Hirdetés

A nyilvános előadás gyakorlása a cél

HN-információ
Régen és ma címmel, tizenharmadik alkalommal szervezett diákkonferenciát az Unicornis Diákkör Egyesület. A gyer­gyó­szent­miklósi Fogarasy Mihály Műszaki Szakközépiskola (Szaki) diákkörének tegnap délutáni rendezvényén négy témában hallhattak előadásokat az érdeklődők. András Szabolcs történelemtanár, szervező lapunknak megjegyezte: elsősorban a nyilvános előadás gyakorlása a cél. Tizenhárom évvel ezelőtt azzal a céllal hozták létre a középiskola diákjainak szóló rendezvényt, hogy ismerkedjenek a nyilvános előadással, ugyanakkor bemutassák munkájukat. András Szabolcs történelemtanár, szervező rámutatott, a tapasztalatok és a diákok visszajelzései azt mutatják, hogy a konferencia eléri a célját: később is hasznosítható szakmai tapasztalatot szereznek a fiatalok. Az előadókat többnyire tanulmányi eredményeik és magaviseletük alapján választják ki, a tegnapi konferencia pedig abból a szempontból volt különleges, hogy a szervező tanár is előadást tartott. András Szabolcs megjegyezte, a témát a diákok választják, pontosan azért, hogy kötődést érezzenek a kutatás iránt. Bakos Ernő Gyergyói sorsok a II. világháborúban című munkáját mutatta be, előadását többnyire olyan idős személyek elbeszéléseire alapozta, akik átélték a szörnyűségeket. A hallgatóság betekintést nyerhetett a Gac-oldali történésekbe, valamint a gyergyóiak által megélt kilátástalan helyzetekbe. Koszti Róbert az ENSZ – migrációs válságban betöltött – szerepéről beszélt a jelenlévőknek, kutatását az erdélyi magyar sajtó szemszögéből végezte. Ambrus Norbert a méhészet világába kalauzolta a hallgatóságot, mondandójában a gyer­gyószéki méhészvilág régi és mostani helyzetét mutatta be. A Fogarasy Mihály Műszaki Szakközépiskola alapításának 140. évfordulója lévén, András Szabolcs tartott előadást a témában, amelyben arra a kérdésre igyekezett választ adni, hogy Fogarasy Mihály püspök miért is alapított iskolát? A történelemtanárnak ez év májusában – Iskola múlt időben címmel – egy könyve is megjelent a témában, amelyben a gyergyószentmiklósi Fogarasy Leánynevelő Intézet történetéről végzett kutatását részletezi. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!