A rosszul indult akácszezon a vége felé némi reménnyel kecsegteti a méhészeket
A rosszul indult akácszezon a vége felé némi reménnyel kecsegteti a méhészeket: a felmelegedésnek köszönhetően a harmadik akácvirágzást talán még ki tudják használni, aminek eredményessége az elkövetkező másfél hétben fog eldőlni. Az első két akácvirágzást a fagyos reggelek és a hosszan elhúzódó hideg esők szinte teljesen meghiúsították.
Az első és második akác gyakorlatilag megsemmisült, a sarjú virág sem sikerül, így egyáltalán nem tudtak a méhek nektárt gyűjteni, mondta el érdeklődésünkre Lajos Ferenc csíkpálfalvi bioméhész.
– A fagy elvitte a virágzást, a hideg esők pedig végképp megpecsételték a helyzetet. A harmadik akác viszont némi reménnyel kecsegtet, a melegedő időjárás hatására a magasabban fekvő akácosokban, úgy tűnik, talán még sikerül némi mézet gyűjteniük a méheknek – közölte.
Az akácvirágzást a földrajzi elhelyezkedés is befolyásolja, ezért beszélhetünk több akácvirágzásról. Az első akác jellemzően a Duna menti térségekben – Calafat és Giurgiu között – virágzik. A második akác Vâlcea és Olt megyében, a Kárpátok déli lejtőin nyílik.
A harmadik, és egyben utolsó lehetőség a gyűjtésre a 400–500 méter feletti akácosokban adódik, főként Olténiában Râmnicu Vâlcea, Erdélyben Medgyes és Marosvásárhely környékén, de a moldvai Măgura térségében és Bákó vidékén is találhatók akácosok. Hargita megyéből főleg a Kárpátok déli lejtőire és az Olt völgyébe vándorolnak a méhészek, a Csíki-medencéből általában három-négy méhész útra. Az akácszezon vége egybeesik a hársvirágzás kezdetével, ami közel két hét múlva kezdődik, így a vándorok haza sem jönnek.
– A rossz akácszezon mellett az állóméhészetekben az idén bőséges volt a virágpor – közölte Lajos Ferenc, akinek az itthon hagyott méhcsaládjai ugyancsak sikeres virágporgyűjtést tudhatnak maguk mögött.
A piaci árakról érdeklődve megtudtuk, hogy a bio virágpor nagybani ára 40 lej körül van, kisebb kiszerelésben csomagolva a kilónkénti ára pedig 70 lej körül. A méhész hozzáfűzte: az idei szeszélyes időjárás ismét rávilágított a méhészet természettel szembeni kiszolgáltatottságára. A méhészek most abban reménykednek, hogy legalább a harmadik akác, de főleg a hársvirágzás segít abban, hogy elkerüljék a nagy veszteségeket.