Elhunytának 20. évfordulója (szeptember 30.) alkalmából anyanyelvünk védelmezőjére, a nyelvben való megmaradásunk hűséges szószólójára emlékezünk. Íróként és közéleti emberként egyaránt sokat foglalkozott a nyelvvel, világosan látta és meggyőződéssel hirdette, hogy a magyarság megmaradásának legfőbb biztosítéka anyanyelvének megőrzése mind a Kárpát-medencében, mind a nyugati diaszpórában. A neves íróval jómagam több interjút is készítettem, ezúttal a Meg kell maradni! címűből (Hargita Népe, 1992. december 31.) idézek néhány mondatot: „(…) ha nincs elfogadható emberi élet, azt megsínyli az irodalom és általában a művészet is. Nem kellett hát nagyon megerőltetnem magam, hogy újból és újból fölhívjam hallgatóságom figyelmét egy olyan követelményre, amelyet például Hemingway így fogalmazott meg: Il faut d’abord durer! Elsősorban fenn kell maradni! Meg kell maradni! A létünket biztosítsuk először! Hát nem bolond, aki ezt napjainkban elutasítja?” A kisebbségi, illetőleg az emberi jogokról beszélgetve mondta egyebek közt: „(…) Románia megítélésében egyik legfőbb szempont a kisebbségek jogainak állapota, a nemzetiségek, kisebbségi népcsoportok kollektív jogainak biztosítása (…) az anyanyelvünk a hazánk is, Ilyés Gyulával szólva: Haza a magasban. Hozzá való ragaszkodásunk nem öncélú, nem holmi nacionalizmus, hanem adott közösségi – és nyilván egyéni – létünk tudomásulvétele. Hogy magyar vagyok: lehet választás dolga is, amit ugyancsak tiszteletben kell tartania mindenkinek. De nemcsak a választás joga, hanem elrendeltség állapotából adódó kötelesség is, mélyen és természetesen emberi. Így tehát, ha beleszületünk egy nyelvbe, ez az eleve elrendeltségnek változata, része, sajátossága. Ezt ugyanolyan tisztelet illeti meg, mint minden egyebet, ami az ember jogait alkotja. Ezek egyike: a másság kötelező elismerése. Higgyünk abban – bár későre jön el –, hogy egyszer elmúlik a paranoid nacionalizmus garázdálkodásának korszaka is.”

A nyelvvel való folyamatos foglalkozását a nyelvészek/nyelvművelők mellett neves irodalomtörténészek, könyvismertetők szerzői is igazolják. Például Görömbei András irodalomtörténész, egyetemi tanár így fogalmaz: „Sütő András esszéregénye, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat összegző mű (…) motívumfejlesztő módszerére jellemző, nemcsak összefoglalja és kiegészíti az írónak az anyanyelvvel kapcsolatos nézeteit, hanem egy szuverénül egyéni műforma kereteiben értelmezést is ad. A nyelv és az ember életegysége ad itt új távlatokat a létértelmezésnek.” A műveiről írt több száz recenzió közt ilyen – nyelvhez és megmaradáshoz köthető – címek találhatók: Nyelv és történelem; Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk; Tűnődések a fennmaradás módozatairól; Sütő András drámáinak nyelvéről; A megmaradás hirdetője; Sütő András mondatfűzéséről; Hogy megmaradjunk; Engedjétek hozzám jönni a szavakat; stb. Nemcsak érdemes, szükséges is szabad utat engedni az író szavainak, hisz mély gondolatok hordozói: „Naponta kidoboltatva, kötelezővé kell tennünk az anyanyelv védőoltásait: például két fiola Petőfi a szabadság szeretetének koronaerébe, tíz köbcenti Tóth Árpád jelzősorvadás ellen, az egyenes tartás védelméről nem is szólva. Mens sana… Ép testben ép nyelv. Junius Juvenalis prókátor urunk nem haragszik meg, ha tornatermekbe költözött mondását imígyen módosítjuk, helyet keresvén a lélek zugaiban is. Azért vagyunk a világon, hogy szavainknak valahol helyet teremtsünk benne (…) Az egyszer elveszett ragok, jelzők, ékezetek meg nem kerülnek. Az ékezetüktől megfosztott nevek, mint Gyorffy, Gyongyosi, Rakoczy, saját gazdájukon kívül nincs (…) akihez forduljanak.” Ha láthatná, hogy digitális világunkban nem csupán a személynevek/cégnevek – mint például Balint Trans, Laszlo Constr – vannak megfosztva ékezetüktől, hanem a közszavak is (például amikor valaki a közösségi oldalán kisagyat keres kiságyat helyett, vagy jó kövér legelőn eső után gombaszni szeretne gombászni helyett… stb.), bizonyára papírra vetné bölcs véleményét az anyanyelvünket nem tisztelő kóros jelenségről. Mint ahogy Székelyudvarhely díszpolgáraként azt is szóvá tenné képzeletbeli séta közben, hogy épp a bíróság – a törvények tiszteletére kötelező intézmény – épületén nincs magyar felirat, és lenne pótolnivaló ezen a téren a város áruházaiban, a telefontársaságok irodáiban vagy az új - folyóparti - üzletsoron is. Bizonyára ezt cselekedné, hisz már a nagy sikerű Anyám könnyű álmot ígér (1971) című naplóregényében beszél anyanyelvünk fontos szerepéről: „Téli estéken Arany Toldija tartott ébren, avval a döbbenettel, mint mikor a szilvafáról a hátamra esve, szavamat vesztettem. Nem ismerjük a nyelvünket! – kezdett sajogni bennem a felismerés (…) Újra meg újra visszatértem a Toldihoz. Nyelvünk erdőzúgását hallgattam benne (…) szavaim birtokában reggelenként úgy ébredtem, mint egy álruhás királyfi, akinek titkos küldetése van: megváltani a senyvedő nyelvet.”

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) elnöke, Péntek János kolozsvári nyelvész akadémikus azzal a javaslattal lépett a szövetség elnöksége elé, hogy a 2000-ben alapított Nyelvőrzés Díjának elnevezését egészítsék ki a Sütő András nevével, és 2007-től a díj neve legyen Sütő András Nyelvőrzés Díj. A javaslatot az elnökség egyhangúlag elfogadta. Ezt a díjat minden évben A magyar nyelv napjai elnevezésű AESZ-rendezvény ünnepélyes megnyitóján szokták átadni olyan személyeknek, akik sokat tettek a magyar nyelv épségének megőrzéséért, helyes használatáért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők nyelvhasználati jogainak érvényesítéséért. Az ötletgazda e sorok írójának a díjról azt mondta egyebek mellett: „Ezt a díjat erkölcsi súlyában és valóságos hitelében megemeli Sütő András neve és személyisége, hisz köztudomású, hogy a Kárpát-medencében senki nem volt a 20. században, akit annyira foglalkoztatott volna, mint Őt, a nyelvben való megmaradás, saját közössége megmaradása. Természetesen kértem és meg is kaptam a család egyetértő beleegyezését, Sütő András özvegye és gyermekei a legnagyobb megértéssel és egyetértéssel, támogatólag fogadták szándékunkat.”
A Budapesten megjelenő Édes Anyanyelvünk című nyelvészeti folyóirat egyik korábbi számában volt olvasható, hogy egy magyarországi statisztika szerint az iskolások anyanyelvi versenyein Kárpát-medence-szerte Sütő András az egyik legtöbbet idézett szerző. Adja a Mindenható, hogy még nagyon sokáig idézzék Őt a versenyeken, és még nagyon sokáig legyen, aki kiérdemli a Sütő András Nyelvőrzés Díjat!