Sokak szerint kész csoda, ahogy az udvarhelyi sportélet évről évre zsákszámra termeli a bajnoki címeket és dobogós érmeket. Főleg az ifik, de a felnőttek se szégyenkezzenek, többen az élvonalban jeleskednek, és olykor a nemzetközi megmérettetéseken is elkápráztatnak minket. Teljesítmény alapján lakosságarányosan országos szinten is az élvonalban lennénk.
Azonban a sportolók rendelkezésére álló infrastruktúra alapján készített rangsorban valahol a falusi bajnokságok alsóházának kieső zónájában kéne keresgélni minket, a második csalánbokor mögött jobbra, a béka segge alatt.
Miközben jobb helyeken sorra nőnek ki a földből a sportlétesítmények, sportbázisok, stadionok, sportcsarnokok, uszodák, addig a Küküllő-parti városban a strand melletti műgyepes focipálya 2015-ös átadása óta a sportot szolgáló új infrastrukturális beruházások fejezeténél egy nagy nulla szerepel. (Az iskolák sporttermeit most ne soroljuk ide, jó?). Ami van, az még a múlt századból maradt ránk, jócskán elavultak, felújításuk csigatempóban halad, a korcsolyapálya hosszas és nehézkes befedése pedig édeskevés a boldogsághoz.
Az 55 éves stadion sem világítással, sem hangosbemondóval nem rendelkezik. A klubok saját pénzükön hozatnak minden hazai meccsre hangfalat, erősítőt, keverőpultot, mikrofont, laptopot, az eldugott román falvakból érkező csapatok megvetően röhögnek az elavult megoldáson. Az eredményjelző egyidős a stadionnal, az SZFC-nek van egy nem túl modern eredményjelzője, de azt más nem használhatja. A sportcsarnok is túl van már a negyvenen, hála a Magyar Kézilabda Szövetségnek, van új LED-es kijelzője, és épp most újítják a hang- és fénytechnikát.
Pedig a három évvel ezelőtti „valós konzultáción, szakértők által készített tanulmányon alapuló, megvalósítható, számokkal alátámasztott, ezáltal számon kérhető” programjukban azt ígérték, hogy idén befejezik a stadion felújítását, jövőre megépítik városi uszodát, és megkezdik multifunkcionális fedett csarnok építését is. Ezzel az erővel Forma–1-es pályát is ígérhettek volna, hasonló eredménnyel. Talán legközelebb.
Addig nekünk nem marad más hátra, mint szégyenkezni, vagy elbújni a falvak alsóházában, a második csalánbokor mögé, rögtön jobbra. Ahol a béka van.