erős felhőzet
szórványos felhőzet
kevés felhő
Girbegurba fecsegések 101.
Kedves Olvasóm! Szoktál álláshirdetéseket olvasni? Ezekből megtudhatod, hogy a munkáltatók mit várnak el tőled. Egy átlagos álláshirdetésben valamilyen szakmabelit keresnek, de gyakran még abban is megjelennek feltételként azok a pozitív társadalmi normák, amelyeknek közhellyé züllött kulcsszavai: gyakorlat, jártasság, jó kommunikációs képesség, problémamegoldó hozzáállás, csapatmunkában való tevékeny részvétel. Ha tehát mindezeknek birtokában vagy (egy kisközösségi hagyományos kaláka résztvevői is rendelkeznek ezekkel!), esélyed lehet elnyerni a hirdetett állást. Aki elolvassa a hirdetést, egy röpke pillanatra elgondolkozhat azon, hogy léteznek-e benne a felsorolt adottságok, vagy ha személyes beszélgetésre jelentkezik, vajon el tudja-e hitetni, hogy igen. Az önbiztatás nem árt, esetleg tanácsot kérhet másoktól is. De eszébe jutna-e bárkinek, hogy költőtől kérjen tanácsot? Éppen a szomorú sorsú József Attilától, aki átélte az árvaság, a mélyszegénység és a mellőzöttség testi-lelki nyomorát. Tverdota György kortárs irodalomtörténész „önbátorítónak, önmegszólítónak” nevezi a költő hasonló témájú, de olykor töredékként, cím nélkül maradt, ám a költői hagyatékban teljes jogú verseket. 1933-ból írt verséből idézek: „Bátorság! Lesz még olyan munkád, / amelyben kedvedet leled, / most – bárha egek ura ront rád, / teremtsd elő a kenyered… Ez a fegyenc-kor leigázhat, / de szabad leszel, ha belül / nem raksz magadnak olyan házat, / melybe háziúr települ...” 1935-ben írt, cím nélküli ötsorosából sokszor idéznek, ám első két sorát kihagyják, így csak a kissé érzelmesen szép költői kép marad, ami a munka dicséretének jelmondata lehet. A teljes szöveg viszont igencsak kemény, elemzése is bonyolult társadalmi és lélektani helyzetet tár fel: „Ne légy szeles. / Bár munkádon más keres, / dolgozni csak pontosan szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes.” Ha belegondolunk, ez már jóval túlmutat a költészeten és fontos iránymutatója lehetne a gazdaságpszichológia egyént érintő összefoglalójának. A gazdaságpszichológia mint önálló tudományág az 1900-as évek elejétől létezik. Vajon születésénél a cinizmus bábáskodott? A kezdeti cinizmust azok a szakmai tanácsadók képviselik, akik „az emberi magatartás tudományos vizsgálatainak eredményeivel” segítik a munkáltatókat és vállalati vezetőket (azonmód a politikusokat is) a megfelelő alkalmazottak kiválasztásában, vagyis a „te csak dolgozz” végeredményt alátámasztó sokszor igaz, sokszor hamis ösztönzésekben, ígérgetésekben. Egy kis szemléletváltással ezeket viszont kényszerítő, fenyegető, zsaroló, tehát manipulatív folyamatoknak is nevezhetjük. Mindegy is, hogy minek nevezzük, ahogy mondani szokás: mindkét félnek igaza van, pontosabban saját igazsága van, hiszen összefoglaló néven mindezt a „megélhetési erkölcsiség” takargatja. Arról fogalmam sincs, hogy hol vannak ennek a túlélés felé emelkedő és a pusztítás felé lejtő határai. Mint ahogyan azt sem tudom, ki hogyan alkalmazkodik ehhez vagy száll szembe az íratlan szabályaival, esetleg visszavonulva begubózik, mert úgy véli „ez a fegyenc-kor leigázhat, / de szabad leszel, ha belül / nem raksz magadnak olyan házat, / melybe háziúr települ”. Banalitás, hogy az élet útja rögös, csaknem mindenki számára tele van buktatókkal. Na és a girbegurba ösvényen merre halad vagy éppen bukdácsol rajta az alkotó művész, a költő!? Na és merre halad vagy éppen bukdácsol rajta a művészetekért úgymond rajongó fogyasztó, aki olykor azt hiszi, hogy a művészet hobbi, kedvtelés, sajátos merengés az életről, netán szórakoztató, díszítő vagy ürességet pótoló elem, azaz egyféle fogyasztási luxuscikk. Mi más lenne, amikor a művész munkáját nyilvános árveréseken teszik-veszik, nem számít, hogy ő életében nem tudta megkeresni a kenyérrevalót sem, most licitálható pénzértéket képvisel. Sokan irigylik a művészeket a „nehéz munka nélkül, könnyen megszerzett” sikerért és pénzért. A morzsányira töpörödött műhelytitok viszont nemegyszer csak annyi, hogy a napi fizikai és lelki túlélés a legfőbb siker. Egyféle jótékonykodásba csomagolt árverés, gunyoros skatulyázás a művészek pályáztatása úgynevezett alkotói ösztöndíjakért. Lehet licitálni, ráígérni! Nem titok, hogy a művészeknek adott rangos kitüntetések, díjak pénzjutalommal járnak együtt. Az utódok bűntudata, valamilyen megkésett jóvátétel révén József Attilát („mondd, mit érlel annak a sorsa, ki költő… neve, ha van, csak áruvédjegy, mint akármely mosóporé”) is díjazták, de csak a halála után. Így kapott posztumusz Baumgarten-, posztumusz Kossuth- és Magyar Örökség-díjat, sőt 2005-ben Ferencváros díszpolgára lett. Jaj!
Kozma Mária
