Hirdetés

Továbbadták a vándorzászlót

Immár harmincnegyedik alkalommal találkoztak a Gyergyói-medence gyermekkórusai szombaton, Gyergyóalfaluban. A vándortalálkozót idén a Sövér Elek Szakközépiskola szervezte: 11 kórus, közel 350 gyermek adott elő világi és egyházi műveket az alfalvi plébániatemplomban.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 2 perc
Továbbadták a vándorzászlót
Fotó: Sövér Elek Szakközépiskola

„Édes hazámnak akartam szolgálni” – ezzel a Domokos Pál Péter-idézettel szervezik meg évről évre a nagy múltú találkozót, amelynek elindítói Domokos Pál Péter alfalvi, Petres Ignác csomafalvi és Mihály István szárhegyi kántortanítók voltak 1935-ben.

Sövér Elek Szakközépiskola
– A legelső, szárhegyi találkozót követően az állam betiltotta azt, majd 1981-ben kísérelte meg újraindítani Petres Lajos Gyergyóditróban, de végül 1992-től vált folytonossá, akkor Pál Ibolya zenetanárnő kezdeményezte az újraindítását. A tavaly Gyergyóditróban mi vettük át a vándorzászlót, és örömünkre szolgál, hogy idén itt találkoztak a gyermekkórusok – fogalmazott Jakab Bálint Márton iskolaigazgató.

A kórusok érkezését követően felvonultak a gyergyóalfalvi templomhoz, ahol közösen elénekelték az „Eljöttünk mind” kezdetű négyszólamú kánont. Az ünnepélyes megnyitó és Borka Ernő plébános áldása után közös énekléssel, majd a kórusok egyéni műsorával folytatódott az ünnepség.
A vándorzászlót a gyergyócsomafalvi kórusnak adták át: a jövő évben ott találkoznak a résztvevők.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!