A világ nagyvárosainak utcáin, a metró zegzugos alagútjain és az aluljárókban megszokott látványt nyújtanak az utcazenészek. Nincs ez másként Budapesten sem, főleg jó időben élénkül meg ez a zenei élet a fővárosban.
A Széll Kálmán tér hagyományos helyszíne a térzenének. Méretei miatt több zenész is hangszert ragadhat, s nem zavarják egymást a játékban. Egy külföldi szaxofonos játéka betölti az egész teret, repertoárján filmzenék, örökzöldek szerepelnek. Sokan körülállják, s bőven hull az apró a kitett hangszertartóba. Az egyik hallgató kérést is megfogalmaz, amit a „művész” azonnal teljesít is. A tér másik sarkán egy idős ember citerájával próbálkozik. Sajnos elég halványan szól a hangszere, pedig dúdol is hozzá; legfeljebb részvétből hull a kalapjába néhány apró. Felszállva a 6-os villamosra, egy harmonikásra leszek figyelmes. A félszáz méter hosszú Combino szerelvényen sétál hangszerével, míg mások igencsak kapaszkodnak, addig emberünk tengerészléptekkel egyensúlyozva halad biztosan előre. Operettdallamokat játszik nagyon jól, a Margit-szigetnél természetesen Strauss Kék Duna keringőjére zendít rá. A fújtatós hangszer hangja betölti a szűk teret, s a karjára erősített kis pohárba gyakran potyog a honorárium.

A Nyugat téri aluljáró most éppen üres, de emlékszem, karácsonykor egy (talán koreai) hittérítő csapat vert itt tanyát. A szónok tökéletes angolsággal hirdette az igét, majd dalra fakadt. Selymes tenorját sok operaénekes megirigyelhette, így nemcsak a megtérésre vágyók, hanem az angol nyelvet gyakorlók és a zeneszerető járókelők is megálltak körülötte.
A Vámház tér különösen kedves a zenészek körében. Itt végződik a Váci utca, így itt minden külföldi megfordul. Most éppen egy gitáros játszik az árnyékban. Nem bíz semmit a véletlenre, erősítőt használ. Örökzöld slágerekre improvizál, néha nehezen lehetett kivenni az eredeti témát.
A másik oldalon a Szent Gellért téren is vidám az élet, itt a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium kezdős diákjai járják a gólyatáncot. Szimpatikus tanárnőjük szerint különleges helyszín dukál a különleges előadáshoz. Pazar a hangulat, s taps kíséri a nem mindennapi produkciójukat.
Egy kezdeményezésről is beszámolok: a főváros több pontján pianínókat helyeztek el, amelyeken mindenki kedvére játszhat. Már a Liszt Ferenc Repülőtéren zene fogadhatja-búcsúztathatja az utasokat, akik más frekventált ponton is leülhetnek a hangszer mellé. A Fény utcai piacon nagyon népszerű a hangszer, Presser Gábor is elkápráztatta egyszer játékával a kofákat és a vásárlókat. Ottlétemkor egy fiatalember fogott bele Mozart Törökindulójába. Kicsit akadozott, de a lelkes zongorista folytatta egy másik darabbal. Közben megérkezett a barátja is, s négykezesezve tették oldottabbá a reggelt. Más alkalommal egy hölgy ült a hangszerhez. A zenész énekelt is hozzá, egész szép alt hangja volt.
Miközben rovom e sorokat, kezembe kerül egy ingyenes újság, a tollnok a budapesti főpolgármester szemére veti, hogy tízmillió forintot szór el ezekre a „közhasznú zongorákra”. Nem tudom megítélni, de tény, hogy amikor valaki leül e bírált hangszerekhez, és játszani kezd, rögtön vidámabb lesz a környéken a hangulat, mosoly ül ki a fáradt arcokra, ami a komor világunkban megfizethetetlen.