– Már huszonévesen több szakács-világversenyen megmérette magát, többször dobogós helyezést ért el, 2016-ban a San Pellegrino Young Chef kelet-európai régiós selejtezőjén pedig a top 10 szakács közé jutott a több mint háromezer jelentkezőből. Hogyan került ezekre a versenyekre? Egyáltalán: hogyan lett séf?

– Alapvetően majdnem lakberendező lettem, de az utolsó pillanatban mégis inkább a vendéglátást választottam. Enni nagyon szerettem, és a főzés is mindig közel állt hozzám, így már középiskolában, Budapesten kezdtem tanulni ezt a szakmát. Szerencsés vagyok, mert volt egy nagyon jó szakácstanárom, aki megmutatta a szakma minden szépségét, és már akkor elkezdett minket iskolák közötti főzőversenyekre benevezni és vinni. Ott tetszett meg végérvényesen ez a közeg, az adrenalin, a stressz, a nyomás, és ahogy beléptem ebbe, onnantól mindig is nagyon szerettem megmérettetni magam. Először étteremben dolgoztam tanulóként, aztán szépen haladtam előre a ranglétrán, és mindig próbáltam egyre jobb lenni – idéntől pedig már a tízéves budapesti Costes Downtown executive séfje vagyok.

– Milyen szemléletet képvisel a gasztronómia területén? Milyen élmények voltak Önre a legnagyobb hatással?

– Nyilván sok dolgot látok, inspirálódom, követem az aktuális trendeket és hogy merre halad a gasztronómia – ebből a szempontból ezek a világversenyek nagyon jók, tágítják a hirozontom. Tavaly volt lehetőségem kijutni a szakácsolimpiára, az IKA Culinary Cup stuttgarti versenyére, ahol már nem versenyzőként, hanem zsűritagként vettem részt, ezáltal teljesen másképp tudtam belelátni a különböző csapatok szemléletébe. Több dolog is hat rám, egyrészt nagyon szeretem a budapesti nyüzsgést – ott születtem és éltem mindig –, másrészt, mióta családom van, gyakran járunk a gyermekeimmel a természetbe minden évszakban. Ezek összességéből alakult ki bennem, és ezek befolyásolják, hogy mit szeretek főzni, vagy mi az a szemlélet, amit próbálok egy-egy tányéron megvalósítani és megmutatni.

– Melyek a kedvenc alapanyagai? Mi a kedvenc étele?

– Amit talán legszívesebben használok, és jelenleg is rajta van az étterem menüjén, az a Szent Jakab-kagyló és a kacsamáj, utóbbit el is hoztuk ide, a Taste of Transylvania Underground eseményre is. Ezekkel nagyon szeretek dolgozni, mert jól párosítható hozzájuk valamilyen szezonális zöldség vagy gyümölcs, így örök darabok tudnak lenni az étlapon. Az étel pedig, amit legszívesebben fogyasztok – nem túl extra vagy bonyolult, de – a tojásos nokedli.

– Mit jelent Önnek a fine dining? És a „fun dining” koncepció, amit a Taste of Transylvania Underground képvisel, mennyire nyerte el a tetszését?

– A fine dining számomra ezt a két dolgot jelenti: étel és életérzés. Ez a szakmánkon belül tulajdonképpen egy művészet, amellett, hogy nagyon jó és finom dolgokat készítünk, mindig igyekszünk a látványra, a fogás által kommunikált érzésre is hangsúlyt fektetni. Mindig megpróbáljuk kicsit elvarázsolni a vendéget. Ez egy komplex dolog, amihez akár az illatosított kéztörlő, a különböző italpárosítások, a tányér formája, a tálalás mind-mind hozzáad. Szerintem a fine dining ezt a komplex élményt hivatott átadni, nyilván amellett, hogy jókat esznek és jól is laknak az emberek. A fesztivál által képviselt fun dining koncepcióval korábban még nem találkoztam ennyire mélyrehatóan, de tetszik az ötlet, a kezdeményezés. Itt is szépen alakul, hogy nemcsak eszik a vendég, hanem jól is érzi magát ebben a gyönyörű környezetben, a sóbányában, minden mindennel passzol, a dolgok összehangolása, összetettsége egyben teszi széppé az egészet.

– Először jár nálunk. Mit gondol az erdélyi konyháról?

– Valóban nem jártam még Erdélyben korábban, a fesztiválon is először veszek részt, úgyhogy ez számomra minden szempontból premier. Hagyományos erdélyi ételeket sem volt még szerencsém kóstolni, de itt a fesztiválon találkoztam autentikus fogásokkal. Az nagyon tetszik, hogy a szervezők kicsit másfajta szemléletet próbálnak átadni a részt vevő éttermek és vendégek számára, jól érezhető, hogy fontos itt a hagyományok ápolása. Ételeinket itt is otthonról hozott, már ismert alapanyagokból készítjük, de remélem, hogy ősszel visszatérünk a Taste of Transylvania gasztrofesztivál gyimesi kiadására, ott ugyanis még több autentikus programpont szokott lenni, úgyhogy majd akkor, ott fog igazán lehetőségem nyílni az itteni alapanyagok, ételkészítési folyamatok és fogások megismerésére.

– 2027-ben Hargita megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet. Ön szerint mit kellene tennünk annak érdekében, hogy ezt a lehetőséget jól használjuk?

– Ez óriási lehetőség arra, hogy az itt élők világszinten megismertessék a helyi értékeket, akár alapanyagokat, ételeket, ételkészítési eljárásokat is, és szerintem a közösség is hozzá tud tenni ehhez. Úgy látom, hogy itt, Erdélyben az a legnagyobb érték, amit otthonról hoznak, amit otthon tapasztalnak az emberek, legyen az a nagymama receptje vagy az ellesett konyhai folyamatok, melyek által az ételek az asztalra kerülnek. Ha ezeket meg tudják mutatni a világnak, az egy sehol máshol nem fellelhető, autentikus dolog lehet.

– Mit visz haza magával Székelyföldről?

– Rengeteg élményt, nagyon sok kedves, vagány emberrel találkoztam itt, illetve a feleségem meghagyta, hogy parajdi fürdősó nélkül haza ne merjek menni, úgyhogy azt mindenképpen be fogom tenni a táskámba.