Mindjárt háromesztendős kisfiú és édesanyja tartózkodik Beáta társaságában a székelyudvarhelyi, Kossuth Lajos utcai foglalkoztatóközpont egyik termében. Márk egy speciális labdán hasal, édesanyja színes játékokat tartva elébe, csábítja, hogy lábával elrugaszkodva kézbe vegye a kincseket. Ha megkaparintja, hármuk öröme az egekig ér. 

Márk születésekor derült ki, hogy magzati korban agyvérzés érte, agyának több területén vérrögök keletkeztek. Előjele nem volt, a családi élet ezzel a sokkal rajtolt, csekély kilátással arra, hogy a gyermek az ágyban fekvésen kívül bármi másra képes legyen. Egy ismerős család koraszülött gyermekének mozgásfejlődése ígéretes biztatás volt a szülőknek, hogy megkeressék Kulcsár Beátát. 

– Az érzékeléssel kezdtük, hogy Márk ad-e valamilyen válaszreakciót az érintésre. Has­fek­vésben nem tudta felemelni a fejét, kevés esély mutatkozott rá, hogy mozogni tudjon. Emlékszem, nagy élmény volt, amikor a kezét tudatosan mozdította, hogy hallja a rá rögzített csengőcske hangját… Aztán eljutottunk odáig, hogy az alkarjára támaszkodik hasfekvésben, megtartja, elfordítja a fejét, átfordul hátról hasra, a lábával tolja magát. Márk hamarosan betölti a három évet, még nem kúszik, de én csodának tartom, hogy ilyen testi, idegrendszeri beállítottsággal ennyi mindent megtanult már – mondja Beáta, hogy értesse, miért ujjong az anyukával, ha a kisfiú ellöki magát és eléri az elé tartott tárgyat. A szakember nagyra tartja a szülők kitartását, látja lelki szemei előtt azt is, hogy Márk még mi mindenre lehet képes a továbbiakban. Hogy kúszni fog, majd mászni, lehet, hogy járni is. A vizsgálatok is azt igazolják, hogy a vérrögök egy része felszívódott. – Nem áltatom magam, nekem az a fejlődési mutató, hogy önmagához képest van-e haladás. És van – állapítja meg Beáta. Tudja, minden kicsi haladás több, mint a mozdulatlan ágyban fekvés. Márk az egyik szereplője Beáta életmeséjének, hisz ez a fiatalasszony nem nőtt ki a mesék világából – amire sokan mondhatják, hogy hála Istennek.

– Az én életemből a gyermekkorral együtt nem koptak ki a mesék, mai napig kísérnek, eszközeim lettek: a mesével jutok legközelebb a gyermekekhez és önmagamhoz is. A bennem történő lelki folyamatokat legjobban a mese elemei tudják megjeleníteni. Ott van a bennem élő boszorkány, van, amikor kijön belőlem a sárkány, vagy éppen igyekszem tündéri lenni. Például ha nagyon le vagyok hangolódva, azt mondom, legszívesebben belebújnék a csiga házába, amikor védtelen vagyok egy helyzetben, burokba képzelem magam, védőangyalokkal körülvéve, így sosem vagyok kiszolgáltatott. Esténként belépek azon az ajtón, ahol minden megvan, ami számomra nyugtató, és mindenki, aki nekem kedves. Minden elvárás kint reked. Erről nem szoktam mesélni, de én így teremtek rendet magamban.

Beátának sokszor olvasott mesét édesapja, a verseket is hamar megtanulta, így ha családi esemény volt, szerepelt, verseket mondott, a rendezvényeken pedig selypítve, egy levegővétellel egy teljes mesét előadott. Óvónő lesz, döntötte el óvodásként, és kitartott e mellett. Szentkirálytól mindössze tíz kilométerre volt a székelyudvarhelyi tanítóképző, beiratkozott, majd már óvónőként ment Kolozsvárra teológia, szociális munkás szakra. Aztán a mesteri időszakában is óvónő volt, így tapasztalatból tudta, a tanintézetben már a legkisebbeknél is a tudásgyarapítás a cél. 

– Nagyon sok hiányállapotot felfedeztem: rá voltak állva az elméleti oktatásra, nem a készségszintű fejlesztésre, számomra túl szigorú elvárásokkal szembesítve a gyermekeket. Volt bennem egy disszonancia: tudtam, mit szeretnék, de láttam, mást diktál az ütemterv.
Beáta Kolozsvárról hazajött, a tanügyből távozott, és a Caritas korai fejlesztőjében állt munkába. 

– Azóta is azt szeretem a Caritasban, hogy itt mindig nyitottak az új ötletekre. Előálltam vele, jó lenne az óvodás korosztályt úgy támogatni, hogy minőségben és érdemben valamit hozzá tudjunk adni az ő fejlődésükhöz. Így indult el a Kincskereső kaláka, érzelmiintelligencia-fejlesztést céloztam meg a szülők bevonásával. Olyan lélektani folyamatok zajlanak le a gyermekben, amiről a szülőnek tudomása kell legyen. Tulajdonképpen egy mozgásos-játékos keretbe illesztettem egy kommunikációs lehetőséget, hogy a szülő megértse, mi zajlik a gyermekben. A teológiából pedig beemeltem a szeretetnyelvet, hogy a szülő tudja, gyermeke hogyan képzeli el a szeretetet akár a harag, az indulatfeldolgozás közepette. A havi foglalkozásokhoz nem találtam odaillő meséket, így én kellett kitaláljam azokat. Így lett ebből mesegyűjtemény, egy könyv Kincskereső mesemorzsák címmel – meséli.

A jellemformálás volt a másik nagy témája, az, hogy a gyermeknek milyen eszközei vannak az önkontrollhoz, indulatkezeléshez, a kapcsolati rendszereiben való kiigazodáshoz. Ebből lett a Kincskereső mesecseppek című kötete. A meséire épített foglalkozássorozatnak a koronavírus időszaka vetett véget. Amikor újra lehetett volna indítani, kiderült, sürgetőbb témában van teendője. 
– Egyre többen kerestek meg azzal, hogy lúdtalpas a gyermekük. A kinesztetikai szemléletben láttam lehetőséget, de az is egyértelmű volt, hogy több a segítségre szoruló gyermek, mint az én időm és a találkozások lehetősége. Ezért láttam hozzá egy olyan mesekönyv megírásához, amelyben, mese közben, játékos módon tud a szülő a gyermekkel célirányos mozgásokat végezni. A változáshoz hosszú távú elköteleződés kell. A gyakorlatok egy idő után unalmassá válnak, a mese viszont késztet a kitartásra. Ha azt mondom, faltól falig lépkedj sarokjárással, lehet, félúton feladja, de ha azt mondom, hogy a kakaska el kell induljon, és össze kell szedje a búzaszemeket, sarkon járva, mert ez a kakas természete, akkor a gyermek elér a falig. Visszaigazolódik: otthon is menőbb a játékosság a tornásztatással szemben. Nem várhatom el a szülőtől a végtelen kreativitást, inkább megpróbálok a kezébe adni egy eszközt. Nem túlzás: lúdtalptúltengéssel állunk szemben, egyre több kisgyermekes család szembesül a ténnyel. A szakember azt mondja, a mozgásszegény életmód hozza.

– Egy átlagos napon egy városi gyermek kocsival érkezik az oktatási intézményig és onnan haza. Nem gyalogol, nincsen bevonva a mindennapi élettevékenységekbe, a virtuális valóság veszi körül, holott egyáltalán nem mindegy, hogy a gyermek egy órát a képernyő előtt tölt-e vagy kint az udvaron. Az életkörülmények befolyásolják a lábboltozat kialakulását, ha gyalogol is a gyermek, nem talál hepehupás felületet, ha csak tudatosan nem keresi. Otthon szalagparketta, az utcán aszfalt… Ha ez a környezet alakítja a gyerek lábát, a talp nem tanul meg alkalmazkodni. Nekünk kell alakítanunk a környezetet, hogy egészséges emberré váljon, aki ránk van bízva – mutat rá a szakember.

A 3–4 éves emberkétől nem lehet elvárni, hogy ennek tudatában legyen, a szülőé a felelősség, és jó lenne, ha édesanya már a várandósság időszakában tisztában lenne ezzel. A Mezítlábas mesék könyv lehet mankó, mivel általa a mesehősökkel együtt elérik a céljukat, a gyermek is mozgásba lendül. Alakul a talpacska, de fejlődik a lélek is, hisz vállalja a kihívást, nem torpan meg az akadály előtt.
– Távolról úgy tűnhet, lúdtalpkorrekció zajlik, de közelről látszik, van itt megküzdési stratégia, önértékelés-fejlesztés, kitartáserősítés. Nem tudok hősöket nevelni, de buzdítom, hogy merjenek kitartani, vállalják fel a felelősséget, mert én nem fogom tudni megjavítani őket.
Szülő és gyermek ambíciója kell a fejlődéshez, játszókedv, hogy csikóhalként mozogva, keressék összekötött lábakkal a haladás lehetőségeit… Most a teremben ugyan, de az életben ugyanígy.

„Mutasd a talpadat, s megmondom, ki vagy, sőt azt is, merre jársz a családoddal!” – így is hívhatná lúdtalpfelmérőre Beáta a kisgyermekes családokat, hogy aztán többségüket mesével biztassa kitartásra. Többségüket, hisz több az igény, mint a szakember ideje, ezért is hiszi, az otthoni meseolvasás, a gyakorlatok közös végzése lehet az ő „meghosszabbítása”. És hogy el ne unják a könyvben ajánlott mozgáslehetőségeket, már tervezi is, hogy a Mezítlábas meséknek lesz folytatása, újabb kalandokkal, újabb mozgáslehetőségekkel. Jó eszköz a mesekeret, a szerepazonosulás – az évente ismételt nyomástérkép megmutatja a változást.

A mesés miliő magával ragadja a felnőtt, rációra építő emberfiát is, így kíváncsi leszek, hogy is folytatódik majd Kulcsár Beáta életmeséje. Ha majd egyszer ősz öreganyó lesz, és visszatekint útjára, mit lát, milyen kincseket kapott jóságáért cserébe. Mi lesz az öreganyó három legdrágább kincse? Beáta, akárcsak kiskorában, csak nem selypen, de egy lélegzetvétellel sorolja: 

– Első kincsem az, hogy útbaigazításom tényleg segített a hősnek, hogy célba érjen. Második az, ha nemcsak egy megálló voltam az életükben, akin túllépnek, hanem visszatérnek, hogy megköszönjék… Mert az útbaigazítónak is szüksége van elismerésre, hogy megerősödjön. Harmadik kincsem az lesz, ha azt érzem öreganyóként: megpróbáltam eleget tenni élethivatásomnak, ami rajtam múlt, megtettem, mivel más helyett nem cselekedhettem. Ha azt érzem: jó nekem csak lenni, a lantot jó lelkiismerettel letenni.