X. Y. mérnök harapós kutya – olvasom futólag, pillanatnyi érdeklődés nélkül egy székely identitást erősítő, faragott-festett székely­kapu gyalogosbejárójára rögzített táblán. Az üzenetet és a figyelmeztetést természetesen jól értem: itt lakik az ilyen nevű mérnök, nem ő a harapós kutya, hanem egy másik élőlény, az idegeneket ijesztgető házőrző eb, úgyhogy vigyázat, nehogy betévedj a kerítésen belülre. Módos emberek lehetnek, mert szép a lakóházuk, pontosabban a tetőablakok és a napelemek, mert az utcáról ennyi látszik belőle. Ott van a kutya elásva, hogy nem hívogatnak béfelé, minek is hívnák az akármilyen ismeretlent, a kutyának se kell ilyen vendég délidőben, s különben is bolond kutya holdra ugat. Jellemzi, vajon, a világot az üzenet ilyetén változása az idealizált múlthoz képest? Miatta csak részben valósul meg a hagyományőrzés unalomig hangsúlyozott fenséges feladata (a kaput most éppen két lelkes turista fotózza). A régi székelykapukon ugyanis az ijesztgetéssel ellentétes vendégváró üzenetek olvashatók. Ilyenfélék: Áldás a béjövőnek, béke a kimenőnek. Isten hozott, ha jössz. Isten veled, ha mész. Vándor! Ez a kapu nem akar kizárni, csak azt mutatja meg, merre kell bejárni. Ez utóbbi gondolkoztat el leginkább: ki minősül ma vándornak? A bevándorló például olyan vándor, akinek számára nyitva áll a székelykapu? Illúziórombolóként hatott rám egy másik, az előbbinél sokkal nagyobb tábla is, amit egy kertészet bejáratára biggyesztettek ki: Kutyával, kamerával és fegyverrel őrzött terület. Ó, jaj! Már a virágtolvajok is ilyen veszedelmesek lettek?! Bár az is lehet, nem idevalósi közönséges muskátli és fagytűrő rózsatő, hanem drága import királyliliomok illatoznak vagy kornyadoznak itt, amiket érdemes akár fegyverrel is őrizni és védeni a rosszindulatú betolakodóktól.

Logikusnak tűnik. Mint ahogy az is, hogy az üzenetküldés színeváltozásának korát éljük, amelynek fő színhelye és eszköze mindig kéznél van: a telefon. Az aktuális üzenetekért, ha például vészriasztás, hogy medve jár a közelben, és ne menjünk ki a házból, persze hálásak lehetünk, amint azért is, ha emberéletet ment a figyelmeztetés a medvejárásnál is veszélyesebb borzalmakról. Na és a békés marketingüzenetek tucatjai, amelyeknek a végén olvasható, hogy nem lehet rá válaszolni! Nem is volt szándékunkban! Hasznosak vagy haszontalanok, de tény, hogy személytelenségbe süllyesztik az embert, tulajdonképpen csak sok-sok névtelen céltáblának kategorizálva az egyént. Aztán egy idő után felhív egy ugyancsak személytelen robot, ami azt tudakolja, elégedett vagyok-e a szolgáltatással. Ennek nyilván semmi köze nincs egy emberi párbeszédhez, én az ember sem szólalok meg, robot üzemmódba kapcsolok, megérintve valamelyik kért gombot. Elégedett vagyok a szolgáltatással, már hogyne lennék, hiszen igencsak szerteágazó és sokrétű, sőt egyéni adataim felhasználásával, amire én adtam engedélyt, igenis „egyénre szabott” és nekem, a felhasználónak szóló üzenet valamennyi. Elégedett vagyok a szolgáltatással, csak valami meghatározhatatlan módon nagyon szomorú is miattuk, de ez az én egyéni problémám marad, mert ilyen rubrika nincs az elemző értékelésekben. Hiszen az elégedettség és a szomorúság ellentmond egymásnak, így nem valók egy rovatba. Kit érdekel! Az üzeneteket közvetítő robotokat nem, az őket vezérlő embereket sem, csak a munkájukat végzik, ha maradt még nekik. Megtehetem, hogy letiltom az üzeneteket, ha félreteszem a kételyt, hogy ezzel lemaradhatok valami életbevágóan fontosról. Minden fontos lehet! Hogy a kutya, kamera és fegyver ellenére ellopták a királyliliomot. Nemhogy a tolvajok, még a virágok ártatlansága sem egyértelmű. Nemcsak a szépséget, szerelmet, hűséget stb. jelképezik, hanem olykor a nemzeti hovatartozást is. Sokan hiszik például, nagyrészt jelképvoltából következtetve, hogy a „legmagyarabb” virág a tulipán. Bizonyíték: ott van a régi tulipános láda nevében! Ám ez sem olyan ősi, mint ahogyan sokan gondolják. Rapaics Rajmund 20. századi botanikus és történész szerint a tulipán török közvetítéssel került Európába a 16. században. A bécsi udvar megbízásából, és kertjébe az isztambuli nagykövet hozott tulipánhagymákat. A tulipános láda elterjedésében az irodalom ludas: Szigligeti Ede A csikós című népszínművébe (1847) beillesztett egy nótát, amelyben „Szent György-napkor szekéren, fölteszik a tulipános ládámat”. A vásári ponyvák füzeteiből népszerűvé vált műdal nyomán a tulipános láda elnevezés meghonosodott a hozományos ládákra, akkor is, ha nem volt rajtuk tulipán. Tulajdonképpen a gyöngyvirág érdemelné ki a „magyarság virága” nevezetet, írja a tudós. Időben régebbi az ábrázolása, térben sem kell messze keresgélni: az ősrégi festett bútorok, kazettás mennyezetek elmaradhatatlan virágmotívuma. Ennél is érdekesebb a vörös szegfű politikai üzenete: a 18. század végén a királypártiak jelképe volt, úgyhogy a francia forradalomban a kivégzésükkor ezzel léptek a vérpadra, két századdal később éppen a népet képviselő szocialisták szorongatják a kezükben. Kedves Olvasóm! Hiába ártatlan a kapu, a kutya, a medve, a virág, amikor az üzenetet emberek táblázzák.