Négy nap, száztíz könyves rendezvény. A könnyebb érthetőség kedvéért mindent számszerűsítő világunkban röviden és tömören így lehetne jellemezni az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amely amúgy idén harmincadik kiadását érte meg. A szervezők – a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, a Pro Kaart Kulturális Egyesület és a Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) – mint a rendezvényt indító sajtótájékoztatójukon is bejelentették, a megújulás és a hagyományok tisztelete jegyében szervezték meg, majdhogynem összművészeti jelleget biztosítva a négynapos rendezvénykavalkádnak, ugyanis a klasszikus könyvbemutatók, író-olvasó találkozók mellett az Erdélyi Szépmíves Céh tevékenységét bemutató kiállítástól a koncertekig és a nagyszínpadi színházi előadásokig terjedt a kínálat.
A nagyváradi Holnap Könyvek standjánál arról számolt be Szűcs László kiadóvezető, hogy a korábbi évek tapasztalatával ellentétben már a nyitónapon, csütörtökön élénk volt a mozgás a színház földszinti és emeleti előcsarnokában berendezett vásárban, ezzel szemben – mint két csíkszeredai kiadó vezetője, a bookartos Hajdú Áron és a Pro Print-es Burus Endre megjegyezte, hogy a pénteki nap a szokottnál és vártnál kisebb forgalmat hozott. Tegnap viszont már azt adta hírül telefonbeszélgetésünk alkalmával H. Szabó Gyula RMKC-elnök, hogy mindenféle szempontból ered­ményes vásárt zárnak.

– A Marosvásárhelyi Nemzet­közi Könyvvásár is­mé­tel­ten bebizonyította, hogy nemcsak a legrégibb hazai magyar átfogó könyves rendezvény, hanem a magyar könyves világban a legerősebbek, legfontosabbak közé tartozik

– hangsúlyozta a szakmai szervezet vezetője – s azt sem rejtette véka alá, hogy a kiadók és kereskedők visszajelzése szerint „a kassza is szépen csengett”.

Ezt igazolja szombati tapasztalatom is, párszor végigjártam a standokat, s elégtétellel nyugtázhattam, hogy a számos könyvújdonság iránt nagy az érdeklődés, sokan már úgy érkeznek egy-egy kiadó asztalához, könyvespolcaihoz, hogy adott könyvcímet keresnek. Mások pedig átadják magukat a felfedezés élményének, elmélyülnek a kínálat böngészésében vagy egy-egy kötet felfedezésében, a vásárlási kedvnek az önfegyelem és a pénztárca tartalma szab határt. Örömmel fedeztem fel, hogy a hazai könyves ismerősök – személyek és intézmények – idén is jelen vannak, többnyire az évek óta megszokott helyükön, portékájukat kínálva. A színház különböző zugaiban egymás után, szinte futószalagon zajlanak a bemutatók, a szerzőkkel folytatott beszélgetések, a dedikálósarokban olykor egy-egy élő klasszikust vagy divatos szerzőt látni.
A vásár jó alkalom arra, hogy egy-egy szerzőre irányítsa a közönség figyelmét. A rendezvény gazdag tartalommal rendelkező közösségi felületein olvastam a magyarországi Cerkabella gyermekkönyvkiadó képviselőjének, Nyulas Ágnesnek a bejegyzését, aki felteszi a kérdést: „Mitől különleges ez a vásár még az erdélyi vásárok között is?”, és megadja rá a meglepőnek tűnő választ is: „Talán attól, hogy mivel hosszú múltra nyúlik vissza, hihetetlen tömegeket mozgat meg. Ilyenkor a színház épülete valósággal zsong az irodalmat kedvelő gyerekektől, felnőttektől, egymást érik a könyvbemutatók, beszélgetések, előadások. És attól, hogy itt a szerzőket a gyerekek rocksztárként ünneplik. A huszonegyedik században.”

S bizony, a szerzőkre olykor ráfér az ünneplés egy olyan társadalmi közegben, amelyben a politikai döntéshozók és pénzosztó szervezetek képviselői is néha úgy vélekednek, hogy befellegzett a nyomtatott szónak, nincs rá szükség, a mindenekfeletti online mindent megold, mindent elérhetővé tesz. Az olvasók pedig minduntalan rácáfolnak erre a tényként tálalt érvelésre. A szerzőket tehát néha ünneplik, mert elismerik a kiemelkedő teljesítményt, ünneplik a kapott élményt.
Az meg külön öröm számomra, hogy az általam nagyra becsült szerzőt, Borsodi L. Lászlót tüntették ki az idei vásáron az Év szerzője-díjjal. Érdemes bővebben idézni a vásár online kiadványában megjelent híranyagot: „Az idén megjelent, Te fordítsd el című kötetében – a szerző korábbi verseskönyveivel, a Szétszórt némasággal és az Estére megöregszel cíművel immár trilógiává bővülő – a legkétségbeesettebb, a legdühösebb, a legmegengedőbb, a legelveszettebb, a legtékozlóbb, a legkönyörgőbb és a legkönyörtelenebb költők hangján szól. »És a legszerencsésebbekén – tegyük hozzá, hiszen megtalálta az üres hétköznapokban a ’havak zuhogását, a gyónás utáni csöndben a költészetet’« – írja a kötetről Demeter Zsuzsa. A laudációban így fogalmaz: »Borsodi L. László verseit olvasva helyet kapott bennem a zsoltárszerző öröme, szenvedése, kétségbeesése és bizalma, félelme és reménysége, bűnbánata és könyörgése, mondatainak zaklatott ritmusa. Nem csoda hát, ha havazásra vágyom, feloldóra, megtisztítóra, engesztelőre. A felszólító, felkiáltó, óhajtó, kérdő mondatok sokasága közt jólesne megpihenni. Csendességre vágyni. »Adj már csendességet! (...) Ötvenegy verses imádság e lila kötet. Reménykedem, hogy a bűnbánat és a könyörgés, a megbocsátásra vágyás és a magára hagyatottság, a reménytelenség, elesettség közepette, avagy mindezek ellenére választotta Borsodi L. László kötetének a remény és a várakozás színét. Így, adventhez közeledvén, mi másban reménykedhetnék?«”. Az elismerés rangját jelzi az a tény, hogy tavaly Vida Gábor, egy évvel korábban pedig Molnár Vilmos kapta a díjat.

– Működnek a dolgok – nyugtázta elégtétellel H. Szabó Gyula, remélve, hogy a vásárhelyi mintára tartott többi vásár szervezői is összefogottabb könyvünnepeket nyújtanának az olvasóknak, az olvasóközönségnek. – Mert meg kell becsülni és kiszolgálni a közönséget.

S mint a vásár zárónapján a könyvgúla szétszedése is jelzi, az emberek még lehajolnak a könyvért.