Úgy tűnik, rendszeressé vált az újságírók invitálása Révkomáromba. Az elmúlt évi sikeres találkozó nyomán idén a szervezők Taste of Comorra néven hirdették meg az együttlétet. A meghívó ezúttal is Komárom városa és az Egressy Béni Városi Művelődési központ volt. Mint korábban említettem, Észak-Komáromhoz ezer emlékem fűződik: feleségem Dél-Komáromban született, s mindig ünnepet jelentett átrándulni a kettészakított város másik felébe.

Ezúttal sem volt másként. Az Európa Hotelben szállásoltak el minket. A vendéglátó intézmény fogalom volt a letűnt világban: jóllehet a szocreál stílus inkább taszítónak, mint vonzónak hatott, tágas terei alkalmasak voltak nagyobb összejövetelek rendezésére. Konyhája korrektnek számított az akkori viszonyok között, vasárnaponként ünneplőbe öltözött családok érkeztek az éttermébe, számos alkalommal mi is asztalhoz ültünk. Nos, a hotelt teljesen felújították, a már említett tágas terei még mindig megvannak, a vastagabb pénztárcájú vendégek a látványos kaszinóban verhetik el pénzüket.

Ezután a városközpontba, a Klapka Étterembe vitt az utunk. A vendéglő igen elegáns, a betérőnek kivételes kulináris élvezetekben lehet része, amire helyi, Klapka névre keresztelt sör dukál. Megjegyzem, a vár híres védőjét is utolérte a hadvezérek végzete: Napóleonról és Szkander bégről konyakot neveztek el, neki be kellett érni egy „lájtosabb” itallal. Nem kellett sokáig várnunk, és megismertük az itóka készítőjét, az erődben berendezkedett Kamarum Sörfőzdét is, ahol a lohasztó nyári melegben, a hűvös falak között tesztelhettük a kézműves remekeket. Igen, Komárom régi sörfőzési hagyományokra tekinthet vissza, a XVIII. században nyolc-kilenc főzde csillapította a fejlődő város polgárainak szomját. A prosperitás az osztrák, olcsóbb italok betörésével ért véget, de e helyi kezdeményezések a dicső múltra emlékeztetnek. A már említett cég évi 20 ezer liter itókát gyár, amit a környéken terjeszt. 

Egy, az erődben székelő másik műhelybe is betértünk, itt a bőr feldolgozását ismerhettük meg Varju Tamás mester jóvoltából. A műhely mindenki előtt nyitva áll, nyáron gyerekek és felnőttek részére szerveznek táborokat, ahol hagyományos technikával dolgoznak, a szorgos kezek alól ízléses bőrtáskák, a történelmet idéző tarsolyok kerülnek ki.

Komárom sokat fejlődött. Virágos parkok teszik lakhatóvá a várost, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ programjai igen változatosak. A Tiszti Pavilon díszterme nagyobb rendezvények befogadására is alkalmas, a sportkedvelők – a magyar támogatással felépült – új stadionban drukkolhatnak kedvenc csapatuknak. Nem túl messze a sportcentrumtól irigykedve figyelhettük a strandon hűsölő tömeget.
Talán az erőd funkciójának kialakítása várat magára, Közép-Európa legnagyobb erődrendszerének központja igen lerobbantan várja újjászületését. Mint láttuk (sörfőzde, bőrdíszműhely), vannak kezdeményezések, de a terület életveszélyes, s igen nagy beruházást igényelne a rendbehozatala. 

Utunkat egy emléktábla avatása koronázta meg. A márványlap annak a háznak a falára került, ahol az első magyar nyelvű ismeretterjesztő folyóiratot, a Mindenes gyűjteményt adták ki a XVIII. század végén. Péczeli József kezdeményezése beírta magát a magyar kultúrtörténetbe. Utódai megadták a módját a ceremóniának: a negyvenfokos melegben a helyi hagyományőrzők fekete posztóruhában pompáztak, a polgármester beszédet mondott, egy kamaraegyüttes pedig többek között az 590. zsoltárt játszotta. Jó volt a zenei választás, a zsoltár szavai ide illettek: „Könnyhullajtással szórtuk a magot, de most boldog az aratás.” Igen, az egykori folyóirat példát mutat a mának, úgy tűnik, a komáromiak híven vállalják és folytatják e nemes örökséget.