– Színészként és koreográfusként került Budapestre tizenhárom évvel ezelőtt. Szabadúszóként aztán nehéz helyzetben találta magát, amikor a koronavírus-járvány idején a színházak bezártak. Akkor döntött úgy, hogy a megélhetés érdekében kitekint a színház falai közül, és a filmes szakmában vállal munkát mint öltöztető. Mi a feladata az öltöztetőnek? 

– Többféle öltöztetőt tart számon a filmes szakma: vannak a színészöltöztetők, a kaszkadőrökkel foglalkozók és a háttérművészeket, vagyis statisztákat öltöztetők. Alapvetően a filmben szereplők ruhapróbáival kezdődik a munka, ezt már a forgatások előtt elkezdjük, és legalább a ruhák felét lepróbáljuk, mert a forgatás napján már nincs idő arra, hogy igazítsunk rajtuk. Természetesen még így is sokszor előfordul, hogy valakinek a forgatás előtt, a helyszínen kell rögtönöznünk a ruháját, mert nem volt idő felpróbálni azt. Én főként történelmi vagy sci-fi filmekben dolgoztam – először a statisztákhoz osztottak be, aztán a Petőfi-filmben (Most vagy soha, 2024, r. Lóth Balázs – szerk. megj.) már a színészeket is öltöztettem, mert a szakma rájött arra, hogy színészként gyorsabban és jobban alkalmazkodom a főszereplők igényeihez, könnyen kommunikálok velük, és együtt tudok haladni a színésszel a különböző jelentekben. Szintén az öltöztető feladata, hogy a nap végén rendbe tegye a ruhákat, kimossa, vasalja őket – nagyobb produkciónál ezt már a színészöltöztetők ritkábban végzik, van rá egy háttércsapat. Fontos része a munkánknak, hogy a színészre adott ruha a forgatás elejétől a végéig ugyanúgy álljon rajta. 

– Mennyire kreatív ez a munka? 

– Színészöltöztetőként egyáltalán nem, hiszen a főszereplők ruháit a tervező találja ki. Ebben a munkában az a fontos, hogy mennyire tudsz a színésszel együttműködni és úgy ott lenni mellette, hogy ne zavard a munkáját, miközben a jelmezét igazítod. A háttérszereplőknél más a helyzet: megvannak karakterekre osztva a sztenderdek, ami alapján öltöztetjük őket, vagyis mi állítjuk össze a ruhákat, amit aztán jóváhagynak.  

– Mekkora felelősség hárul az öltöztetőre?

– Vannak helyzetek, amikor nagyon kell figyelni, például amikor nem lineárisan forgatjuk a történetet. A Hunyadi filmsorozatnál (2024, r. Robert Dornhelm, Nagypál Orsi, Szász Attila, Lengyel Balázs – szerk. megj.) is volt olyan, hogy egy helyszínen felvettünk minden jelenetet, ami a tíz részhez kell. Ezt úgy kell elképzelni, hogy februárban felvettük, ahogy kintről belép a helyiségbe a szereplő, majd augusztusban ott folytattuk a jelenetet, ahogy bentről belép az ajtón. Ilyenkor nagyon fontos, hogy a szereplőknek tökéletesen ugyanúgy kell kinézni, hiába, hogy a valóságban eltelt több hónap. Ezt a kontinui­tást úgy biztosítjuk, hogy folyamatosan képeket készítünk a színészről, a ruhájáról, ékszereiről, fotót csinálunk, amikor bemegy és amikor kijön egy jelenetből. Ezeknek a képeknek a szereplő, időpont, helyszín és jelenet szerinti feldolgozására applikációt használunk, hogy aztán a kellő időben elő tudjuk keresni. 

– Több típusú filmben dolgozott, melyiket kedveli igazán? 

– Legutóbb az NCIS kortárs amerikai sorozat magyarországi forgatásán dolgoztam, de megmondom őszintén, a történelmi filmek számomra izgalmasabbak. 

– Mi történik, ha piszkos, foltos lesz a ruha, vagy elszakad? 

– Ott helyben kitisztítjuk. Olyan dolgokat használunk, ami a hétköznapokban eszünkbe sem jutna, a művérfoltot például borotvahabbal szedjük ki a ruhából másodpercek alatt. Van egy öltöztetőtáskánk, amelyben tű, olló, gumi, rengeteg színű cérna, dupla oldalú ragasztó, centis és még egy csomó minden van, ami ahhoz kell, hogy a ruhát a jelenetben azonnal korrigálni tudjuk. A gumi nagyon fontos, mert sokan nem szeretnek nadrágtartót vagy nadrágszíjat hordani, és akkor „begumizzuk” őket.  A nap folyamán oda kell figyelni arra is, hogy a testhőtől, párától megtágult ruhát a délutáni forgatásra újragumizzuk, hogy az ugyanúgy álljon a viselőjén.
 
– Szóba került már a nagy sikerű Hunyadi filmsorozat – ott kinek volt az öltöztetője? 

– Valójában ezt a munkát annak köszönhetem, hogy egy másik filmből beajánlottak a Hunyadi forgatására. Először a kaszkadőrökhöz osztottak be, ami a rengeteg mozgásos – és veszélyes – jelenet miatt fokozott figyelmet igényelt. A filmforgatás első három hónapját tehát a kaszkadőrökkel töltöttem, lovas csatajeleneteket vettünk fel. Az itt nyújtott teljesítményem miatt lettem a főszereplő, Kádár L. Gellért öltöztetője, és amikor neki nem voltak jelenetei, akkor Csémy Balázst, a Vitéz Jánost alakító színészt is én öltöztettem, a Szilágyi Erzsébetet alakító Rujder Vivient is, az Újlaki Miklóst játszó Medveczky Balázst, vallásuk miatt az összes török szereplőt és még sokakat. Öltöztetőként tehát mobilisnek kell lenni, egyszerre több színésszel is együtt kell működni. 

– Hunyadi János több jelenetben páncélban van. Hogyan nézett ki ez a páncél?
– Ennek a páncélnak a felvétele 40–50 percet igényelt. A páncéljelmez műanyagból készült, volt alatta egy alapruha, amire aztán a hangosító ráhelyezte a mikroportot, és egy komoly smink egészítette ki, amivel össze kellett hangolni az öltözést. Úgyszintén a színész forgatás előtti személyes igényeivel, hiszen korán reggel kezdtük el az öltözést, amikor ők még nem reggeliztek, nem kávéztak. Együtt kell tehát lélegezni a színésszel, különben nem működik a munka. Nem beszélve az intim jelenetekről, amikor szintén jelen vagyunk, és egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan! 

– Akkor a színészre, az ő komfortérzetére is vigyáz az öltöztető.

– Jó esetben igen. A főszereplővel, Hunyadival történt meg például, hogy a nándorfehérvári csatát forgattuk, amikor észrevettem, hogy a lábszárvédője elszakadt és beleakadt a kengyelbe. Nem vette észre senki, a színész sem, én állítottam le a jelenetet, és szóltam, hogy a jelmez időt kér, mert baj van.

– A ruhákkal, jelmezekkel való munkát kiterjesztette a jelmeztervezésre is, hiszen már ilyen jellegű felkérése is volt.

– A Hunyadi filmsorozat budapesti díszbemutatójára Kádár L. Gellértnek és Hermányi Mariann-nak is én terveztem a ruháját, amiben színpadra léptek. Ezenkívül a budapesti Trianon Múzeumtól érkezett felkérés: az egyik vándorkiállításukhoz készítenek kisfilmeket Reményik Sándorról és gróf Majláth Gusztáv Károly püspökről. Utóbbi volt a nagy kihívás, mivel a püspök ruhájáról nem igazán találtam részletes leírást, csak egy korabeli fekete-fehér fotót, amiből nem derült ki a hivatali reverendát díszítő szín. Megkérdeztem a Gyulafehérvári Érsekséget, elmentem az összes kegytárgyboltba, végül a Budapesti Egyetemi Templom segítségével derült ki, hogy Majláth volt az első püspök, aki a reverendáját díszítő kormányzói díszujjat viola színűre kérte a „püspöklila” helyett – azóta is használják a viola színt a püspökök.