A MÁV Szimfonikus Zenekar próbájáról írtam korábbi cikkemben. A nagy múltú zenekar egy orosz estre készült, ami a mai világban némi bátorságra vall. A szomszédban zajló háború nyomán Nyugat-Európa hangversenytermei­ben és operaházaiban az orosz szerzők ritkább vendégek, s az orosz művészek közül sokan is B-listára kerültek. Takács-Nagy Gábor karnagy az orosz kultúrával kapcsolatos gondolatait osztotta meg velem az együttes próbatermében.
„Nagyon örülök, hogy az orosz kultúra szeretete – aktuálpolitikától függetlenül – megmaradt Magyarországon. Igen, a kultúra mindenek fölött áll: az orosz zeneművészet, festészet, irodalom és filozófia az emberiség fantasztikus kincse.
Egy személyes emlék: a próbákra készülve, három héttel ezelőtt belekezdtem Tolsztoj Háború és béke című regényébe, hogy benne lehessek az orosz lélek rezdüléseiben, mivel meggyőződésem, hogy a zene a lélek nyelve. El kell ugyan játszani a hangokat, de minden hang mögött egy spirituális esemény rejlik. 

Egész életemben arra törekedtem, hogy megismerjem, milyen személyiség van a hangok mögött. Elmélyedek a zeneszerzők leveleiben, tanulmányozom, milyen korban is éltek. Ismernem kell, ki volt Csajkovszkij, és milyen környezetben élte le életét. Nagyon sokat segítenek ebben a nagy orosz karmesterek felvételei, hogyan közelítenek az adott műhöz. Tévedés ne essék, nem akarok kopírozni, viszont az előadások hangulatából sokat profitálok. 
Nagyon közelről ismerhettem Mihail Pletnyov zongoraművész-karmestert és Valerij Gergijev karmestert. Véleményük szerint például Csajkovszkij egy nagyon művelt, melegszívű ember lehetett. Amikor fortissimót írt, ott nem szabad, hogy a hang keménységbe és ordenáré fortissimóba torkolljon, inkább legyen tere és melegséget sugározzon. A kifejezésnek nem a decibeljét, hanem az erejét kell megfogni. A hang minőségének magasabb szinten kell lennie, mint a dinamikának.
Az említett művészek próbáin megértettem, ha orosz darabot játszottak, akkor mindig hangsúlyozták a karaktert, a dallamot – cantabile, énekelve – és a spiritualitást.
Az orosz történelem – jóllehet a magyar történelem sem egy diadalmenet – tele van gyötrő korszakokkal. Ennek következményeként az orosz lélekben van valami sötétségre, nosztalgiára való hajlam. 
A jelen darabnál Csajkovszkij Rómeó és Júlia nyitányfantáziájánál van egy belső, az említett orosz lélekből fakadó képem, amit ’hallok is’, de természetesen a saját érzésvilágomon szűrődik át. Nagyon sokat foglalkoztam Csajkovszkijjal. Fiatalkorom óta gyakran járok operába, megismerhettem az Anyegin és a Pikk dáma szépségeit. Játszottam a zeneszerző kamaradarabjait a kvartettemmel, vezényeltem az I., a II., a IV. szimfóniáját, a Vonósszerenádját, a Hegedűversenyét, a Zongoraversenyét, így a szerző nagyon közel került hozzám.”