Nagy István festőművészről emlékeztek meg tegnap szülőfalujában Csíkmindszenten a róla elnevezett emlékház udvarán. Az egyik legnagyobb és „legmagyarabb székely” festő születésének 150. évfordulója alkalmából megtartott – a télies időjárás ellenére is – felemelő és magasztos ünnepség, a festőművészről elnevezett csíkszeredai művészeti középiskola és a mindszenti általános iskola diákjainak, valamint a helyi elöljárók, tanárok közreműködésével zajlott.
Az idővel dacoló, de már megkopott pompájában álló kis falusias ház régi idők emlékét őrző kapuján belépve, a szállingózó hóval és bőrig hatoló hideg ellenére is lelkes közösség látványa tárult az érkező szemei elé. Miként Nagy István különös hangulatú festményei őrzik a székely táj megörökített pillanatait, úgy vigyázzák emlékét a székely haza híres szülöttének az öntudatos helyiek, az összetartozás nagyszerű érzésével, ami áthatja a művész lélekkel festett alkotásait is.
„Zömök, alacsony, kerekfejű, őszes-barna, apró-szemű, éneklő beszédű, fürge járású, góbé-taglejtés, vidéki nemes eleganciájával öltözködő, borozgató, mesélgető, éjszakázó úr, öt perc alatt kedves kenyeres-pajtása minden jóravaló magyarnak” – idézte fel Incze Nagy Emese tanító Surányi Miklós újságíró Nagy István festőművész emberi nagyságáról lejegyzett gondolatait. 

Észrevenni a szépet

„A művészetben nem lehet azonnal, első látásra felismerni a nagy teljesítményt, van amihez idő és kitartás kell, néha nem is kevés. Meg kell dolgozni érte.” – osztotta meg a festőművészről szőtt gondolatait a jelenlévőkkel Nagy István Alfréd, Csíkmindszent polgármestere. Mint fogalmazott: „Nagy István olyan művész, aki nem tud rosszul megszólalni, minden ízében önmaga, tiszta lelkű, szigorú és szelíd. Nem az egyike a nagyoknak, hanem az egyik legnagyobb, az csak ráadás, hogy a legmiénkebb is. Különös csend árad kepeiből, mintha a témáknak az arcoknak, a domboknak, a fáknak vagy a kunyhóknak, az lenne a rendeltetésük, hogy őrizzék a bejáratot, az ismeretlenhez. Őrt állnak és vigyáznak valamire. Boldogok azok, akik észreveszik a szépet olyan helyeken, ahol mások semmit sem látnak. Minden szép, csak jól kell tudni nézni – fogalmazott a település vezetője.

Eredeti kép nincs a faluban

A művész – mai ember számára is tanulsággal szolgáló – életútját Kánya László, a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola igazgatója ismertette. Érdekességként megemlítette, hogy bár a festő munkássága során több ezer alkotást készített, szülőfalujában egy eredeti kép sem lelhető fel.
A betegség miatt kényszerűségből távol maradó csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola igazgatóhelyettesének üzenetét Fazekas Ildikó olvasta fel, majd Imets László, a Nagy István Alapítvány elnöke ismertette a festőművész édesanyjához írt egyik levelét. 
Az ünnepi beszédeket követően koszorúkat helyeztek el a Nagy István-emlékműnél, amit a szülőház egykori helyén állíttattak fel 1973-ban, a centenárium esztendejében.

Az ünnepség fennkölt hangulatát a diákok verses-énekes fellépése emelte. A mindszenti iskola kórusa népdalfeldolgozást adott elő. Magával ragadó műsorszámukat Szabó József, az iskola zenetanára kísérte hegedűn. A rideg időben lelket melengető műsorral kedveskedett az autentikus népdalokat éneklő Suciu Mark, a fuvolán játszó Tóth Renáta és Ványolós Klára, és a trombitaprodukcióval előrukkoló Gombos Márton. 
Az ünnepség a mindszenti sportcsarnokban folytatódott, ahol a helybéli ötödikesek faluismertető előadására került sor Incze Nagy Emese és Dánél Erika földrajztanár irányításával, majd a Rajzoljunk nagyistvánosan! elnevezésű, diákok számára szervezett közös alkotói tevékenységen bizonyíthattak a fiatal tehetségek Imets László vezetésével. Az ott született alkotások kiállítás keretében kerültek jutalmazásra.

A hagyomány láncolata

A neves festő műveiből összeállított kiállítás megnyitóján, tegnap délután, zsúfolásig telt a Csíki Székely Múzeum bástyaterme. A Nagy István születésének 150. évfordulójára rendezett kiállítás több szempontból is mérföldkő a Csíki Székely Múzeum, de Csíkszereda és Csíkszék számára is. A résztvevőket elsőként a múzeum igazgatója, Karda-Markaly Aranka köszöntötte, aki úgy fogalmazott: azzal a céllal vállalkoztak erre a küldetésre, hogy tanító-, oktatójelleggel ismertessék azon nagyjainkat, akiknek, méltatlan módon, nem ismerjük eléggé munkásságát, művészetét.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, mi­nisz­ter­el­nök-­he­lyet­tes elmondta: Nagy Istvánnak négyezer művét tartják számon, ez a tárlat azért is különleges, mert Csíkszeredában nem volt korábban ekkora kiállítás a műveiből. Hozzátette: vannak olyan képek is, melyek talán soha nem voltak még egy helyen, egy térben, egy időben kiállítva. 
– Mindegyik rajz egyfajta „sorsrajz”, történet is egyben. Nagy István úgy örökített meg lokális dolgokat, hogy azok egyetemesek tudtak, tudnak lenni. A kortársai a székely Van Gogh-ként emlegették és ő maga is rajongott ezért a művészetért – emelte ki Kelemen Hunor.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere Nádas Pétert idézte: Nagy István festészete olyan közelségben van, mint az anyanyelv és fogadtatása szempontjából az anyanyelvi közelség nem feltétlenül kedvező. Kiemelte: a művész annyira közel van hozzánk, annyira a miénk, hogy talán nem is ismerjük eléggé, nem tudjuk megfelelőképpen értékelni, és pontosan erre ad lehetőséget ez a kiállítás, hogy megismerjük az életművét. 
– Nagyjaink annyira közel vannak, mikrovilágunkban akkora értékeknek vagyunk a birtokosai, hogy kár lenne erről ne beszélni, ne dicsérni, ne megmutatni, és kár lenne ne nagyokat gondolni ezek mellett, mert ezek nemcsak a büszkeségeink, hanem a kapcsolódásaink is a nagyvilághoz – fogalmazott az elöljáró.
A kiállításmegnyitón Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese és Jurecskó László művészettörténész is beszédet mondott, utóbbi két, Nagy Istvánt ábrázoló festményt is ajándékozott a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola és a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola részére.

N. Kovács Zita, a bajai Türr István Múzeum igazgatója úgy fogalmazott: aki a tiszta színeket keresi, az itt megtalálja a legtisztábbakat, aki az egyszerűségre vágyik, az megtalálja, mint talán sehol másutt. A tökéletes egyszerűség, tisztaság, időtlenség, mezítelenség jellemzi. Nagy István művészete a gyermekkorhoz, az emberiség gyermekkorához közeli időtlenséget árasztja. Művészetében olyan időélménnyel találkozhatunk, mint a gyermekkorban és a népművészetben, ahol élet és halál, generációk, korszakok, évtizedek és évszázadok elválaszthatatlanul egybemosódnak, együtt van, szinte egy időben az elmúlás és az újjászületés.
Az esemény végén a kiállítás két kurátora, Túros Eszter művészettörténész, a Csíki Székely Múzeum muzeológusa és Székely Sebestyén György művészettörténész, a kolozsvári Quadro galéria igazgatója szólt a jelenlevőkhöz. Túros Eszter a tárlat létrejöttének hátteréről és a kurátori koncepcióról szólt néhány szót, végül Székely Sebestyén György ismertette a kiállítást. 

Tudósított: Kovács Andrea, Létai Tibor