Kifigurázástól a ciberelevesig
Javában benne vagyunk a farsangi időszakban, amely a karácsonyi ünnepkör végeztével, vízkereszt napját követően kezdődik, és hamvazószerdáig, a böjt kezdetéig tart. A régmúlt szokásvilága fellazulni látszik, de a farsangi szokások egy részét ma is megélik a közösségek. Hogyan változnak, alakulnak téltemető szokásaink, milyen jelentéstartalommal bírnak és mit üzennek a nagyvilágnak rólunk? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Kisné Portik Irén gyergyószentmiklósi néprajzkutatóval, több könyv és tanulmány szerzőjével.
– Miért tudtak aktuálisak, érdekesek maradni a farsangi népszokások a huszonegyedik század megváltozott társadalmi viszonyai között is?
– Több nép a kontinensen az elmúlást jelképező tél megszűntének, az újjáéledő természetnek drukkol, és mindenki vérmérséklete és hitvilága szerint fejezi ki ebbéli örömét. Mai napig a mediterrán vidékeken karneválokat szerveznek, de a németalföldi téltemető szokásokat már csak festményekről ismerjük. Magyar vonatkozásban szívesen elevenítik fel a farsangzáró szokást, különösen Székelyföldön, ahol még többnyire megélik a közös ünneplésnek az összekovácsoló erejét. Az álarc mögé rejtőzés lehetősége még egy harcos múltú népnek is különleges lehetőség, amikor a közösség által kevésbé elfogadottaknak a kigúnyolását úgy lehet megejteni, hogy mindenki vigad rajtuk. Amikor a közösségi pszichének erre nincs már szüksége, kihal a hagyománya, de amíg vágynak az efféle mulatozásra, életben marad.
– Mi az, ami megváltozott a szokások közül, és melyek azok, amelyek esetleg eltűntek?
– Éppen Orbán Balázs jegyezte le 1868-ban: „A gyergyószentmiklósiaknak azon eredeti, másutt nem létező szokása van, hogy hamvazó szerdán a legénység egybegyülvén, zeneszóval megy a lelkészi lakhoz, s a lelkészt »Rákóczi indulóval« kiséri az egyházba, melynek ajtajánál hangzik el az utolsó zenehang s szünetel az egészen a nagy-szombaton történendő feltámadás ünnepéig. Ily böjtkezdet tudtommal sehol sem divatozik.” Feltételezem, hogy a böjttel kapcsolatban fellazult szokásrend lassan szükségtelenné tette azt a kategorikus elszakadást a farsangban megengedettekkel szemben.
A későbbiekben Tarisznyás Márton is beszámol kihalt farsangi és farsangtemető szokásokról.
A Gyergyószentmiklóson az utóbbi 34 évben folyamatosan bemutatott farsangtemető ceremónia a 38-35 évvel ezelőtt felgyűjtött, akkor még az idős emberek emlékezetében élő, illetve általuk is csak öregjeiktől hallott történetfoszlányokból, az emlékezetben megmaradt kurjantásokból és az írott emlékek felhasználásából állt össze. Akkor, 1990-ben egy olyan lelkes cserkészcsapat határozta el magát valamiféle helyi farsangtemető szokás felelevenítésére, hogy kénytelen voltam a begyűjtött részletekből, maradékokból valami hitelest és elfogadhatót összegyúrni, amit meg is mutattam néhai Újváry Zoltán professzoromnak – akinek a nevéhez fűződik Kárpát-medence legterjedelmesebb farsangi szokásgyűjtése –, elfogadhatónak ítélte és saját gyűjtéséhez is hozzácsatolta.
A tapasztalat az, hogy ahol az urbánus életvitel hamarabb meghonosodott, a szokáskultúra nagy károkat szenvedett. A tárgyi eszköztár és annak jellegzetes formavilága divatos, uniformizált ipari tárgyakra cserélődött, a viselet elemeivel együtt. Ezzel párhuzamosan a hagyományos közösségi ünnepeket szabados kikapcsolódások váltották fel, melyekhez lassan nem társult már sem ősi szokás, sem egyházi jelleg, és mára már tömeghisztériává fajuló őrjöngésekké alakultak.
– Mi a maskarák jelentősége a farsangi szertartásokban? Milyen figurák jelennek meg, és ez hogyan változott az idők során?
– Nálunk, magyaroknál a jelmezek, az egykori nehéz paraszti életet nem vállaló, de velük élő foglalatosságok kifigurázói voltak. Ilyenek a borbély, az orvos, a rendőr, a pap, az apáca, a gróf, a grófné, a medvét táncoltató román stb. Kicsúfolásra kerültek a hagyományos közösségi életet, a családot ugyancsak mellőző vénleány és agglegény is. A török jelmez feltehetően az egykori nem kívánt török uralom maradéka.
A halál általában a tél jelképes elpusztítója, mint a szalmabáb vagy a koporsó.
– Különös hangsúlyt kap a gasztronómia is ebben az időszakban, a nehéz, kalóriadús fogások megelőzik a böjti időszak szerényebb étkezését… Hogyan látja ezt a kettősséget a jelen olvasatában? (Mennyire tartunk böjtöt, mennyire eszünk hagyományos farsangi ételeket a fánkon túl?)
– Ma még a katolikus családokban is, ahol egykor a böjt pápai előírás szerint működött, lazább, mint régen. Ezt felgyorsult világunk megváltozott életvitelével is magyarázni lehet. A magam részéről nagyon helyénvalónak tartom azokat az íratlan szabályokat, köztük a testi-lelki megtisztulás időnként gyakorolt tilalmait, amelyek szerint őseink éltek.
A böjt idején általában kenyeret, halat, aszalt gyümölcsöt, szárított növényeket ettek. Böjtre átalakult a konyha, elmaradtak a húsos ételek, és kialakult a böjti főzés szokásrendje. Ennek alapján beszélhetünk jellegzetes böjti ételekről. Egyik ilyen jellegzetesség a cibereleves, amelynek alapanyaga a korpa: ebbe kölest, lencsét, hajdinát, kukoricát főztek bele. Gyergyóban az aszalt gyümölcsből főzött savanyított levest is ciberének nevezték.
Több adatközlő szívesen emlékszik vissza azokra a böjtös reggelikre, amikor a nyersen sajtolt tökmagolajat enyhén megsózták és házikenyérrel mártogatva fogyasztották.
Hasonló emlékek a diós-mákos, pirított grízes, lekváros vagy apróra vágott aszalt gyümölcsös laskafélék. A főtt tészták közül szokásban volt még a tehéntúrós, lekváros gombócfélék, pirított grízbe beleforgatott nudli vagy angyalbögyörő.
– A farsangtemetés szertartásában mindig megjelennek a jelen politikai-társadalmi helyzetre vonatkozó utalások is. Mi a szerepük ezeknek?
– A farsangtemetés jobbára felelevenített megnyilvánulása az egykori közösségi élet alkalmi szokásrendjének. A szervezők azon keresztül szeretnék úgymond élővé tenni, hogy a ma problémáit, vidám vagy szomorú történeteit a régmúlt módszereivel mutatják be. Ez mindig mosolyt csal az arcokra, s ezáltal vidámságban lesz eggyé a közösség, és ez akkor is folytatódik, amikor az erre felkészültek elsiratják a bábut, Illést, a telet. Együtt sírni, együtt nevetni meghatározott közösségek jellemzői. Ezt hívjuk életre farsangkor.
– A farsang a közösségépítés ideje is volt elődeink számára, mennyire tudja ma betölteni ezt a szerepét?
– Farsang, böjt, húsvét vagy karácsony, szántás-vetés, kapálás, kaszálás, szénacsinálás, szénahordás, aratás, cséplés, szüretelés, tollfosztás, és sorolhatnánk, mind-mind egy letűnt világ közösségi életének eseménysorai. Ezek mára már rendre mind kultúrtörténeti fogalmak. Némelyek az egyház életében kiemelt szereppel bírnak, de még egyéni megélésük sem szakítható el attól a konstellációtól, amit a 21. század meghatároz. Közösségépítő, összetartó szerepe ma már csak az egyházak környezetében jelentős.