Mivel asszociálják a nyugalom kifejezést? – tettem fel a kérdést közeli ismerőseimnek. Legtöbb­jük arcára nyugtalanság ült ki – merthogy miféle kérdés ez –, aztán rávágták: béke. Néhányan hosszan elgondolkodtak, majd ilyesmiket mondtak: csend, álom, alvás, ágy. Egyvalaki azt mondta, semmi nem jut eszébe a nyugalom szóról, mert ő életében nem volt nyugodt, nem ismeri ezt a létállapotot. Egy bájos lány mosolyogva válaszolt: folyópart.
Tehát ha csend és béke van körülöttünk, nyugodtak vagyunk, a pihenés egyenlő a nyugalommal – vontam le a következtetést. A válaszok hallatán azonban nyugtalanság lett úrrá rajtam, mert a legtöbben sztereotípiákat használva minél hamarabb le akarták tudni a „feladatot”, nem vették komolyan azt, és majdnem senkit nem érdekelt, hogy miért szeretném tudni. Ugyan miféle békére vágynak az emberek? És miért várják külső tényezőktől saját lelki nyugalmukat?

A nyugalom nem feltétlenül pozitív kicsengésű. Ott van például a vihar előtti nyugalom vagy az ijesztő csend, munkás életünk végén nyugalomba vonulni sem mindig jó érzés, örök nyugalomra térni meg végképp rémisztő. Az idő múlása, a váratlan helyzetek, a kihívások, az isme­retlentől való félelem, a harag, bánat, betegség, igazságtalanság, irigység, csalás, hazugság, titokzatosság, gyűlölet, a magány, a tanácstalanság, döntésképtelenség, a remény vagy a hit elvesztése, a bizonytalanság nap mint nap mérgezi belső lelki békénket. Gyakran olyankor is nyugtalanná válunk, ha túl jól megy minden körülöttünk. A megszokott, rutinszerű cselekedeteink unalmasak lehetnek, ám az ismert, jól begyakorolt tetteink nyugalmat hozhatnak életünkbe.
Számomra a nyugalmat az önmagam és embertársaim iránt táplált bizalom hozná meg, ha fenntartások nélkül kinyilváníthatom érzéseimet, szavakba önthetem gondolataimat, ha biztosan tudom, hogy a körülöttem élők nem megfelelési kényszerből cselekednek, önzetlenül szeretnek vagy gyűlölnek, és bármiféle elvárások nélkül felvállalják önmagukat. Tehát ha jó kapcsolatban vagyunk önmagunkkal, ismerjük társainkat, és megbízhatunk bennük, tudjuk a feladatainkat, és legjobb belátásunk szerint, lelkiismeretesen végezzük azokat, remélünk, hiszünk, bármilyen hátsó szándék nélkül hozzuk meg döntéseinket – nos, ennyi kell csupán a nyugalomhoz.
Ha megteremtjük önmagunk belső békéjét, könnyebben megbirkózunk az élet kihívásaival. Alkossuk meg tehát saját nyugalomszigetünket, és vonuljunk oda, valahányszor nyugtalanná válunk a külvilág borzadalmai miatt!