Mottó:
„Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen, mint az üstökösláng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen, mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.”

Ennek a művészi hitvallásnak rendkívüli erejű megnyilvánulása Nagy Imre művészete, mely az imént zárult kolozsvári és brassói kiállításokon egy csapásra hódította meg Erdély műértő közönségét. A hivatásba vetett sziklaszilárd hitről életre-halálra menő elszántságról beszél Nagy Imre megalkuvást nem ismerő egyénisége, ami képeiről reánk zúdul. Ez az egyéniség nem a kitaposott utakon kényelmeskedik, kompromisszumot kötve a közönség ízlésével, sem a sokféle művészeti »izmus« útvesztőiben tévelyeg, de az ősei szilajságával, a zseni ösztönösségével ver új utat magának új célok felé. […]
Báthory Zsigmond XVII. századbeli arcképére emlékeztető hatalmas koponya. Ezen a magába keseredett mégis erős, arisztokrata, gőgös székely-paraszt arcon egy egész népfaj sorsa, évezredes balladás küzdelme, s ráadásul a művész egész élete írva van. De ugyan ezeket megtaláljuk minden más művében is: portrétanulmányaiban, kompozícióiban, sőt tájképeiben is. […]
A tájat, alakokat burkoló levegőnek művészi hatás szempontjából ezekkel egyenlő szerepe van, anélkül, hogy a térszerűség keresésére kihangsúlyozódnék. Rézkarcani, szépia- és tusrajzain a fény, árnyék és levegő közrehatásával rembrandti zsenialitással adja elő vízióit. Az ábrázolás lényegesebb pontjait koncentrált fényözönnel árasztja el a mellékes részeket áttetsző árnyékba burkolja, ami által a kép az ábrázolt jelenség reális hatását adja. […]. A nagy munkabírással és erős akarattal párosult zseniálitás arra predesztinálja Nagy Imrét, hogy az eddigi szép sikerein is túl az európai nívójú egyetemes magyar művészetben is képviselője legyen székely fajának.

Ezeket a megtisztelő szavakat közölte (G) – akinek névrövidítését nem tudtam megfejteni –, Nagy Imre művészete cikkében, a Csíki Lapok, 1925. május 24-i számában.
A hazatérő 31 éves, egyenes tartású, már kopaszodó fiatalember indulása sem volt zökkenőmentes. „Egy évet feküdtem az Olt partján tétlenül – meséli –, és iparkodtam megtisztulni. Kínlódtam, hogy a lelkem is hazakerüljön.” – olvasható Vásárhelyi Z. Emil erdélyi művészeket bemutató könyvének róla szóló passzusában, és a Följegyzésekben is majdnem szóról szóra ugyanez.
Érdekes módon az anyaország mentalitásától kellett megtisztulnia – amit jómagam nem csodálok. És itt, itthon, ebben az akkor újsütetű, alig négyesztendős országban maradt, de ennek ellenére még teljesen változatlan szülőfalu és szülői környezet rendjében kereste újra és találta meg lelki békéjét. A rákövetkező, már racionálisan és becsülettel végzett életműalapozó alkotómunka, amelynek eredménye az 1925-beli kolozsvári és brassói egyéni kiállításokkal való bemutatkozás, Nagy Imrében helyre rakott minden lelki sérelmet, és ez köztudomásra is jutott a sajtóban.
Meg kell vallanom, hogy nem véletlenül választottam mottóul Vörösmarty Mihály A vén cigány versének sorait. Ugyanis ennek a néhány sornak a megírásához »vén cigány«-os hangulatban  – húzom, ki tudja meddig –, kezdtem hozzá mert másképp nem tudtam, hiszen a harminchárom esztendei csodálatos kurátori munkámat – négy kötetet, és több mint ötven kiállítást –, követő hangulatkeserv sehogy sem akar csitulni bennem.

Manapság sokszor olvasom-hallom az ifjúság itthoni megélhetésének a hirdetését, külföldről való hazatérésük fontosságát, és ezek egyéb járulékos, szívbe markoló érdekességeit.
Adott volna a jó példa is hozzá.
Ezért kellene ma ünnepelnünk!
Volna akit, s volna is amiért!
Akit ünnepelhetnénk, Ő pontosan száz esztendeje, 1924-ben tért haza Zsögödbe.
De hol ünnepeljünk? – mert háza és Képtára még mindig zárva van. Pedig 2023. július 27-én ez jelent meg a megyei lapban: „Megújul a zsögödi Nagy Imre Galéria. Csíkszereda önkormányzata külső anyagi forrásból fedezi a zsögödi Nagy Imre Galéria korszerűsítését, a kivitelezés ideje három év. […]” Azóta az ügyet óriási csend övezi. Talán üres a más áhított zsebe? Talán csak ez az egy megoldás létezik?
Isten hozta haza 100 esztendeje, Imre bácsi!

Szabó András egykori főmuzeológus, a Nagy Imre-hagyaték ny. kurátora