A 18–19. század fordulóján Európa-szerte társadalmi kérdéssé vált a nőnevelés, de mintha megfeledkeztek volna arról, hogy a mitológiában az idők kezdetétől istennők, tündérek, keresztény legendákban szentek biztosították a női egyenjogúság alapvető elveit, miközben egymással szemben álló nőideálok vagy köznapi portrék is körvonalazódtak a nők jellemzésére. Néhány mitológiai nőalak: Lilit a Biblián kívüli ősi forrásokban Ádám első társa, akit Isten a férfi teremtése után fennmaradt „szennyes” porból formált meg a férfitől független önálló lénynek, ezért démoni tulajdonságokkal ruházták fel. Mivel a bűnbeesés előtt elhagyta Ádámot édenkertestől, rá nem vonatkozott az isteni büntetés. A görög Hekaté az éjszaka istennője, így alvilági, de holdistenség is, aki háromarcú, egyik arca a múlt, másik a jelen, a harmadik a jövő. Segít a hozzá imádkozó szülő asszonyoknak és figyelemmel kíséri a gyermekek nevelkedését, a női élet három szakasza szűz-anya-öregasszony közül a harmadikat, a bölcs öreget testesíti meg. Pallasz Athéné az igazság és az igaz ügyért harcolók védnöke, így a jog, igazság, bölcsesség, a művészetek, a kézművesség és a tanulás istennője. Uránia az ókori görög mitológiában a csillagokba írt tudományok, azaz a csillagászat és a csillagjóslás patrónája. A világon sok híres csillagvizsgáló viseli ma is a nevét. A magyar irodalomtörténetben fényes csillagként ragyog az Uránia. A korabeli hagyományokban igencsak ritkának számított a női név folyóiratcímnek. Egy olyan nőideál megformálásával próbálkozott, amely abban a korban mesterkélt női identitás maradt: a művelt, érzékeny fiatal hölgy, aki szerelmével az olvasott könyvekről társalog, és ami fontosabb: ő neveli a következő nemzedéket. Mondvacsinált, mert a valóságban a nőknek semmilyen társadalmi egyenjogúság nem jutott, a döntéshozók a férfiak voltak: apák, férjek, fiútestvérek.

Az irodalmi szövegek megálmodott nőideálja és a társadalmilag formált hagyományos nőkép sokszor köszönőviszonyban sem volt egymással, nemhogy rokonságban lett volna. Tanulmányok ezrei foglalkoznak ezzel, s ha nem is ablakot, csak egy keskeny rést nyitunk a világra, láthatjuk, hogy ez ma is fellelhető. Az irodalomtörténet hangsúlyosan úgy határozza meg az Uránia folyóiratot, hogy az első magyar szépirodalmi folyóirat, amelynek célközönsége a lányok, asszonyok. Sajnos csak három számot élt meg (1794–1795), alig olvasta valaki, háromszáz előfizetője sem volt. Szerkesztője Kármán József ügyvéd, író, világfi, az irodalmi és előkelő női szalonok kényeztetett kedvence, aki huszonhat évet élt, halálának okát, betegség vagy öngyilkosság, azóta sem tisztázták. Irodalmár kortársai észre sem vették, hogy Kármán az orruk előtt, sőt helyettük megteremtette a modern magyar kisesszé- és novellairodalmat, valamint a korszerű nőnevelés alapjait. Fél évszázad múlva az Uránia és Kármán igazi felfedezője Toldy Ferenc irodalomtörténész volt, aki 1843-ban kiadta Kármán munkáit. Kármán életművének három legfontosabb alkotása az Urániában jelent meg, ma mérföldkőnek számít a magyar irodalomban és társadalomtudományokban. Fanni hagyományai: a magyar epikai irodalom határkövének emlegetik, vallomásos énregény, irodalmi napló, amelyben valóság, szentimentalista életérzés és fikció keveredik. A nemzet csinosodása című esszéjére ma is hivatkoznak, de megjelenésekor visszhangtalan maradt, ennek az érdektelenségen kívül az is oka lehetett, hogy alapelvében szembement a kor nagy irodalmi vezérével, Kazinczy Ferenccel és az ő rajongóival. Kazinczyék ugyanis az irodalomban első helyre tették a „művelt” nyelvekből való fordításokat, míg Kármán az eredeti művek megjelenését sürgette. Az Urániát Kazinczy azzal intézte el, hogy csalódott benne, és ezzel ki is jelölte a helyét, pontosabban azt, hogy nem is érdemel helyet. Kármán azok ellen a magyar írók ellen szólt, akik hazug hízelgésekkel „kényeztetik” a nemzetet. Ma populistáknak neveznénk őket. Hangosan dicsérik a tudományos előhaladást, írja Kármán, pedig tudatlanság honol minden tájon. Még azokat is „lelki aléltság fogja el, akik külföldi főiskolákból térnek haza ősi mezejükre. A könyvtár helyett vadászfegyverek, a tudományok helyett vadkergetés, a gondolkodás helyett agarászat. A féltudósság elterjedtsége, az ízléstelen verselők dédelgetése, a grammatizálás szenvedélye mind csupa baj. Élvezetes és nem tudákos könyvek kellenek, inkább eredetiek, mint fordítottak, inkább kevés jó, mint sok rossz.” A Magyar Asszonyi Nemhez a folyóirat beköszöntő cikke. A nőknek a nevelés terén betöltött fontos szerepével és művelésük jelentőségével foglalkozik. „Mint esik meg az mégis, hogy az emberi Nemzet szép felének formálását, s hasznos gyönyörködtetését annyira elfelejtjük? Minden írások csak a Férjfit, annak Oktatását vagy Mulatságát tárgyazzák.” Mindennek ellentéte, a népszerű (!) Rövid útmutatás a szépnem nevelésére. Franciából szabadon fordította Farkas Károly (Pest,1806) így ír: „A test manipulálásával kell elérni a női jellem kívánt kialakítását, s ezzel a benne lévő eredendő bujaságot is kordában lehet tartani. Mivel a nő nem lép a nyilvánosság elé, nem járja be a nagyvilágot, ezért a Föld leírását tanító könyvekre nincs szükségek a Fehérszemélyeknek; mert ezen tudományt nekik rendszerint tanítani nem jó.” És így tovább… máig.