– Honnan jött a lovak iránti szeretet, mióta lovagoltok?

Márton Eszter: Most fejeztem be a középiskolát, de háromévesen már lóháton ültem. Apa mindig is tartott lovakat, innen jön a lovak szeretete, gyakorlatilag beleszülettünk, a hétköznapok részét képezték. Panna kicsit később, öt-hat évesen kezdett lovagolni, 9 évesen pedig részt vett a Farkaslakáról induló többnapos csíksomkomlyói lovas zarándoklaton, a Lófő Lovascsapat szervezésében, úgyhogy elég korán kezdtük.

– Mit jelent a trükklovaglás, hogy kell ezt a sportot elképzelni?

Márton Panna: A trükklovaglás azt jelenti, hogy különböző akrobatikus mutatványokat végzünk a vágtázó lovak hátán. Felállunk, leugrunk, átbújunk az állat nyakánál, vannak különböző kihajlások stb. Ezek olyan gyakorlatok, amelyek elég nagy erőkifejtést igényelnek részünkről, éppen ezért nagyon fontos, hogy jó formában legyünk, hiszen meg kell tartanunk a saját testsúlyunkat. Fontos a lovas és a ló közötti bizalom, az összhang, hogy ismerjük egymást. Ezek a lovak ugyanis pont ellenkezőleg kell reagáljanak a súlypontváltozásokra, mint egy hagyományosan képzett ló, nem eshetnek ki a ritmusból, bármilyen lendületesen is mozgunk a hátukon, ugyanakkor bírniuk kell a fény- és hanghatásokat, hiszen zenére történnek a bemutatók. Nem lehet és nem is szabad olyan lóval nekikezdeni, amelyiket nem ismerjük, hiszen ez egy elég veszélyes sport, és könnyen történhetnek balesetek. Szerencsések vagyunk, mert velünk nem történt még nagyobb baleset, bár többször estünk már le a lóról. Védőfelszerelésünk gyakorlatilag nincs, hiszen a kobak- és a gerincvédő is csak akadályoz a mozgásban.

– Hogy ismerkedtetek meg ezzel a felénk kevésbé ismert sporttal?

M. E.: Egy farkaslaki fiú lovasiskolába járt, ahol ilyen gyakorlatokat tanult. Fogadott egy trénert, akivel itthon is edzhetett. Ő hívott, hogy próbáljam ki én is. Első látásra nem igazán tetszett a dolog, de amikor kipróbáltam, olyan adrenalinlöketet kaptam, ami semmi máshoz nem volt hasonlítható. A trénernek, Erőss Géza bácsinak köszönhetően nagyon sokat tanultam, megmutatta a helyes technikákat, gyakorlatokat. Három évig edztünk együtt, és ezt követően már saját magunkat is tudtuk fejleszteni, újabb és újabb gyakorlatokat próbáltunk ki és szabtunk magunkra. Panna is megkívánta, tetszett neki, és ő is így kapcsolódott be. Kezdetben hárman, Roland, Panna meg én alkottunk egy csapatot, de mára már különváltak az útjaink. Lassan hat éve már, hogy ezt a sportot űzöm. 2019-ben volt az első bemutatónk közönség előtt.

– Mennyi edzést igényel ez a sport?

M. P.: Nagyon sokat kell a lóval edzeni, hogy tényleg egy húron pendüljünk: heti hatszor, legalább másfél óra naponta. A lovakkal főleg nyáron edzünk, télen, fedett pálya hiányában a lovak számára sokkal balesetveszélyesebb, mert elcsúszhatnak, megsérülhetnek. A téli hónapokban az erőnléti edzéseink kapnak nagyobb hangsúlyt. Bemelegítjük a lovat, magunkat, átismételjük az összes gyakorlatot, és ha látunk valami újat, ami tetszik, akkor azt is gyakoroljuk. Vannak pihenőnapjaink, például bemutatók után (ezek általában 35-40 perces műsorok), de egy héten legalább hat nap edzünk. Tavaly részt vettünk egy edzőtáborban a Győri Ördöglovasoknál, amely Magyarország egyik legsikeresebb csapata, számos kiemelt lovasrendezvényen szerepelnek, ilyen például a Nemzeti Vágta is. Nagyon kemény volt, de kétszer is nekivágtunk, és letettük az Ördöglovas vizsgát, mindketten megszereztük az átmenőt, ez pedig hatalmas elismerés számunkra.

– Mit kell tudni a lovakról?

M.E.: Shagya-arab fajta mindkettőnk lova, tíz és tizenkét évesek, erejük teljében vannak. Külsőre is nagyon hasonlítanak, bár nem testvérek, mint mi, de sokan azt hiszik. Nagyon szeretjük őket, és a lovak is egymást. Ha nincsenek együtt, akkor rögtön nyerítenek, hívja egyik a másikat.

– Nagyon sok lovasrendezvényen (és nemcsak) találkozhatunk veletek. Évente megközelítőleg hány rendezvényen vesztek részt?

M. P.: Évente körülbelül nyolc-tíz bemutatónk van, legutóbb augusztus elején, Abonyban vettünk részt vágtán, ami nagyon jó volt. Igazából a közönség is nagyon meghatározza, hogy milyen az előadás, mert ha azt látjuk, hogy élvezik, tetszik nekik az, amit látnak, akkor mi is sokkal lelkesebbek vagyunk. Hatalmas adrenalinlöketet ad ez számunkra, előfordul, hogy megütjük magunkat, de olyankor egyáltalán nem is érezzük, majd csak utána. Esni is tudni kell, azt is meg kellett tanuljuk, hogy minél kisebb sérüléseket szerezzünk közben. A nyereg is speciális, több kapaszkodóval van ellátva, mint egy átlagos. Idén a magyar Nemzeti Lovasszínháznak is besegítettünk, a Gordon-tetőn és a Székely Vágtán is volt egy-egy előadásuk, ahová mi is meghívást kaptunk statisztának a lovainkkal együtt. Ez nagy megtiszteltetés volt számunkra. A farkaslaki néptánccsoportot is felkérték statisztának, amelynek szintén tagja vagyok, így több ízben is színpadra léphettem. Ez volt talán az egyik legemlékezetesebb fellépésünk.

– A Lófő Lánglovasok nevet viselitek. Honnan jön és mit takar ez a név?

M. E.: A Lófő Lovascsapat tagjai vagyunk, velük veszünk részt a legkülönfélébb programokban, nagyon sokat lovagoltunk velük. A mutatványaink során tüzet is ugratunk, innen jön a név. Ez látványos, de sok gyakorlást igényel, amíg a lovak megszokják, hogy ne féljenek a tüzes rúdtól, és gond nélkül átugorják.

– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

M. E.: Szeretnénk ezt a sportot folytatni a jövőben is, bővíteni a tudásunkat, csapatunkat, hiszen minél többen vagyunk, annál látványosabb a műsor. Én a tanulmányaimat is mindenképp lovak közelében szeretném folytatni, velük dolgozni. El is tudom képzelni magam lovas kaszkadőrnek, aki filmekben játszik, de majd meglátjuk. Szeretnénk, ha minél többen megismernének, ha több rendezvényre hívnának. Bízunk benne, hogy a jövőben elérjük ezeket a célokat. Köszönettel tartozunk szüleinknek, akik féltenek ugyan, de mindenben támogatnak, mellettünk állnak, hiszen nélkülük nem juthattunk volna el ilyen sok helyre, és nem tartanánk itt tudásban sem.