Az összefogás lendíthet a gyergyói turizmuson

HN-információ
Térségi Turisztikai Konferenciát tartottak tegnap Gyergyószent­miklóson. A rendezvényen elhangzottak szerint a vidék sok látványossággal rendelkezik, de sokat kell még dolgozni azon, hogy ezeket megfelelőképpen tudjuk eladni. [caption id="attachment_74419" align="aligncenter" width="1000"] Szakmai előadások a Csiky-kertben. Érték van, de értékesítés nincs Fotó: Nagy Levente[/caption] Konferenciára hívta tegnap a gyergyói turisztikai szereplőket a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás. A helyszínválasztás sem volt véletlen, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozata volt a házigazda, hiszen turisztikai szakembereket képeznek a Csiky-kertben. Együttgondolkodásban a jövő A megnyitón Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. A turisztikát stabil háromlábú székhez hasonlította: a politikum az egyik láb, a turizmusban dolgozók a második, az idegenforgalomba bekapcsolódó turisták pedig a harmadik láb, s mindegyiknek megvan a maga jelentősége. Hangsúlyozta, szükségét látja az ilyen rendezvényeknek azért, hogy a térségben összehangoltan működhessen a turizmus. Elmondta azt is, tapasztalata szerint mentalitásváltás kezdődött a Gyergyói-medencében, ugyanis a települések több közös projektben vesznek részt, közös terveket szőnek, s ha ezt így tudják folytatni, siker koronázhatja a munkát. Megjegyezte, bár Gyergyószentmiklós sok értékkel rendelkezik a turisztika terén, önmagában mégsem elegendő ahhoz, hogy nagy dolgokat valósítson meg. Ezért szüksége van a környező településekre, azok vállalkozóira, valamint megyei együttműködésre is. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke arról beszélt, hogy az elmúlt évben már sor került egy találkozóra az önkormányzatok képviselői és a turizmusban érdekelt vállalkozók között, s már akkor megfogalmazódott, hogy a Gyergyói-medence településeinek együtt kellene gondolkodniuk a turizmus kérdésében. Ugyancsak tavaly a budapesti Székely Fesztiválon díszvendégként volt jelen Gyergyószék, s minden település együtt szerepelt, ki-ki egy kis szeletet mutatott be saját értékeiből. Barti szerint ezt a fajta együttműködést folytatni kell. Elmondta azt is, folyamatban van egy gyergyói fesztivál megszervezése a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ vezetésével, amelynek szintén az a célja, hogy Gyergyóvidék egyként jelenjen meg a nagyközönség előtt. Barti megjegyezte, sok látványossággal rendelkezik a vidék, de a települések egyenként nem tudják ezt eladhatóvá tenni. Jól kell „csomagolni” az adottságokat Bíró Barna Botond, a megyei tanács másik alelnöke elmondta: a megyében sokkal több turisztikai adottság van, mint sok más országban, ott valamiért mégis jobban kiaknázzák a lehetőségeket a turizmus terén. A Hortobágy példáját hozta fel, s megjegyezte, az ottani adottságot nagyon jól „csomagolják”, vonzóvá teszik a turisták számára, mi pedig ezt egyelőre nem tudjuk megtenni. Összefogásra és kommunikációra van szükség, hogy a térségben fejlődhessen a turizmus – véli Lázár Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának külgazdasági attaséja. Hangsúlyozta, a problémákat és a lehetőségeket kell megbeszélni, hiszen nem elég a Gyilkos-tó vagy a Békás-szoros: azért, hogy idejöjjenek a turisták, hozzáadott értékre van szükség. Hozzátette, ez ügyben az érintettek számíthatnak a konzulátus segítségére, valamint a magyar kormány támogatására is, hiszen a gazdaságfejlesztési program a turizmusra is kiterjed. Horváth Alpár, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószent­miklósi tagozatának munkatársa arról beszélt, hogy Gyergyó szintű turisztikai desztináció-menedzsment (TDM) szervezet létrehozására volna szükség, ilyen jellegű törekvések már voltak, s most a lehetőségek is adottak hozzá. – Az egyetem gyergyói tagozata 1997 óta ontja a szakembereket a turisztikai piacra, a kérdés viszont az, létezik-e a turisztikai piac helyi szinten, mekkora a felszívó hatása munkaerő tekintetében és megfelelnek-e a képzési tartalmak a munkaerő-piaci igényeknek? – fogalmazott. A rendezvény célja az volt, hogy a helyi turisztikai szereplőket informálja többek között az online marketing lehetőségeiről, a potenciális pályázati kiírásokról, valamint a térség turisztikai vonz- erejéről is szó esett. Nagy Levente


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!