Aki figyelemmel követte a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki produkcióját, talán úgy ült le szombaton, a piros-fehér-zöldek Nemzetek Ligájában bemutatkozó mérkőzése elején a televízió elé, hogy na, most majd minden más lesz! Megmutatjuk, hogy a (sokak szerint) félresikerült Eb csupán kisiklás volt a Marco Rossi iránymutatásával szép élmények garmadát felmutató fejlődés útján. Mindehhez „csupán” az szükségeltetett, hogy a kontinensviadalon meggyőző játékot bemutató, egységes német csapat ellen bravúrpontot, esetleg pontokat szerezzünk. Nem tettük. Sőt, egyetlen percig sem volt esélyünk erre. A házigazdák bántóan könnyedén sakkozták ki a védelmünket, ezen a szinten szokatlan könnyedséggel jutottak el ziccerekig és megérdemelten szereztek öt gólt.

A magyarok asszisztáltak mindehhez, minden lényeges párharcot elveszítettek, és a kaput védő Gulácsi Pétertől az ék szerepében játszó Varga Barnabásig senki nem tudott elfogadható vagy legalább középszintű teljesítményt nyújtani. Lehet hibáztatni Gulácsit a bekapott gólokért, kárhoztatni a védőket, amiért engedték a német „tiki-takát”, ám a csapat együttesen vallott csődöt.

Szoboszlai Dominik az Eb-n látott harmatos produkcióját, ha lehet, még gyengébb teljesítménnyel fejelte meg. Miközben klubcsapatában, a Liverpoolban új edzője teljes bizalmát élvezve stabil játékot nyújt, hétről hétre a vörösök legjobbjai között van, a válogatottba nem tudja átmenteni formáját. A legnagyobb hiányossága a csapatkapitánynak talán éppen az, hogy képtelen fazont adni a nemzeti csapat játékának, nem tud vezérré előlépni, nem tudja magával ragadni társait. Ennek okait nálam okosabbak minden bizonnyal kifejtik, de úgy tűnik, Rossi mester nem találta meg helyét a csapatban, ez pedig nagy hiányosság. A gyengécske produkció bizonyára a magyar labdarúgás kétségkívül legnagyobb csillaga számára is frusztráló. Látványosan szenved, senyved, ez pedig a magyarhoni labdarúgást tekintve óriási luxus.
Nem mondom, hogy nyerni kellett volna szombaton, sőt, a vereség is benne volt a pakliban, ám a szenvedés, a tanácstalanság és reménytelenség a rettenetes emlékű 90-es, 2000-es éveket idézte, ami semmiképp nem mondható pozitívnak a közelgő világbajnoki selejtezősorozat előtt.

Nincs idő nyafogni, nyakunkon a következő NL-mérkőzés, és a szívós bosnyák csapat ellen kell megmutatni, hogy a düsseldorfi 0–5 csupán egy félresikerült mérkőzés volt. Tartást kell felmutatnia Szoboszlaiéknak és olyan teljesítményt letenniük az asztalra, ami megerősíti a magyar futball szerelmeseit abban, hogy érdemes időt, pénzt, energiát nem kímélve a válogatott mellett lenni.