és reprezentációs szerepéről, az egyének, a társadalmi vi­szonyok rítusokban való megjelenítéséről, a hagyo­má­nyok érvényességéről (Az én első tisztességes napom, 1994; Menj ki én lelkem a testből, 1995; Szeretet fogott el a gyermek iránt, 1999). Erről a főcsapásról lépett tovább egy, az etnológiában ke­vésbé hangsúlyozott téma felé, az emberi élet folya­mán érvényesülő érzelmi moti­vációk (vágyak) szerepének felvetéséhez (A vágy rítusai – Rítusstratégiák, 2006). Az érzelmi élet legreprezentatívabb területe, a szerelem és a szexu­alitás szemérmesen ke­zelt témáját Balázs Lajos a kö­vetkező kötetben úgy fejtette ki, hogy messze túlszárnyalt minden korábbi módszertani kez­deményezést, kevéssel a szexualitás, a szexuális habitu­sok forradalma, megújulása után. Az adatközlők a „régi szép világ” toposzát érvényesítik ebben az esetben is. Eszerint korábban a nemi életre a kö­zösség felügyelt, s ezért a normalitás, az illendőség hatá­rain belül maradt (Amikor az ember nincs es ezen a világon. Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson, 2009). Majd a szimbolikus antro­pológia csábításának engedve a jelképek értelmezésére vállal­kozott (Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából, 2012).

Következő könyvével az em­lé­kezéskultúra európai kuta­tásának százéves vonula­tához zárkózott fel, a Nyerges-tető nemzeti emlékhellyé válásának történetét szerkesztve meg. A helyszíni felmérésben és a Nyerges-tetőről való beszélésben benne lappang a trianoni események, a kommunizmus, ezen belül az oktatás elnem­zetlenítő erőfeszítései miatti méltatlankodás, a hatalom til­tásával való szembeszegülés miatti borzongás, a székely identitástudat, a hivatalos és a többségi nemzet történelem­szemléletével szembeni elé­ge­detlenség (Nyergestető. A lelki­ismeret ágkeresztes-kopjafás temetője. A nemzeti kegyelet néprajzi földrajza, 2018).
Az utóbbi években a korábbi kötetekből újabb hajtások sar­jadtak. 2020-ban adatközlői szavait egybeillesztve „a paraszti élet szerelmi eposzát” mondta el (Cérna és tű. A paraszti világ szerelmi eposza, 2020). 2024-ben pedig Gyermek nélkül nem érünk semmit címmel a székely család „család- és gyer­mekszeretetét” idézte meg („Gyermek nélkül nem érünk semmit”. Nézőpontok a család- és gyermekszeretetről, 2024).
Balázs Lajos figyelemmel kö­­vette a román, az erdélyi és a magyarországi, valamint az európai és nemzetközi etno­lógiai szemléletet. Könyveit mód­szeres, fáradhatatlan és a valóságra nyitott és érzékeny terepmunka alapján írta meg. Tudományos teljesítményét nyelvezetének szakszerűsége, gazdag adattárának szem­léle­tessége, a szerzői krea­tivitás és az elemzés követ­ke­zetessége teszi hitelessé és olvasmányossá.