Amikor értesültem arról, hogy a megyeszékhelyen az újonnan használatba állított autóbuszok oldalára jeles személyiségek portréit festik fel, meghökkentem kicsit, lévén, hogy konzervatív vagyok, öreg, maradi, vaskalapos… Igen, a városvezetés fiatal, más generáció, másképpen lát, érez, gondolkodik, mert a fején másképp tapad a haj. Nálam már nem is tapad…
A jeles személyiségek közül most csak Márton Áron nevét említeném: van elnevezve róla iskola, utca, és van szoborcsoport is a téren, Csíkszentdomokoson múzeum, és sok-sok könyv látott napvilágot róla, vele kapcsolatban. Vagyis emléke él a köztudatban, személyét megbecsülés övezi. Nos, annyira, hogy most már ideje, hogy minderre az illetékesség rávessen még egy lapáttal, és egy autóbusz oldalán is lássuk az arcképét… Pár év múlva, amikor lecserélik az autóbuszokat újabbakra, akkor ez az „arcképcsarnok” bevonul a roncstelepre, ahol szétszabdalják, összepréselik? Tehát nem az örökkévalóságnak szól a gesztus, ez a szubkultúra, amely bizonyára mind az utazóközönséget, mind a nézelődő, bámészkodó polgárokat megnyeri. Meghatja?

Gondoltam, nem vagyok egyedül, és nálam illetékesebbek tollat ragadnak majd, és kifogást emelnek. Napokig figyeltem, vajon csak egyedül vagyok ökör ebben a csordában, ezen a világon? Úgy tűnik, hogy igen! Szétálló, hosszú szarvú, őshonos szürke marha vagyok, akit nem szabad az új autóbuszok közelébe engedni, nehogy véletlenül felüljön valamelyikre, és kimenjen azzal a város szélére, legelni… Hát nem veszem igénybe az új arcképcsarnokos szubkultúrás közlekedési eszközt, eddig is busz nélkül közlekedtem, ezután is inkább gyalogolok… Persze bosszantó, hogy egyedül maradtam a maradi véleményemmel, az ízlésemmel, bár akadt újságírói észrevétel is ez ügyben, éspedig: Miért nem kapott női személy is fizimiskát egy autóbusz oldalán, vagyis miért maradt busz nélkül a női nem? Ami igaz, igaz: magazinok címlapjáról, divatlapokból, reklámfüzetekből stb. nem hiányoznak a nők, de a választási plakátokon még mindig több a férfi, vagyis az egyenjogúság vérzik, bár vannak munkahelyek, ahol a nők uralják a terepet. Óvónő, egészségügyi középkáder? A bányákban, igaz, messzemenően több volt a férfi, de nem a nők miatt zárták be azokat…
Próbálom nevelni magamat, ezért keresem a vigasz-magyarázatot:
Az emberről és egyáltalán a világról felmutatott kép, a képi világ, a képmutatás a technikai fejlődés révén annyira megszokottá, hétköznapivá vált, hogy úton-útfélen emberi arcok, reklámarcok árasztanak el bennünket. Akárhová megyünk, sztárok arcképével nézünk szembe, vagyis annyira megszokottá vált ez a ,,képes” világ, hogy az új nemzedékeknek bizonyára ez már természetesnek tűnik. Egyébként a csíksomlyói búcsús vonat oldalán is kinagyított arcképek sorakoznak, vagyis ne csodálkozzunk, ha a nagy püspök arca hamarabb kerül fel egy autóbusz oldalára, mint hogy napirendre kerülne a boldoggá avatása.
Belátom, barátom, hogy valóban hosszú szarvú, őshonos szürke marha vagyok, amiből (köszönhetően az ugyancsak kászoni származású Bodó Imrének!) sikerült megmenteni Magyarországon egy csordányit, ami a jövő számára, gondolom, nem csak idegenforgalmi látványosságot jelent, hanem értéket is képvisel. Igen, kiirtották volna a kommunizmus idején (annyi minden mellett) a fajt, mert mindig a jelenlegi konjunktúrának megfelelő marhák kellettek és kellenek… Az őshonos gyümölcsfák is eltűntek volna, ha nincsenek konzervatívan is gondolkodó emberek, akik szerencsére, mielőtt meghaltak volna, még idejében betették a figyelmeztető szálkát egy-egy köröm alá…
Szóval a probléma a kép nélkül maradt nők oldaláról nyert megközelítést ez idáig… Hanem attól tartok, hogy rövidesen majd, ha a mozgó arcképcsarnok siringózni kezd a térségben, valami szemfüles, „aranyos fiúk” szóvá teszik a hiányérzetüket… Hogy más alakulathoz tartozó személyek is megérdemelnék, hogy portrét kapjanak egy busz vagy több busz oldalán. Szóval a szubkultúra térhódítása egymagában még nem minden, mert felvethet ezen túlmenően más kérdéseket is. Számomra csupán ízlés kérdése. Ami a mai világban a legkevesebb?
Egyedül maradtam az aggályaimmal, hát lesütött és félrefordított fejjel megyek el az autóbuszok mellett. Restellem, szégyellem magam. Persze attól, hogy félrefordítom a fejemet, sem a busz, sem az idő nem áll meg. Szerencsére csak egyedül vagyok a csordában, aki nem érti meg az idők szavát. Az idők képmutatását. Miért vagyok vajon képtelen erre?
Hát azért, mert én egy hosszú szarvú, őshonos szürke marha vagyok! Olyan, mint amelyik a havasi csordában hajdanán a szarvára vette a medvét, és elhajította jó messzire…