Tusványos: jobboldali értékrendjéhez ragaszkodó, párbeszédre nyitott tábort ígér a programfelelős

A jobboldali értékrendhez ragaszkodó, a másként gondolkodókkal is őszinte párbeszédre nyitott, többgenerációs rendezvényként kezdődik kedden Tusnádfürdőn az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által közösen szervezett 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Tusványos: jobboldali értékrendjéhez ragaszkodó, párbeszédre nyitott tábort ígér a programfelelős
Archív Fotó: Veres Nándor

Az eredeti és a mostani helyszín nevét összevonva Tusványosként emlegetett, vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozatot idén Jobb pályán mottóval rendezik, amely egyrészt az alapítók keresztény-konzervatív, jobboldali ideológiai közösségére, másrészt a logisztikai feltételek fejlődésére utal, hiszen évről évre javuló körülmények között várja látogatóit a fesztivál – magyarázta az MTI-nek Sándor Krisztina, a rendezvénysorozat politikai programfelelőse.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a Tusványos számtalan lehetőséget kínál a különböző nézeteket valló közéleti szereplők és politikai erők közti szókimondó, konstruktív vitára, ami a kezdetekkor főleg a román–magyar, az utóbbi években pedig inkább a magyar–magyar párbeszédben nyilvánult meg.

Kiemelt témakör idén a választási év, amely Romániában még csak félidejénél tart: a szabadegyetem több rendezvénye is lehetőséget teremt arra, hogy a magyar pártok a júniusi voksolással kapcsolatos elemzést, értékelést a nyilvánosság előtt is elvégezzék.

A programfelelős szerint biztosra vehető, hogy az erdélyi politikai szereplők – az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői – kibeszéletlen sérelmeiknek olykor „keményebb beszólásokkal” adnak majd hangot, ugyanakkor érdekes vitát ígér a magyarországi ellenzéki pártok részvételével tartandó hagyományos pártpolitikai kerekasztal is. Megjegyezte: nemcsak a nyilvánosság előtt zajló pódiumbeszélgetések miatt fontos politikai rendezvény a Tusványos, hanem az informális egyeztetésekre, tanácskozásokra is kiváló lehetőséget teremt.

Elmaradhatatlan programpontja a tábornak a Kárpát-medencében működő magyar érdekvédelmi szervezetek vezetőinek péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztala, szombaton pedig Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tart előadást a sportpálya előtti nagyszínpadon. A Jobb pályán címmel megrendezendő fórumon a szabadegyetem egyik alapítója, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke lesz a moderátor.

Habár a média elsősorban a politikai szereplők nyilatkozataira összpontosít, a Tusványos egyszerre szabadegyetem és fesztivál, ahol a politikai, közéleti rendezvényeken kívül színházi sátor, egyetemi sátor, ifjúsági színpad, sportterasz, valamint népzenei és néptáncprogramok gazdag választéka várja az érdeklődőket – hangsúlyozta Sándor Krisztina. Az idei Tusványos 76 partnerszervezettel közösen 34 rendezvényhelyszínt működtet. A mintegy ezer előadót felvonultató több mint ötszáz programról a honlapon vagy a Tusványos mobilalkalmazáson tájékozódhatnak a résztvevők.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Sándor Krisztina elmondta: a partnerintézmények jóvoltából gyermekfoglalkozások, ismeretterjesztő és szórakoztató programok is várják a családokat, ugyanakkor a diáktábor és a politikai fórum összefonódása is egy sajátosan többgenerációs rendezvénnyé tette a Tusványost, ahol immár „több nemzedék nőtt fel”, és ahova az alapítók nemcsak gyermekeikkel, hanem – egyesek közülük – már unokáikkal térnek vissza.

A magyar miniszterelnök részvételével rendezett szombati fórumon – a tavalyihoz hasonlóan – a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, egyébként a táborba bárki ellátogathat: a belépés délután négy óra előtt ingyenes, a kifejezetten bulizni érkezők pedig négy óra után alkalmanként 30 lejért (2360 forint) válthatják meg az egyszeri vagy 120 lejért az egész heti belépésre jogosító karszalagot.

Bár a hivatalos megnyitóra csak szerda délelőtt kerül sor, a Tusványos központi színpadán – a Blahalouisiana, majd a Bagossy Brothers Company fellépésével – már a keddi, nulladik napon megkezdődik a koncertprogram.

Szerdán a Magashegyi Underground és a Honeybeast, csütörtökön Szabó Balázs Bandája és Ákos, pénteken Nagy Feró és a Beatrice, illetve a Magyar Rocklegendák: Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós koncerteznek a fesztivál központi színpadán. Szombaton a 4S Street, illetve a Kowalsky meg a Vega zárja a fellépők sorát a 33. Tusványoson.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!