Macskát járt kávé
Utazásaim egyik nagy tanulsága, amely lehet, hogy már a mi trianoni történéseinkből kiindulva kezdett motoszkálni bennem, majd lassan körvonalazódott, különösen az egzotikus utazásaim során, és végül Indokínában fogalmazódott meg: az országok, népek és nemzetek, benne az eszmék, ideológiák és vallások története sokkal bonyolultabb és átláthatatlanabb, gyakran szinte követhetetlen, mint azt a történelemórák sugallják, vagy talán maguk a kutatók is gondolják. Persze, létezik mindegyiknek egy leegyszerűsített, emészthető változata, amely megalkotójának szubjektív válogatásán alapul, és épp ezért az ugyanarról a történetről előadott különböző változatok legtöbbször igen eltérőek.
A másik, kényelmetlen – mert ki nem mondott, bár evidens – tanulság, hogy Európa valamelyik nagyhatalma és az USA szinte mindig ott van a nagyvilág azon pontján, ahol valamilyen konfliktus van, és ahol bizony, ha jól belegondolunk, legtöbbször nem lenne semmi keresnivalója.
Különösen igaz ez Vietnámra (de Kambodzsára és Laoszra is), ahova 2023. november 9-én délután, 15.10-kor indultunk Budapestről. Bő 5 órás repülés után Dubaiban váltottunk, ahol jó négy órát várakoztunk, hogy újabb hatórás légi utazás eredményeképp végül az ország fővárosába, Hanoiba érkezzünk másnap 12 óra 40 perckor. Az időeltolódás 6 (hozzánk képest 5) óra, amit ezúttal – az első 2-3 nap után – viszonylag könnyen toleráltam, bár ennek okára azóta sem sikerült rájönnöm.
Ha ránézünk a térképre – márpedig ez ilyen alkalmakkor igen ajánlott –, láthatjuk, hogy az ország olyan, mint egy nagy J betű, amelynek a teteje még a kontinensen van, de azon túl a félsziget keleti oldalán húzódik végig, és „fordul be” az alján. Annyira hosszú, hogy két éghajlat is jellemzi: északon szubtrópusi, délen pedig trópusi. És mivel keleti partját végig a Csendes-óceán részét képező Dél-Kínai-tenger mossa, éghajlatát az évszakhoz kötött, esőt hozó monszun befolyásolja. Ez magyarázza azt a csodálatosan burjánzó természetet, amely hatalmas pálmákkal, rengeteg gyümölccsel, színesen virágzó bokrokkal és nagyon finom kávéval kényezteti az arra járót. Eleddig ez volt az egyetlen olyan ország, ahol mindig mindenütt jó kávét szolgáltak fel, ezt például nem mondhatom el Brazíliáról. Pedig rendszerint kannában hozták és úgy töltögették, mégis jóízű és erős volt. Hogy ebbe a véletlen, a szerencse is közrejátszott, vagy valóban így van, hogy arrafelé csak finom kávét főznek, azt nem tudom, de a tapasztalatom erre enged következtetni. Azt sem tudom, hogy ennek van-e köze ahhoz, hogy Vietnám ma világviszonylatban a második legnagyobb kávétermelő és -exportőr, Brazília után. Annak azonban már igen, hogy leginkább (97%-ban – olvastam valahol) az erőteljesebb ízű robustát találjuk meg itt, bár az utóbbi időben kezdenek többet foglalkozni az arabicával is.
A vietnámi kávé mégis leginkább attól híres, hogy itt (is) található Kopi luwak. Talán vannak, akik látták és emlékeznek, hogy a Bakancslista című filmben is szerepel mint egyik tétel, és végül sikerül is megkóstolnia a két remek színész, Morgan Freeman és Jack Nicholson alakította rákbetegnek. Ez az ínyencség a cibetmacska által kikakált kávészemekből készül és nagyon drága. Bevallom, nem kóstoltam olyant, ami 100%-ban kakás, de olyat vásároltam is – kötelező módon szakboltban, mert már mindenfele hamisítják – amelynek 20%-a az. Nem olyan sokszorosan finomabb, hogy az árát indokolná…