Bármennyire furcsának tűnhet – nagyon jól végiggondoltam, nehogy a memóriám vagy az első benyomásokra érzékeny lelkem játsszon velem –, de állítom, hogy az első utam gazdagabb volt. Vagy talán különlegesebb. Bár szervezetlenebbnek, mégis hangulatosabbnak és színesebbnek maradt az emlékezetemben, hisz annak ellenére, hogy az átkosban volt, igyekeztek megmutatni mindent, ami dicséretére válhatott a két metropolisznak és ezzel együtt az országnak. Természetesen most, mikor írok róluk, az újabb és minden szempontból alaposabban dokumentált második utam tapasztalataira támaszkodom elsősorban, de rendszeresen felcsillannak az első utam benyomásai, utalok is rájuk, ha azok valamiért fontosak, illetve szólok két olyan látványosságról, amelyek csak első alkalommal voltak benne az útitervben, de nekem igazi revelációt jelentettek.
Mindkét alkalommal a főváros, Moszkva, volt az első állomás. Valahogy természetes is, nemcsak mert közelebb van, de ugye, rendszerint a fővárossal szokás kezdeni az ismerkedést, mikor először megyünk egy országba. Arról nem is beszélve, hogy Moszkva egykoron fogalom volt, és lehet, hogy az most is. A kétpólusú Európában, melynek egyik legelszigeteltebb államában nőttem, nőttünk fel, Batsányi okos figyelmeztetése, iránymutatása a gyakorlatban a „Vigyázó szemetek Moszkvára vessétek” formára alakult. Tehát Moszkva megismerése akkoriban, nekem legalábbis, minden rossz kútfejének a megtapasztalását is jelentette, persze nagyon áttételesen, de akkor is. Persze, azt is tudtam, hogy az oroszok fővárosa ennél sokkal több és sokkal másabb, ami hamar be is bizonyosodott.
Moszkvát a legenda szerint I. György kijevi nagyfejedelem alapította, és 1147-ben említik először a dokumentumok, de valószínűleg már sokkal régebbtől lakott terület volt. Később az önálló Moszkvai Nagyfejedelemség székhelyeként jelentős várossá fejlődött, és megerősítette vezető helyét a 14. században. Aztán a következő század végére az egységesülő orosz állam, egyben a keleti kereszténység, az ortodoxia központjává vált. Később volt igazi polgári két évszázada is, de a kommunizmus hatalmas munkásvárossá süllyesztette (vagy emelte, döntse el mindenki maga, hogy a jelenséget hogyan értékeli). Bár paradox módon, sok viszontagsága után – Nagy Péter idején megszűnik főváros lenni, száz év múlva meg a saját lakosai égetik fel, és Napóleon katonái felrobbantják palotái és tornyai nagy részét –, a jelentőségét is a bolsevikok idején nyeri vissza, és sokáig annak a szimbólumaként ismert. Mára ez a kép sokat változott, és állítom, jó hangulatú, pezsgő metropolisz. Vagy az volt tíz évvel ezelőtt, ottjártamkor. Persze, attól még az én szívem Szentpéterváré.
Moszkva Európa legnagyobb területű és legtöbb lakosú – 12,5 millió, más forrás szerint 15 millió ember – városa. Közigazgatásilag rajonokra oszlik, mint az egész ország és az utódállamok is, ami a magyar járásnak megfelelő adminisztratív egység. És ezzel akkor végre magyarázatot kaptam szép hazánk 1950 utáni adminisztratív felosztására és elnevezéseire. Valószínűleg még sokan emlékeznek, hogy volt egyszer egy Maros, aztán Maros Magyar Autonóm Tartomány, amely – a többivel együtt – rajonokra oszlott. Szülővárosom az egyik rajon központja volt, amelynek a nevét is kölcsönözte. Nyilván, az orosz főváros nem ezért érdekes. Nekem elsőre az tűnt föl leginkább, hogy ott nem zavart a tengernyi hagymakupola. Határozottan szépek, hatásosak voltak.