A tordai katolikus templomban 1568-ban január 6–13. között országgyűlést tartottak, amelyen a világon először foglalták törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot, illetve a gyülekezetek számára a szabad lelkészválasztás jogát. A jeles eseményről minden évben megemlékeznek Tordán és Kolozsváron, a mai köztudatba pedig január 13-a a vallásszabadság napjaként került be. 

Történelmi hűség szerint

A 457-es vallásügyi határozatban azonban – a köztudatban elterjedtől eltérően – nem volt szó vallásokról, különböző felekezetekről. A négy „bevett” erdélyi felekezetről, azaz a római katolikus, a református, unitárius és evangélikus vallásról legkorábban 1595-ben tesznek említés. 

– Gyulafehérváron, az 1595-ös országgyűlésen beszélnek először név szerint a négy bevett vallásról, ekkor említik először az országgyűlési határozatok, hogy van négy felekezet itt, Erdélyben, amit a törvény elismer, és amelyek egyenjogúak

– mutatott rá kérdésünkre Dr. Pál János. A történész, unitárius lelkész kiemelte: a tordai országgyűlésen elfogadott vallásügyi törvénynek két fontos része volt: egyik a szabad igehirdetés, vagyis hogy a prédikátorok szabadon terjeszthessék az igét, a másik pedig, hogy minden közösség olyan papot választhat, akinek a hitével egyetért, amely az ő felfogása szerint tanítja az evangéliumot – a püspököknek pedig ebbe nem volt beleszólásuk. 
Ebben az időben egyre nagyobb teret hódított magának a protestantizmus, a magyar királyság területén a reformáció eszméi az 1520-as évek elején jelentek meg, a protestáns eszme pedig az erdélyi fejedelemségben is egyre inkább előretört. 

– Ezekkel a törvényekkel gyakorlatilag szabad utat kívántak engedni a protestáns irányzatnak itt, Erdélyben. Úgy gondolták, hogy ez a kezdeményezés átlépi majd az Erdélyi Fejedelemség határait, és egész Európában teret nyer

– fogalmazott dr. Pál János. 

Az 1550-es évek derekán Erdélyben két protestáns püspökség létezett, egy szász püspökség, amelynek központja Nagyszebenben volt, és egy kolozsvári magyar püspökség – mindkettő lutheránus hitelveket vallott. A magyar protestánsok püspöke volt Dávid Ferenc. 

– Az 1568-as tordai országgyűléshez kötik az unitárius egyház megalakulását is, de ez csak egy szimbolikus dátum, hiszen egy intézmény nem egyik napról a másikra születik meg

– fogalmazott a történész, rámutatva, hogy később, az 1560-as évek végén kezd az unitárius irányzat intézménnyé válni, 1576-ban lesz Dávid Ferenc az unitáriusok püspöke, de a protestáns felekezetek különválása 1595-ig húzódik el.  

A felekezeti béke szigete

Európában a reformáció idején milliók haltak meg: sokan a hitükért, sokan a vallásháborúk és vallási intolerancia felkorbácsolta indulatok következtében. Erdélyben viszont nem volt ilyenfajta vallási alapú üldözés, sem háború – pontosan ezeknek a törvényeknek köszönhetően. A protestantizmus térhódítása ellenére mindenki szabadon gyakorolhatja saját hitét. Szellemi csatározások voltak, úgymond erdélyi sajátosság volt a hitviták szervezése is. Ilyen tekintetben mindenképp más, egyedi, ami itt történt, mondhatni a felekezeti békességnek a szigete volt Erdély, részletezte dr. Pál János. Mint mondta, a hitviták célja mindig az volt, hogy meggyőzzék egymást saját igazukról, ennek ellenére még inkább kikristályosodtak ezeknek köszönhetően a felekezetek közötti határok, és az elkülönüléshez vezettek. A Nyugattal összehasonlítva Erdély jóval előbb járt és úttörőnek számított e tekintetben. Ott ugyanis nem a kis közösségek döntötték el, hogy mi a saját vallásuk, hanem egy-egy uralkodó a saját fennhatósága alatt lévő területen a saját felfogását gyakoroltatta alattvalóival az „akié a régió, azé a vallás” tételmondat szerint. 

– A vallásszabadság törvénye Erdélyre vonatkozott, a fejedelemség területére. Itt törvényes úton, konszenzusokkal rendezték ezt a kérdést, párbeszéddel, erőszak nélkül. Dávid Ferenc tanításai is a türelmet hirdetik 1567 után, azt hangsúlyozzák, hogy nem erőszakkal, nem tűzzel-vassal kell hirdetni Isten igéjét. Ez a nagy különbség Nyugathoz képest

– állítja Pál.  Az unitárius vallásnak egyébként a tolerancia, mások hitének elfogadása az egyik ismérve, ezt az álláspontot képviseli következetesen napjainkban is, jegyezte meg. 

Elveszett iratok, fiktív ábrázolás

Az országgyűlés jegyzőkönyvei, amelyek leírták a vitákat, azt, hogy kik javasolták, dolgozták ki a vallásügyi határozat részleteit, vagy hogy miként zajlott annak elfogadása, sajnos megsemmisültek. Semmilyen írásos bizonyíték nem maradt fenn, ezért csak találgatni lehet, hogy milyen előzmények kötődtek a vallásszabadság kimondásához, vagy hogy milyen egyéb okai lehettek ennek. Azt sem lehet tudni, milyen fogadtatásban részesült ez a határozat, és az is csak fikció a történész, lelkész szerint, hogy azt Dávid Ferenc hirdette ki. Az ikonikussá vált, Dávid Ferencet a tordai országgyűlésen ábrázoló festmény, Körösfői-Kriesch Aladár alkotása csak az 1890-es években született. 

– Ez egy fiktív alkotás, amely nem feltétlenül kapcsolódik a valósághoz. Dávid Ferenc minden bizonnyal nem állt ki és nem hirdette ki ilyen színpadiasan a vallásszabadság törvényét. Az országgyűlés rendjei hozták a törvényt, és minden bizonnyal ők is hirdették ki. Dávid Ferencről egyébként semmilyen képi ábrázolás nem maradt fenn. 

Mint a szakember megjegyezte, minden családnak, csoportnak, szervezetnek, népnek vannak legendái, így az unitáriusoknak is megmaradt ez az ikonikus ábrázolás, amely főleg az identitáserősítéshez elengedhetetlen, és mára beépült a köztudatba.  

A vallásszabadság mai üzenete

Dr. Pál János szerint január 13-a fő célja, hogy a társadalom figyelmét ráirányítsa erre a történelmi eseményre és eredményre, hiszen ez a rendelet nemcsak a vallási türelemről, hanem az emberi szabadságjogokról is szól. 

– Az, hogy minden évben megemlékezünk a vallásszabadságról, azért is fontos, hogy tudatosítsa bennünk: vannak olyan jogaink, amelyekhez ragaszkodnunk kell, és nem szabad engedjük, hogy megfosszanak minket azoktól. Gondolok itt többek között a lelkiismereti szabadságra, a hit, a vallásosság megélésére is. Az életünk Isten ajándéka, ám az a mód, ahogyan a világszemléletünket alakítjuk, egyénfüggő, és nem lenne szabad senkire olyan gondolatokat kényszeríteni, amelyek számára elfogadhatatlanok. Ilyen értelemben senkinek nincs joga a másikat korlátozni

– vélekedett.