Kolozsvári Tibort is olvasónk ajánlotta figyelmembe. Alanyomat nem igazán ismertem, de azt tudtam róla, hogy „falumbeli”, gyergyószentmiklósi. És tudom, hogy aki gyergyói, az rossz ember nem lehet. Gyergyószentmiklóson születtem, gyergyóinak is vallom magam. Rokonaim, barátaim vannak ott, ezer szállal kötődöm Gyergyóhoz – kezdi a beszélgetést mintegy igazolva elméletemet. 1997-ben Dévára került, ahol megismerkedett Csaba testvérrel és az ő munkájával. Ez olyan hatással volt rá, hogy egy évig ott maradt dolgozni a Szent Ferenc Alapítványnál. Ott döntötte el, hogy pszichológus oklevelet szerez Kolozsváron. Az egyetem elvégzése után visszament Dévára, mert úgy érezte, keresztény emberként saját magát eszközként kell használnia. – Keresztény embernek csak ez lehet a feladata: meghatározni, hogy miként tudja használni magát és aszerint élni. A széket, az ásót, a kapát tudjuk, mire jó, de ugyanígy az ember maga is hasznos kell legyen valamire. Én úgy éreztem, az én feladatom, helyem az életben az, leginkább arra szeretném használni magam, hogy embereket, gyermekeket neveljek és mindazt, amit én értéknek tartok, azt tovább tudjam adni – vallja meg életfilozófiáját Tibor. Ez a gondolkodásmód tartotta Déván Csaba testvér mellett, az ő csapatában. Vallja, hogy mindig olyan emberekkel került egy csapatba, dolgozott együtt, akik számára fontosak voltak a közügyek. Ezért szeret Csaba testvérrel is dolgozni, mert ő is a közügyekért él és dolgozik, ahogy fogalmaz Tibor: „a jó Isten iránti tisztelete és szeretete jegyében”. Időközben eltávolodott a konkrét pszichológusi teendőktől, mert 2003-ban Csaba testvér intézményvezetői feladatokkal bízta meg Déván, 2006-tól pedig a tusnádi otthon vezetőjeként tevékenykedik, 2013-tól a csíkszentsimoni Szakmunkásképző Kollégium vezetői feladataival is megbízták. Kolozsvári Tibor nős, öt saját gyermeket is nevel, ahogy mondja: „a Csaba testvérrel közösen nevelt több száz gyermek mellett”. – Mit jelent az, hogy intézményvezető? Mit jelent számodra, hogyan éled ezt meg a hétközna- pokban? – faggatom Tibort. – Vannak foglalkozások és van hivatás. Nagyon nagy mértékben szolgálatot jelent. Hivatásomnak tekintem, nem csak foglalkozásomnak, foglalatosságomnak. Ezért életvitelszerűen végzem ezt a munkát, nem választható el sem az érzelmi életem, sem a mindennapi tevékenységem ettől. A hivatásom célja – közösségi célnak is mondható, de konkrét sorsokról, életekről szól. Mi együtt lakunk, együtt élünk a harmincnyolc alapítvány által nevelt gyermekkel” – határozza meg munkája célját, hivatását. – Intézményt vezetni azt jelenti, hogy bizonyos célok vannak, és minden anyagi, szellemi és minden rendelkezésünkre felkutatható és megszerezhető energiát azoknak a céloknak szentelünk. Ez a munka nem azonos az adminisztratív teendőkkel, feladatokkal. Minden intézményt a célja határoz meg, s ez maga a rendeltetése is. Az a feladat, az a munka, amit el kell lásson. Az alapítványon belül pedig legértékesebbek az alapítvány céljait szolgáló emberek, az épületek és egyéb dolgok csak az eszköztára az alapítványnak. Legnagyobb érték maga az ember. A gyermekek és az őket nevelő felnőttek” – fejti ki az intézményről alkotott véleményét Kolozsvári Tibor. Arra voltam kíváncsi, számára mi jelenti a legnagyobb sikerélményt ebben a feladatban, tudva azt, hogy szülőnek lenni nem mindig egyszerű feladat. – Igazán örömmel töltött el, amikor befejeztünk egy-egy épületet. Elég sok munka után. Vagy siker volt, amikor egy-egy intézmény elkezdett élni. De legszebb élményeim ahhoz köthetőek, amikor látom beérni a gyermekekben azokat az értékeket, amelyeket felkínálunk nekik – fejti ki. – Amikor azt tapasztalom, hogy tényleg szeretettel vannak egymás iránt, tényleg ott él a lelkükben a gondoskodás. De a koronája az, amikor egy lányunk vagy fiunk családot alapít, és nyugodt lélekkel látom, hogy képes fenntartani nemcsak saját magát, hanem a családját is. Látom, hogy értelmes életre kész ember lett. Még több ennél, hogy ezt gyakorolja is. Hála Istennek, sok ilyen sikertörténetről tudunk beszámolni. Ezek a valódi sikereink. Sötétebb tájakra terelem a beszélgetést: Kudarcok? – Nem mindegy, hogy hogyan viszonyulunk a kudarcainkhoz – mondja. – Az elkötelezettség és az elégedettség nem függhet egymástól. Ha csak akkor tudunk elkötelezettek lenni egy ügy iránt, hogyha elégedettek is vagyunk, akkor abból nem lesz semmi. Nagyon sokszor ez a kettő nem jár együtt. De ezt akár a barátságra, párkapcsolatra, házasságra is vonatkoztathatjuk. A kudarcokhoz mi valahogy így viszonyulunk. Olyan események, amiből tanulni lehet, sőt kell is. Azt szoktam megélni kudarcként, amikor mondjuk, nevelünk egy gyermeket hét-nyolc-tíz éven át és, mondjuk, tizenhat éves korában szakít mindennel, nem fejezi be az iskolát, itthagy mindent. Amikor látom, hogy egy általunk nevelt gyermek többre lenne képes, és félbehagy mindent. Ez azért kudarc, mert nem tudtunk a gyermekben elég törekvést, elég céltudatosságot ébreszteni, ébren tartani. Ilyenkor általában az van, hogy ami a szabadságuknak tűnik, az lesz a börtönük – fűzi hozzá. Tibor nemrégiben bejelentette, hogy közéleti szerepet vállal. Arra voltam kíváncsi, miért vállalta ezt a feladatot? – Az elmúlt nyolc-tíz évben aktív munkakapcsolatom volt Hargita Megye Tanácsával – fejti ki jelöltsége okát Kolozsvári Tibor. – Nagyon sok kérdésben együtt gondolkoztunk és dolgoztunk. Közéleti szerepet ez idáig nem vállaltam, de most megfogalmazódott az igény, hogy ezt a kapcsolatot, amit mostanig is építettünk, fűznénk szorosabbra. Borboly elnök úr fogalmazta meg, hogy jó lenne, ha az alapítvány lelkülete valamilyen módon megjelenne a megyei tanácsban gyermekvédelmi és családjóléti ügyek vonatkozásában. Az elmúlt években tapasztalt munkaviszony engem már nagyon régen meggyőzött arról, hogy ez egy nagyon kompetens csapat, konkrét céljaik vannak, konkrét cselekvési terveik, és nagyon komoly elszántsággal végzik munkájukat. Nem véletlen, hogy épp Hargita megyében fejlődött legjobban a Szent Ferenc Alapítvány, legtöbb gyermekünk itt van. Nagyon sok tekintetben egyezik a véleményünk, és ahogy mondja Csaba testvér is: emberi életeket, gyermekeket szolgálni akkora gerenda, hogy nagyon sok ember elfér alatta. Még a megyei tanács is. Ez a története annak, ami engem közel vezetett a megyei adminisztrációhoz. Ehhez jön az hozzá, hogy az alapítványon belül konkrét problémákra konkrét válaszokkal felelünk. Úgy látjuk, nagyon fontos, hogy nagyon jó lenne a civil szférát és a megyei adminisztrációt operatívabbá tenni – fejti ki Tibor vállalásának okát. Elköteleződés, elhatározás, komoly munka, célok. Úgy tűnik, ezek a mutatók adják meg a Szent Ferenc Alapítvány működéséhez szükséges alapokat. Kolozsvári Tibor „miniportréján” keresztül egy kicsit bepillanthattunk abba is, hogy miként lehet több száz gyermeket nevelni: derűsen, céltudatosan, következetesen. Csata Orsolya