– Hogyan terelődött az útja az iskolapadból a tanári pálya felé?

– Gyermekkoromtól kezdve szerettem szervezni, már akkor szerettem elmagyarázni az elképzeléseimet, ami később a tanítói hivatás felé terelt. Az általános iskolát szülőfalumban, Mikóújfaluban, a középiskolát Sepsiszentgyörgyön, a Mikes Kelemen Gimnázium reál szakán végeztem. Már középiskolában kialakult bennem a tanítás iránti érdeklődés, nemcsak a matematika elsajátítása, hanem a tudás megosztása is motivált. Nagyon jó tanáraim voltak, akik nagy hatással voltak rám mind szakmailag, mind emberileg. Egyikük biztatására Kolozsváron folytattam a tanulmányaimat, matematikát tanultam. Az egyetemi évek után először helyettesítőként dolgoztam Nagysolymoson, ahol a férjemmel négy évet tanítottunk egy magyar iskolában. A mai napig szeretek tudást átadni, és örömmel segítek másoknak.

– Mit tapasztalt, hogyan viszonyulnak a diákok a matematikához?

– Sok gyermek úgy látja a matematikát, mintha csupán feladatlapok és szabályok halmaza lenne – pedig a gyermeki agy ennél jóval többre képes! Ha a matematika tanítása támogatja a kíváncsiságot és a kreativitást, akkor a számfogalmak, a logika és a problémamegoldás természetesebben alakulnak ki. Még az is, aki humán vonalon az erősebb, ha képességei szerint alkalmazza a matematikát, logikusabban fel tudja építeni a munkáját, ezért hasznos tantárgy ez mindenki számára. A feladatlapok helyett több szabad játékra, irányított tevékenységre, mesére és énekre lenne szükség, mert ezek bővítik a szókincset, fejlesztik a figyelmet és a memóriát.

– Tehát a matematika sokkal több, mint egy iskolai tantárgy…

– A matematikát nem kimondottan önmagáért használjuk, hanem mert minden tudomány alapja. Megtanulja a gyermek, hogy van egy bizonyítandó dolga, és ahhoz milyen úton juthat el. Megtanít a tudás alkalmazására a mindennapokban. Ha egy gyermek megtanulta értelmezni a matematikai szöveget, akkor lényegében minden szöveget könnyebben tud majd értelmezni. De tudni kell, hogy Neumann János annak idején szobányi számítógépet hozott létre, és most azért lehet ilyen telefonunk, mert ő dolgozott vele – el kellett jutni a gondolkodásban ide. Tehát a matematika a világot előrevitte, ezért is szeretem igazán.

– Kápolnásfaluban sokáig volt a Kriza János Általános Iskola igazgatója. Hogyan sodorta oda az élet?
– 1985-ben kerültünk Kápolnásra, ahol a férjem román–magyar szakos tanárként dolgozott, én pedig matematikát tanítottam. A lakás és a hosszú távú életkörülmények is számítottak, ezért kerestük a tartós letelepedés lehetőségét. Később, 1992-ben a férjemet a székelyudvarhelyi tanítóképző akkori igazgatója felkérte, hogy ott tanítson, így került Udvarhelyre. Amikor a férjem Kápolnásfalun lemondott az igazgatói posztról, a közösség engem kért fel a tisztségre. Eredetileg csak egy évre vállaltam, de végül 31 éven át maradtam igazgató. Édesapám elve vezérelt: ha valamibe belefogok, azt végig kell csinálni.

– Ön mindig is szerette a könyveket. Van ennek bármilyen szerepe a matematikai gondolkodásban? 

– A matematika és az irodalom számomra szorosan összekapcsolódik: mindkettő a rendszerezésre és az összefüggések felismerésére tanít. Bertrand Russell gondolatai vagy Püthagorasz aranyversei gyakran visszatérnek a tanításban és a mindennapokban is. Diákjaimnak gyakran tűzök ki motivációs idézeteket, hogy átgondolják annak üzenetét. Már középiskolában elkezdtem gyűjteni ezeket, és ez a szokás mindmáig megmaradt. Otthon a polcaim tele vannak matematikakönyvekkel, számomra nincs rossz könyv vagy festmény, csak olyan, ami nem szólít meg; amit érdekesnek találok, abból mindig megkeresem azt az üzenetet, amely megerősít abban, hogy jó úton járok.

– Tanárként mi a legfőbb célja?

– A legfontosabb, hogy a diákok elérjék céljaikat a vizsgáik után, és alkalmazni tudják a tanultakat. A matematika logikus gondolkodásra tanít, az idézetek és olvasmányok pedig kreativitást és életbölcsességet adnak. Fontos, hogy a feladatokat részletekre bontsuk, így a diákok jobban értik, mi történik, és az 5–8. osztályosoknál kialakul a hosszú távú problémamegoldó képesség. A matematikát láncszemként tanítom: minden új tudás az előzőre épül, a gyakorlás révén rögzül, és a kézírás segíti a tudás elmélyítését. Ehhez minden gyermek esetében meg kell találni a megfelelő megközelítést, még ha nehezen motiválható is, és a szülők támogatása is kulcsfontosságú. Hosszú távon nagy öröm, amikor volt tanítványok visszajönnek köszönetet mondani – ez mindig megerősít abban, hogy jól csináltam.

– Milyen szerepet tölt be az életében a kápolnásfalusi kultúra és az ottani tájház karbantartása?

– A népi értékek mindig is vonzottak: gyermekkoromban a tánc, az ének és a tanáraimtól kapott ösztönzés meghatározó volt számomra. Kápolnásfaluban találkoztam Balázs Irénke tanító nénivel, aki sajnos már nincs közöttünk, ő évtizedekig gyűjtötte a falu régi tárgyait, és ránk bízta azok megőrzését. Később lehetőség nyílt arra, hogy egy házat tájházzá alakítsunk, amelyet 2005-ben avattunk fel. A tájház nemcsak a tárgyak bemutatását szolgálja, hanem a paraszti élet értékeit és több nemzedék együttélését is szimbolizálja. Így került kapcsolatba velem a gyűjtemény, s bár nem tudtam annyit foglalkozni vele, mint szerettem volna, mindent megőriztem és karbantartom a mai napig. Számomra ez nem csupán egy kiállítótér, hanem a múlt értékeinek megőrzését és a gyermekek tanulását szolgáló eszköz. Fontos számomra, hogy megértsem, honnan érkeznek a tanítványaim, mert ez is a hagyományok továbbadását szolgálja.

– Hogyan éli meg a tanári és igazgatói szerepek utáni időszakot? Milyen tervei vannak a jövőben?

– Mindig a gyermekek érdeke vezérelt, és ez a szemlélet az igazgatói munkámat is meghatározta: minden diák más, ezért a szakmában személyre szabott figyelem és törődés szükséges. Most nyugodtan tekintek vissza, látva, hogy értékeim – a tisztesség, a türelem, az odafigyelés – tovább élnek tanítványaimban, és nagy öröm, amikor egykori diákomat kollégaként látom dolgozni. Szeretném befejezni az iskolában félbehagyott feladatokat, átrendezni a könyvtárat, elkezdeni a tájház leltározását és továbbra is megőrizni a falu hagyományait a fiatalabb generáció számára. Emellett igyekszem a családomra is figyelni, és úgy érzem, hogy a tanítás, a kultúra ápolása és a hagyományok megőrzése továbbra is értelmet ad a mindennapjaimnak. A Jóisten szeret, mert ilyen szép, értékes pedagógusi pályát járhattam be.