Ha farkas jár a kert alatt
Farkas, ordas, toportyán, aranysakál borzolja a kedélyeket. Mit kell róluk tudni? Kell-e tartani tőlük? Miként lehet védekezni ellenük? Ezekre és egyéb kérdéseinkre Szabó Szilárd, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség Természetvédelmi Osztályának vezetője, a téma szakértője, kutatója válaszolt.
– Egyre többször hallani a hírekben farkastámadásról, de mostanában az aranysakálok vagy nádifarkasok is megjelentek vidékünkön, amit a közösségi oldalakon megjelenő kisfilmek is bizonyítanak. Mit kell tudni ezekről a vadállatokról?
– A farkas (más néven ordas vagy toportyán – szerk.) eddig is jelen volt a környékünkön, így az általa okozott kár is állandó probléma, viszont közel sem olyan mértékű, mint a medvéé, mert ahhoz képest jóval kevesebb kárt okoz. Ugyanakkor a farkasnak van egy követhető szezonalitása. A támadások főleg az állattartási technikáknak meg a farkas viselkedésének, jellegzetességeinek tudható be. Tavasszal a vadállat a kölykezőhelyekre húzódik, ilyenkor ezeken a területeken vadászik, egész nyáron gyakorlatilag kisebb testű állatok a prédái, például a rágcsálók. Őszire, amikor a kölykök már elég nagyok, elmozdulnak ezekről a szaporodóhelyekről, és az utódok is részt tudnak venni a vadászatokban, ilyenkor jelennek meg a lakott területeken is gyakrabban, főleg azért, mert lejönnek a nyájak a havasi legelőkről, s az állatokat a falvak közelében, kertekben tartják, azzal számolva, hogy biztonságban vannak, de ez tévedés, mert évről évre vannak káresetek, amiket farkasok követnek el. A napokban bekövetkezett gyergyói esetnél ugyan nem voltunk kint, nem nyújtott be kárigénylést a gazda, de a megjelent képek alapján nagy eséllyel kutya okozhatott kárt, a farkasnak más a stratégiája. A sajtóban megjelent képek alapján az említett esetnél nem farkas lehetett az elkövető. A kutyában nagyon sokszor megvan ugyan a vadászösztön, harap, tépi, rágja, cibálja a prédaállatot, de nincs meg a kifinomult technikája, miként ölje meg azt, ezért sokkal többet harap, mint amennyit kellene. A farkas tudja, mit kell csinálni, ő egy juhnak megfogja a torkát, és amint a földön van, legtöbbször hozzáfog megenni, feltépi a hasát, belülről kifelé kezdi fogyasztani. Tehát amikor egy juhtetemen számos harapást találunk, a fülén, a farkán, a lábán, mindenütt, akkor az többnyire kutyára utal, a farkasok nem harapdálnak feleslegesen. Az aranysakálról néhány éve van megerősített információ, hogy vidékünkön is újra megjelent, hisz egy olyan fajtáról van szó, amelyik visszatelepszik, mert valamikor honos volt e tájakon. Az aranysakál vagy nádifarkas gyakorlatilag a farkas meg a róka között helyezkedik el méretre, akárcsak az életmód és a táplálkozás szempontjából is, tehát főleg azokra a prédaállatokra vadászik, ami a farkasnak kicsi, a rókának pedig nagy. Az észrevétel az, hogy mivel új jelenség, az emberek félnek tőle, de veszélyessége korántsem akkora, mint azt az emberek képzelik. A táplálékfogyasztásukról készült kutatásokból kiderült, hogy nagyrészt kistestű rágcsálókkal táplálkoznak. Nagyobb testű háziállatot biztos, hogy nem támadnak meg, juhoknál lehet probléma, de ott is legfeljebb a bárányoknál. Amit tudni kell, főleg a gazdák szempontjából, hogy a farkas szigorúan védett, az aranysakál pedig vadászható.
– A farkastámadásoknak mi az oka? A túlszaporodás, vagy ez természetes folyamat?
– Ez természetes folyamat. Ráadásul a farkasnál nem tapasztalható az a jelenség, mint a medvénél, hogy rászokik a településekre, mert ott könnyebben talál táplálékot. A farkasoknál ez nincs, ők nagyon óvatosak. Persze a lehetőségeket kihasználják, főleg ilyenkor ősszel. A különböző kutatásokból kiderült, hogy az a híresztelés, miszerint a farkas táplálékának a jó részét a bárány és egyéb háziállatok teszik ki, nem igaz. A farkasok által legsúlyosabban érintett területeken is csak 3-4 százaléka volt háziállat a farkas táplálékának, de még ott is, mindig számba kell venni, hogy egy része nem a farkasok által megölt haszonállat, hanem dögevés. Ami nagyon meglepő volt, és a világon egyedülálló jelenség Romániában – ugyanis az derült ki egy vidékünkön készült tanulmányból –, hogy hatalmas arányban fordult elő a farkas táplálékában a házi kutya, akár 20 százalékot is kitett ez az arány, ilyet a világon sehol nem tapasztaltak. Több oka is van. A farkasnak a kutya konkurense, amit igyekszik elpusztítani, ugyanakkor a kutyatartási szokások is hozzájárulnak ehhez a jelenséghez. Rengeteg a kóbor kutya, és a pásztoroknál még mindig tapasztalható, hogy tavasszal összeszednek mindenféle ebet, amit találnak, majd ősszel egyszerűen nem hozzák vissza a hegyről, elcsapják őket, hogy ne kelljen télen etetni, így azok a négylábúak a farkasok áldozatai lesznek. A farkasnál nem lehet túlszaporulatról beszélni, mert az állományt mindig a prédaállatok száma határozza meg. A problémát a változó állattartó szokások okozzák. Az évszázadok során folyamatosan jelen voltak a nagyragadozók, és a pásztorok tudták ezt kezelni, hogy minimális legyen a kár. Az utóbbi időben azt látni, hogy a haszonállatok őrzés nélkül, csak villanypásztorral legelésznek, mert nincs ember, vagy nem kifizetődő pásztort tartani.
– Lehet-e védekezni a farkastámadások ellen?
– A farkastámadás ellen könnyebb védekezni, mint a medvetámadás ellen. A farkas egy alacsonyabb kerítésen ugyan beugrik, de egy magasabbon már nem mászik át, nem bontja szét, nem tépi szét. Jóval óvatosabb, jóval félénkebb, a villanypásztorok is hatásosak lehetnek, de az őrzés, az ember és a kutya jelenléte nagyon sokat számít.
– Mit tehetünk, ha farkasokkal találkozunk kirándulás alkalmával?
– Ha farkassal találkozunk, készítsünk minél több fényképet, és örüljünk neki, mert nagyon nagy ritkaság, hisz annyira óvatosak, hogy akik rendszeresen járják a természetet, azok is nagyon ritkán találkoznak vele. A farkas gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelent az emberre, nem fog minket megtámadni. Vannak dolgok, amit az emberek másnak értékelnek, mint ami valójában. A farkas mint ragadozó, azon igyekszik, hogy minél kisebb erőfeszítéssel jusson hozzá a táplálékához. A farkasfalkák stratégiája, hogy ellenőrzésük alatt tartják a területükön élő prédaállatokat – szarvasokat, vaddisznókat, őzeket –, és így próbálják eldönteni, hogy van-e közöttük olyan állat – sérült, beteg, legyengült –, amit érdemes elejteni. Ez a jelenség tapasztalható azokban az esetekben, amikor lovas szekereket követnek az ordasok. Nem arról van szó, hogy az embert meg akarják támadni, hanem felmérik a helyzetet. Ezt az emberek félreértik.