Fülöp Zoltán
Kevés színésznek adatik meg, hogy társulatalapító legyen. Fél évszázados karrierje során számos emlékezetes produkcióban játszott, színészi alakításaival kivívta a közönség szeretetét, színpadi teljesítményét elismerte és jutalmazta a szakma, filmszínészként is bizonyíthatott, mégis pályafutása csúcsának tekinti, hogy részese lehetett a Csíki Játékszín alapításának, az intézményteremtésnek, a társulatépítésnek, a színházszeretet meghonosításának Csíkszeredában.
Fülöp Zoltán – vagy ahogy barátai, pályatársai ismerik: Füles – Marosvásárhelyen született 1954. május 23-án. Középiskolai tanulmányait a Bolyai Farkas nevét viselő, nagy múltú középiskolában végezte, ugyanott, ahol édesapja is tanult. Iskolába menni csak az úton kellett átkelni, ugyanis a kollégium mellett laktak. Ugyanígy a főiskolára sem kellett hosszasan gyalogolni, a Köteles utcai tanintézet is csupán pár lépésre volt lakásuktól.
Szerette a színházat, középiskolás korában a Kovács Levente vezette Thália diákszínjátszó csoport tagja volt, de a pályaválasztásban meghatározó volt számára egy, a Madarasi-Hargitán tett téli iskolai kiránduláson szerzett élménye: szilveszteri műsort állítottak össze, ő meg minduntalan belekotyogott az előadást összeállító tanárnője által adott utasításokba, mire az arra biztatta: „Füleske, ha ilyen jól tudod, csináld!”. A diákelőadásnak nagy sikere volt, s tanárai azt kérdezték: „Ugye, színire felvételizel?”. Addig orvosira készült, vágta a biológiát, de nem volt túl nagy barátja az egzakt tudományoknak.
Egy Hofi-monológot adott elő a felvételin, ami elnyerte a vizsgáztató tanárok tetszését, így a Szentgyörgyi István nevét viselő főiskolán folytathatta tanulmányait. Hálával gondol mestereire, többek között Tompa Miklós osztályvezető tanárára, Tar Lászlóra vagy a középiskolából ismert Kovács Leventére. 1977-ben diplomázott, s még abban az évben Szatmárnémetibe szerződött, az Északi Színház Harag György Társulatához. Szerencsésnek tartja magát, mert a társulatban családias volt a hangulat, figyeltek egymásra, jó kollégákra és segítőkész, őszinte barátokra talált, színpadi teljesítményéért, jelleméért a közönség is a szívébe zárta. Közben családot alapított, fia született.
1999-ben Parászka Miklós rendező, színész, akkori igazgatója kérette irodájába és nekiszegezte a kérdést: vele tart-e Csíkszeredába, színházat alapítani. A válasz természetesen igen volt, s ennek következménye a közel három évig tartó kétlaki élet lett: hetente többször autózott oda-vissza Szatmárnémeti és Csíkszereda között, mindkét társulatnál – a működő szatmárinál és az építkező csíkszeredainál – helyt kellett állni. Aztán 2002-ben véglegesen Csíkszeredában telepedett le: új város, új társulat, újjászervezett magánélet. Új kezdetnek tartja ezt a lépését, s mindmáig a sors kegyeltjének tartja magát, hogy az intézményteremtés részese lehetett. Közben számos hazai és magyarországi gyártású filmben szerepelt, játszott a székelyudvarhelyi társulatnál és rendezett Kézdivásárhelyen, részese volt a mikházai Csűrszínház kezdeményezésnek, éveken át pedig Kisvárdán, a Magyarország határain túl tevékenykedő magyar színházak közös produkcióiban lépett fel a Kárpát-medence vezető színészei társaságában. Számos szakmai díjjal jutalmazták munkásságát, 2008-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki.
Ma már nyugdíjasként játszik, ha felkérik egy-egy szerepre, szívesen időz a színházban, amennyiben segítségét, tanácsát kérik szakmai kérdésekben, készséggel válaszol. Közben változatlan szenvedéllyel hódol a fafaragásnak, a természetjárásnak, s mindent megtesz annak érdekében, hogy házi kedvence, egy magyar vizsla semmiben se szenvedjen hiányt. Főleg szeretetben.