Mezei utak és összekötő út korszerűsítése zajlik
Több mint tíz kilométernyi mezei út korszerűsítése ér révbe Csíkszentsimonban, emellett a 196 jelzésű községi út révén összeköttetést teremtettek a megyei úthálózattal és az országúttal.
Csíkszentsimonban és Csatószegen összesen 10,785 kilométernyi mezei utat korszerűsítettek az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott beruházás keretében.
– A munkálatok még nem készültek el teljesen, de lényegében már a befejezésükhöz közelednek
– közölte Kozma István, Csíkszentsimon község polgármestere.

Kifejtette: a beruházás során Csíkszentsimonban a Zöldesi, a Kövesi és a Nagymezei mezei utakon végeztek javításokat, míg Csatószegen az Aszó- és a Görgős-mező irányába vezető útszakaszokat korszerűsítették. A beavatkozás során kőzúzalékos makadámburkolatot alakítottak ki. A DR–27-es intézkedés keretében megvalósuló projekt értéke egymillió euró, azaz ötmillió lej, amelyhez az önkormányzat önrésszel is hozzájárult.
– A község úthálózatának fejlesztését egy másik beruházás is szolgálja: a 196-os községi út aszfaltozásával a Nagymezei útvonalon keresztül teremtettek összeköttetést a 123-as megyei úttal, illetve az országúttal. Ezt a munkálatot az Anghel Saligny kormányzati programból finanszírozzuk
– mondta Kozma István.
