Szerződést bontottak az olasz útépítő céggel 

Szerződést bontott a Hargita megyei önkormányzat azzal az olasz útépítő vállalattal, amelynek Udvarhelyszék déli részén kellett volna megyei utakat építenie, ám hónapok óta nem haladnak a munkával – közölte lapunkkal Hargita Megye Tanácsa.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 3 perc
Szerződést bontottak az olasz útépítő céggel 
Nem építette meg az utat a kivitelező vállalat. Szerződést bontottak Fotó: Hargita Megye Tanácsa

A közlemény szerint jelenleg is zajlik a munkálatok leltárba vétele az udvarhelyszéki 50 kilométeres útszakaszon. Ugyanakkor emlékeztetnek: több hónapja állnak a munkálatok az Udvarhelyszék déli részén található, megyei utakat érintő beruházásnál.

Hargita Megye Tanácsa
Mint részletezték: a leltár után elkezdik a karbantartási munkálatokat. Ezzel párhuzamosan a megyei tanácsnál készülnek az új kivitelezési közbeszerzési eljárás kiírására.

A hátralevő munkálatok befejezéséhez egy új kivitelezővel kell szerződést kötnie az önkormányzatnak, az új cég fogja a megrongálódott részeket kijavítani az Oklándot, Homoródszentpált (DJ131), Homoródszentpétert, Városfalvát, Székelydályát, Égét, Bikafalvát (DJ137), Kányádot (DJ131–DJ133), valamint Peteket, Miklósfalvát, Ocfalvát érintő megyei utakon. A szerződésbontás mindkét fél részéről megtörtént, jelenleg is folynak a perek, így jogi úton dől el, hogy melyik fél kell kártérítést fizessen. A nagy beruházások kivitelezését szabályozó jogszabály (HG1) jelentős többletjogot biztosít a kivitelezőnek, a beruházónak keveset, valamint az eljárás tényleges gyakorlatát átadja a felügyelőnek, egy másik cégnek. Az olasz cég lemaradt a munkálatokkal, ezért bontottak szerződést, ezt Hargita Megye Tanácsa jogi úton is kész bizonyítani – írták.

Új szerződést legkorábban késő nyáron, kora ősszel tud kötni Hargita Megye Tanácsa, azzal a feltétellel, hogy akadálymentes lesz a közbeszerzési eljárás. A megyei önkormányzatnál úgy becsülik, hogy a hátralevő munkálatokat, jó ütemben, kevesebb mint egy év alatt lehet megvalósítani. A három útszakasz közbeszerzési eljárását külön-külön írják ki.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!