Szeretek kicsit előre dolgozni: nem ér meglepetés, ha más elfoglaltság miatt nem marad idő a megszokott sorozat ütemezésére. A kétszázadik cikk már elkészült, mikor rádöbbentem a kerek számra: ezért odébb helyeztem a már elkészült opust, s az ünnepélyes számot inkább visszatekintésre használom. Gyermekkoromat átszőtte a zene, az engem egyedül nevelő Édesanyám gyakran vitt koncertekre, és olyan világhírű művészeket láttam, hallottam a színpadon, mint Székely Mihály, Tito Gobbi, Boris Christoff és Anja Silja. Látva zenei érdeklődésemet, az általános iskola zenei tagozatába írattak be. Kivételes társaságba kerültem, többek között egy neves operaénekes lányával, valamint a Magyar Állami Népi Együttes szólóénekesének sarjával szívhattam egy levegőt. Polgári család gyermekeként zongorára is járattak, de igen tehetségtelennek bizonyultam. Utólag visszagondolva, ebben tanárom is ludas lehetett, mivel darabokat és nem zenét tanított.

Egyetemi éveim alatt szinte sportot űztem abból, hogy hány koncertre jutok el egy hónapban. Jól kihasználtam, hogy mind a Zeneakadémiától, mind pedig az Operaháztól csupán néhány száz méterre laktunk. Az egyetemem énekkarának lelkes tagja voltam, ott ismertem meg feleségemet, Juditot, aki mindmáig lektorálja írásaimat. Ekkor kezdtem el naplót vezetni, amibe lejegyeztem, hogy milyen színházi előadásokat, operákat, koncerteket, filmeket láttam, miket olvastam, s merre jutottam el a nagyvilágban. Ezeket a feljegyzéseket nagyon jól tudom hasznosítani újságírói munkámban.
Az egyetem után egy közlekedési vállalatnál helyezkedtem el, de legfőbb vágyam volt, hogy a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz kerüljek. Ez a kívánságom 1985-ben teljesült, s középvezetőként nyolc felejthetetlen évet tölthettem Európa egyik legismertebb zenei cégénél. Nagyon magasak voltak az elvárások, mindenkinek naprakésznek kellett lennie zenei kérdésekben. Ehhez meg is adták a feltételeket: a koncert- és opera-előadások jegyeit el lehetett számolni, s a legtöbben éltünk is a heti egy-két grátisz előadás lehetőségével.
Később, már újságíróként is gyakran fordultam a zene felé, a New York-i Metropolitan Operáról írt két kötetem az operarajongók között népszerű volt. Az első kötetet ráadásul New Yorkban mutatták be, sajnos nem tudtam rá elmenni, s egy amerikai író barátomat kértem meg a képviseletemre.
Szívemhez igen közel állt a 2017-ben bemutatott A hősies tenor című filmem, a mozi a legnagyobb magyar lírai tenor, Pataky Kálmán életpályáját dolgozta fel. Nagyon sok helyen forgattunk, s a kutatásaim során számos – eddig ismeretlen – adatra és fotóra bukkantam.
Még hosszasan folytathatnám a sort a Miskolci Operafesztivál, a brnói Janáček Fesztivál kiváló előadásaival, New York-i, drezdai, pozsonyi, kolozsvári, párizsi előadásokkal, amikből cikkek is születtek.
A Zene füleimnek sorozat elindításakor fontos célom volt a zenei kultúra terjesztése, érdekességek megosztása, a zeneirodalom kevésbé ismert alkotóinak, műveinek bemutatása. A visszajelzésekből úgy tűnik, jó úton járok, kérem az Olvasókat, ezután is kövessék a sorozatot, s véleményüket ne rejtsék véka alá!

A zenei kultúra népszerűsítését tűzte ki célul a Csermák Zoltán által jegyzett Zene füleimnek sorozatunk, a vállalkozás szinte egyedülálló a hazai magyar sajtóban, de ritka a magyar nyelvű napisajtóban is. Komolyzenéről könnyedén írni, a zenei előképzettséggel nem rendelkező olvasó számára is érthetően és élvezhetően számolni be művekről, előadókról, eseményekről nem mindennapi teljesítmény. Kitartást, további ihletet kívánunk a szerzőnek a sorozat 200. részének megjelenése és 70. születésnapja alkalmából.