Az erdő illata, felvillanó emlék a nyárról, finom ebéd kettesben, egy könyv, amibe bele lehet feledkezni, vidám este barátokkal, egy túra, egy kisgyermek mosolya, egy cserép ciklámen, ami a tavasz ígéretét nyújtja, egy dallam, egy érintés… Azt hiszem, hogy jelen írás teljes terjedelmében tudnám sorolni azokat a dolgokat, amelyeket örömforrásként élek meg. És öröm ez is, hogy nem kell ezen sokat törnöm a fejem.

Szakszerűen nehezen megfogható az öröm mibenléte, mivel eléggé szubjektív dolog, de az biztos, hogy olyan pozitív érzelem, élmény, amelynek ismétlődését várjuk. Az öröm hajtóerő, terápiás hatása van, jobban érezzük magunkat legalább egy kis ideig, feltölt, kár lenne hát lemondani róla. A kutatások szerint az emberek zömének általában a társas események, az emberi kapcsolatok jelentik a fő örömforrást, bár ezek lehetnek a legkeményebb kudarcok, összeomlások okozói is… Viszont ahol tudnak örülni, ott kevesebb a baj is.
Az az igazság, hogy nem vagyunk egyformák abban (sem), hogy mennyire vagyunk képesek az örömre, az viszont jó hír, hogy az örömre való képesség fejleszthető! Érdemes egy kis leltárt végeznünk önmagunkban, hogy vajon miben leljük örömünket, mi hiányzik az életünkből, ami egyébként örömet szerezne. Egyáltalán megengedjük-e magunknak? Nyitottak vagyunk-e az örömteli pillanatok megélésére? Mert szemfülesnek kell lenni, a rohanás, pörgés, hajtás, állandó tervezés nem kedvez az öröm megélésének. Tudatosan a jelenben kell lenni ahhoz, hogy észrevegyük, megéljük a pillanatot, ami jó érzéssel tölt el. Ha átengedjük magunkat, akár flow-élménnyé is nőhet az örömteli felvillanás, a tökéletes élménnyé, amikor csak mi vagyunk, és az, amit teszünk, és a teljes átélése a pozitív érzelemnek.
Egy kutatás szerint az újszerű tapasztalások is örömforrássá válhatnak. Nem kell feltétlenül nagy dologra gondolni, elég kipróbálni magunkat valami új helyzetben, a napi sétánkat egy megszokottól eltérő útvonalon tenni vagy például átrendezni a körülöttünk lévő teret, majd hagyni, hogy eltöltsön a jó érzés. A tudatos jelenlét egyébként azt is jelenti, hogy nem állítjuk le a pozitív érzelmet, ha megszületett bennünk, nem engedjük, hogy egy következő tennivaló, cél elvonja a figyelmünket az itt és most megéléséről. Az örömet elodázni sem lehet, hiába mondogatjuk, hogy most ezzel van dolgom, utána majd lehet örülni.
Könnyű azoknak, akik teret tudnak (mernek?) adni a bennük élő gyermeknek, mert számukra az önfeledt öröm is természetes. De mindannyiunkban ott van a gyermek, hívjuk hát elő!