Érkeznek a konténerek a lakossági hulladékudvarokba

Elsőként Csíkcsicsóba szállították le a speciális gyűjtőkonténereket a már korábban elkészült lakossági hulladékudvarba. Péter Lukács, a község polgármestere lapunk kérdésére kifejtette: a konténert szállító cég szerint a felcsíki település az első, ahová a különböző hulladékfajták gyűjtésére alkalmas konténereket szállítottak.

Vlaicu Lajos
Érkeznek a konténerek a lakossági hulladékudvarokba
Konténerek a csicsói hulladékudvarban. Keresik a megoldást a működtetésre Fotó: Péter Lukács

– Még néhány konténert – mint a kapusszoba és szelektívhulladék-gyűjtő konténer – kell helybe hozzanak, de a telep felszerelése 95 százalékban elkészült. Már korábban is egyeztettünk a térség polgármestereivel a további lépésekről, ugyanis fontos, hogy megoldásokat találjunk a működtetésre – mondta az elöljáró, aki szerint az önkormányzati megszorítások nem kedveznek az üzemeltetésnek, de bízik benne, hogy találnak közös megoldást.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Péter Lukács a térségi hulladékgazdálkodási cégnél látná a legbiztosabb kezekben a hulladékudvar működését, még úgy is, ha az önkormányzat kellene dolgozót biztosítson a telepre.
Mint korábban beszámoltunk róla, a programra sikerrel pályázó önkormányzatok megépítették a szükséges infrastruktúrát: alapot készítettek a gyűjtőkonténereknek, közművesítették a telket, kerítést építettek stb., miután a finanszírozási szerződést 2022 végén megkötötték a környezetvédelmi tárcával, a közbeszerzési eljárást pedig még 2024 derekán lefolytatták, már csak a speciális gyűjtőkonténerek érkezésére vártak, várnak.

Érkeznek a konténerek a lakossági hulladékudvarokba
A meghosszabbított szállítási határidő több Hargita megyei település javára vált, ugyanis a legtöbb községnek az elmúlt egy évben sikerült elkészíteni a lerakóudvart. Mára Csíkcsicsóban, Tusnádfürdőn, Gyer­gyócsomafalván, Csík­karc­falván, Csíkszentimrén, Csík­szent­simonban, Madéfalván és Zetelakán is elkészült a hul­la­dék­udvar, a helyi önkormányzatok nemrég írtak alá megállapodást a tárca által kijelölt céggel, amelynek a szerződés értelmében 100 nap áll a rendelkezésére, hogy leszállítsa a konténereket.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!