– Mit jelent Önnek a Gróf Széchényi Imre-díj? 

– Megmondom őszintén, előzetesen nem is tudtam erről a díjról. Amikor értesítést kaptam, hogy engem jelöltek, teljességgel meglepett. Utánaolvastam, és akkor tudtam meg, hogy minden évben olyan külhoni közösségek és személyek kapják meg, akik a mezőgazdaságban vagy az élelmiszeriparban kiemelkedő munkát végeztek. Az első gondolatom az volt: miért pont én? Hiszen sok kiváló szakember dolgozik ezen a területen. Később tudtam meg, hogy a folyamat már hónapok óta zajlott, a háttérben többen támogatták a jelölésemet. Ez különösen jól­esett, mert azt mutatja, hogy nemcsak a munkám eredményeit, hanem a közösségért vállalt felelősséget is látták.

– Hogy élte meg a kitüntetés pillanatát?

– Úgy érzem, a díjátadás pillanata egy életre szóló élmény volt. A Pesti Vigadó épületében, elegáns környezetben több mint száz díjat osztottak ki. Amikor a nevemet kimondták, és a színpadra léptem, bevallom, kicsit zavarban voltam. Körülnéztem, és azt láttam, hogy velem együtt idős, nagy tapasztalatú szakemberek, agrárszakértők, állatorvosok, traktorosok, takarítónők is elismerést kaptak – mind olyan emberek, akik mögött egy élet munkája állt. Én pedig, bár tudtam, hogy sokat dolgoztunk a szövetkezetben, mégis fiatalabbnak és kevésbé tapasztaltnak éreztem magam közöttük. De éppen ez mutatta meg számomra, hogy a díj nemcsak az én személyes érdemem, hanem a közösségünké is. A családom is ott volt velem, s amikor láttam a szemükben a büszkeséget, akkor éreztem igazán, hogy megérte a sok áldozat.

– Több mint tíz évig vezette a Csengő Tejszövetkezetet. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

– A szövetkezet ötlete már 2010 körül megszületett, még Ferencz Tibor akkori polgármester kezdeményezésére. Ő volt az, aki összefogta a helyi gazdákat, és elindította a gondolatot, hogy Szépvíznek szüksége van egy saját tejfeldolgozóra. Akkoriban nagyon alacsonyak voltak a tejárak, sokan már az állataikat is kezdték eladni, ezért született meg a tejüzem gondolata: hogy legyen értelme a tehéntartásnak, és a falusi gazdák érdekeltek maradjanak abban, hogy megtartsák az állataikat. 2011-ben hivatalosan is megalakult a szövetkezet, de az indulás nagyon nehéz volt. Az alaptőke csekély volt, a tagsági díjakból legfeljebb a hivatalos papírok költségeit tudtuk fedezni. A szövetkezet indulása egyértelműen a helyi közbirtokosságok – Szépvíz, Csíkszentmiklós, Borzsova – támogatásának köszönhető. Ők adták össze az alapot, mintegy 400 ezer eurót, amelyből az építkezés mellett az első hónapok működését fedezni tudtuk. Nélkülük a tejgyár soha nem indulhatott volna el. 2013 decemberében kezdődött az építkezés, én ekkor kaptam a felkérést, hogy vállaljam el az üzem vezetését. Nem volt könnyű döntés, hiszen a távközlésből érkeztem, nem volt előzetes tapasztalatom a tejiparban. De vállaltam, mert éreztem, hogy ez a közösség ügye. Az első másfél év gyakorlatilag az építkezésről, a gépek beszerzéséről és a berendezés kialakításáról szólt. 2015 áprilisában indult a termelés. Az induláskor minden új volt: ketten, a szintén szépvízi Ferencz Szilárd sajtmesterrel együtt vágtunk neki. A gazdák közül sokan kételkedtek benne, hogy sikerülhet, sőt néha magam sem voltam biztos benne. Rengeteg tanulás, utánajárás, pályázatok, kapcsolatok – mindennapos küzdelem volt. A legnagyobb kihívást mindig a pénz jelentette: megvenni a tejet, feldolgozni, közben fizetést adni a dolgozóknak, mindezt úgy, hogy a bevétel csak később érkezett. Voltak hónapok, amikor szinte napról napra kellett megoldani a fizetéseket. Ezek voltak a legnehezebb pillanatok.

– A szépvízi tejszövetkezet egy autentikus székelyföldi sikertörténet. Mi volt ennek a titka?

– Én azt mondom: kitartó munka és közösségi összefogás. A szövetkezet lényege, hogy minden tag helyi gazda, és soha nem engedtük, hogy külsősök részesedést vásároljanak. Volt, aki ajánlkozott, hogy befektetne, de a közösség mindig kitartott amellett, hogy ez a szövetkezet a miénk maradjon. Ez adott erőt. Személy szerint úgy éltem meg, hogy nem volt hétvége vagy ünnepnap – ha vásár volt, mentünk, ha pályázat volt, írtuk. Mindig azonnal kellett reagálni. Nem lehetett azt mondani, hogy majd holnap. Ez a hozzáállás tartott bennünket életben.

– Mely eredményeire tekint vissza a legnagyobb büszkeséggel?

– A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a szövetkezet tíz év után is stabilan működik, és húsz embernek ad munkát, nagyrészt szépvízi fiataloknak. Emellett a gazdák számára biztos jövedelmet jelent, hiszen nálunk értékesítik a tejet, ami pluszbevételt hoz minden családnak. Ez számomra nagyobb érték, mint bármilyen személyes siker.

– Mit tanácsolna a fiatal gazdáknak, akik ma szeretnének hasonló közösségi vállalkozásokban részt venni?

– Azt, hogy ne adják fel az első nehézségnél. A közösségi munka nem olyan, mint egy magánvállalkozás. Itt mindenkiért felelősséget kell vállalni, és csak akkor működik, ha mindenki úgy dolgozik, mintha a sajátja lenne. Szívvel-lélekkel kell végezni, és nem szabad csak munkahelyként tekinteni rá. A pénz fontos, de nem lehet az első. A közösség, az összefogás, a közös cél az, ami igazán számít. A fiataloknak azt üzenem: merjenek nagyot álmodni, de dolgozzanak érte keményen. Mi Szépvízen a semmiből indultunk, és ma egy olyan üzemet működtetünk, amelynek termékei Erdély-szerte ismertek. Ez bizonyítja, hogy ha a szív és az akarat megvan, akkor a lehetetlen is lehetségessé válik.
 

Gál Zoltán 1962. augusztus 6-án született Csíkszeredában. Gyermekéveit Szépvízen töltötte, az elemi iskolát helyben végezte, majd a középiskolát a Márton Áron Gimnáziumban. A katonaság után 28 évig dolgozott Csíkszeredában távközlési technikusként. 2011-ben új életpályát választott: előbb a szépvízi gyermekotthonban volt adminisztrátor, majd 2013 decemberében felkérték a helyi Csengő Tejszövetkezet indulásának vezetésére. 2015-től 2025-ig a szövetkezet ügyvezető igazgatójaként dolgozott, irányításával az üzem az erdélyi szövetkezeti mozgalom egyik mintapéldájává vált. Jelenleg a Szépvízi Közbirtokosság elnökeként tevékenykedik.