Hirdetés

Törvénytelenségeket sejtenek

HN-információ

Számos törvénytelenségre, rendellenességre mutattak rá a Monturist Kft. működését és vezetését illetően a Gyilkostó üdülőtelepen tevékenykedő vállalkozók. A részletekről pénteki sajtótájékoztatón számoltak be.

Nem fordított figyelmet az üdülőtelep rendben tartására, zöldövezetet adott ki kereskedelmi célra, a területbérleti díjakat 35 százalékkal megemelte, miközben akadozik a víz- és szennyvízellátás, az áramszolgáltatás is – többek között ezeket a kifogásokat sorolták fel a Monturist ügyvezetőjének rovására a sajtótájékoztatót összehívó vállalkozók. A Monturist tulajdonában lévő vásártéren épített vendéglátó egységek tulajdonosai arra is rámutattak, hogy a rendezési tervben zöldövezetként nyilvántartott területen felfújható ugrálóváraknak, lakókocsiknak, mozgóárusoknak adott ki területet a tavaly tavasszal kinevezett adminisztrátor. Török Csabát fél évre nevezték ki, s bár arról volt szó, hogy lesz versenyvizsga az ügyvezetői tisztségre, egy évvel meghosszabbították a kinevezését, mutattak rá, majd hozzátették, Török jó viszonyban van a gyergyószentmiklósi polgármesterrel, Csergő Tiborral, komák, ezzel magyarázható a tisztség elfoglalása.

Azontúl, hogy mindenáron több bevételhez szeretné juttatni a Monturistot akár a törvényesség mellőzésével, egy új épület megépítését is tervbe vette az ügyvezető, mondták el. Ez is a rendezési tervnek ellentmondóan, részben a sétányként jegyzett területre épülne fel mintegy 200 négyzetméter alapterülettel. Meglátásaiknak hangot adtak személyes beszélgetésen is, ekkor Csergő Tibor azt mondta, a rendezési terv szerinte egy vicc.

Szerintünk ez egy jól kidolgozott rendezési terv, de ha nem így látják, akkor azt lehet módosítani, megvan erre az eljárás – mutatott rá a vállalkozók egyike, Zaicu Iosif. Törvénytelennek tartják a tervezett építkezést is a sétányon, azért is, mert az tovább fogja növelni a zsúfoltságot, és korlátozni fogja a rálátást a tóra.

Olyan visszásságokra is rámutattak, hogy a tervezett épület urbanisztikai véleményében kihúzták a környezetvédelmi engedély kötelezését, annak ellenére, hogy élelmezési egységek működtetését tervezik benne. Ez is azt mutatja szerintük, hogy jól tudják, nem bírja meg az újabb fogyasztókat a víz- és szennyvízrendszer.

Az ügyben hamarosan megkeressük Török Csabát is.

Barabás-Pál Hajnalka



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!