A magyar és a nemzetközi labdarúgás egyik legnagyobb hagyományokkal bíró párosítása a Ferencváros és az Újpest rangadója, angol mintájú elnevezéssel: a derbi. A két együttes hívei, legyen szó bármely korról, nevezhették bárhogyan az együtteseket, mindig kiemelt várakozással tekintettek az összecsapás elé. A különböző korszakokban hol egyik, hol másik csapat dominált, nagyban köszönhetően az aktuális politikai berendezkedésnek is. A polgári értékeket hangoztató Fradi és a belügyes(sé tett) „Dózsa” csaknem háromszáz alkalommal csapott már össze tétmérkőzésen.
E sorok írója 1990-ben éppen egy Újpest – Ferencváros mérkőzésen kötelezte el magát végérvényesen a zöld-fehér színek mellett. Azon az augusztusi szezonnyitón a szatmárnémeti származású Szenes Sándor két irdatlan erejű bombagóllal tette le a névjegyét Magyarországon és lopta be magát az FTC híveinek szívébe. Érdemes megjegyeznünk, hogy ő volt az egyetlen „külföldi” a Ferencváros akkor pályára lépő együttesében. Mellette Fonnyadt Zsolt is duplázott, és Bánki József volt még eredményes.

Szombaton újra a televízió elé ültem, hogy megnézzem a két ősi rivális mérkőzését. A találkozó nem hozott meglepetést, a Fradi a 17. mérkőzését is megnyerte zsinórban a lilák ellen. Ennyi, és semmi több. Legalábbis számomra. A pályán elvétve tűnt fel magyar játékos, a nézőközönség inkább egymással és a pálya füstködbe borításával volt elfoglalva, mintsem a játék élvezetével, a csapatok buzdításával. Mondjuk, a játékon nem is igazán volt mit élvezni, a kezdeti FTC-rohamok elültével szürke, színtelen, halvány mérkőzés folyt, semmi váratlan, semmi látványos, semmi meglepő. Kis túlzással élve, semmi foci.
A nemzetközi trendekhez idomulva a két csapat keretét javarészt külföldi játékosok adják. Az összképen nem sokat javított a sérülésből visszatérő válogatott alapember, Varga Barnabás, vagy a valóban tehetséges Gruber Zsombor pályára lépése sem. Számomra nem állt össze ez a rangadó rangadóvá, nem volt derbi a derbi. Hogy csak a magyar játékosok hiánya miatt éreztem-e ezt, a sok fölösleges körítés volt az oka, vagy valóban a futball hiányzott igazán, nem tudom. 
Régen minden jobb volt – hangoztatják a korábbi évtizedek futballján szocializálódott generációk. Mérgező nosztalgia nélkül is megállapítottam magamban, amikor Szenes Sándor rugdalta a gólokat, valóban lelkesítőbb volt, vagy csak egyszerűen más, mindenesetre emészthetőbb és tisztább. Az aktuális szezonban jön még legalább két zöld-lila mérkőzés, kíváncsian várom, lesz-e belőle derbi, de legalább rangadó…