Hirdetés

Beadvánnyal a nevezetességekért

HN-információ
Beadványt nyújtott be hétfőn a maroshévízi polgármesteri hivatalban a helyi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület, amelyben a város nevezetességeinek, rossz állapotban lévő létesítményeinek felújítását, illetve a turisztikai programba való beiktatását kérik. Az egyesület elnöke, Czirják Károly rámutatott, 2007-ben és 2013-ban is az önkormányzathoz fordultak ezzel a kéréssel, és csak remélni tudják, hogy nem bontják le a beadványban említett építményeket, hanem épp ellenkezőleg: tatarozzák azokat, így megőrizhetik az utókornak. [caption id="attachment_70772" align="aligncenter" width="1000"] Az Urmánczy fedeles híd. Védelmet érdemel Fotók: Czirják Károly[/caption] Ismételten a város nevezetességeinek megőrzését kéri beadványában a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület – mint a dokumentumban fogalmaznak, elismerik, hogy 2015 után – az egyesület korábbi beadványát követően – több tatarozási munkálatot is elvégeztek, ilyen volt a zsidó fürdő melletti termálforrás, vagy a Bájos-tetői kilátó felújítása is. Jelenlegi kérvényükben hangsúlyozzák, hogy a többi felújításra váró turisztikai látványossággal is foglalkozni kellene, megemlítve többek között a maroshévízi Margit-szigetet, amelyet illetően a lebontott kis palló visszaállítását kérik, emellett a sziget kitakarítását, kivilágítását, és sétányok, padok létesítését fogalmazták meg a hivatalhoz benyújtott kérvényben. A Bájos-tetőn található Jégbarlang és a Lakatosok barlangjának korszerűsítése is szerepel a dokumentumban, de nem hagyták ki az 1869-ben épített Urmánczy födeles híd felújításának kérését sem. Czirják Károly egyesületi elnök lapunk érdeklődésére közölte, a korábbi beadványokban is kérték a híd felújítását, amit nem végeztek el. – Tavaly februárban megtudtuk, hogy le akarják bontani, ezért próbálunk rámutatni, hogy mennyire fontos építménnyel van dolgunk – fogalmazott, majd hozzátette, a beadványban azt is leírták, hogy Svájcban három, Ausztriában kettő, Erdélyben pedig szintén csak két hasonló híd található, amelyeket felújítottak, és mindegyik helyszínen a turisztikai program részét képezik. Czirják elmondása szerint hátha így rádöbbennek, hogy nem szükséges minden történelmi létesítményt megsemmisíteni, hisz erre 1977 és 1987 között, sőt a kilencvenes években is számos példa volt a településen. Arra a kérdésre, hogy milyen válaszra számít, Czirják Károly azt mondta, nehéz ügy, mivel korábban a város egyik szimbólumának számító boltíves hidat is lebontották, az ügy súlyának érzékeltetéséért pedig a mostani beadványhoz 435 aláírást is csatoltak. A polgármesteri hivatalnál megtudtuk, hogy megkapták a kérvényt, ami érdeklődésünkkor még a titkárság asztalán volt. A nap folyamán került a befektetési osztályhoz, így álláspontjukat a későbbiekben fogalmazzák meg. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!