– Ki Kajtár Zsolt-László?

– Gyimesközéplokon születtem 1998. január 10-én, a család második gyermekeként. Tanulmányaimat szülőfalumban, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Általános Iskolában kezdtem, itt tanultam nyolcadik osztályig. Amikor középiskolát kellett választani, nem tudom miért, de a választás a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumra esett. Így elmondhatom, hogy Erdély egykori püspökének példája végigkísérte tanulmányaimat.

– Hogyan alakult a hivatása?

– A hivatásomra tekintve és azon elmélkedve elmondhatom, nagy szerepet játszott az elindulásban az, hogy a szüleim vallásosan neveltek. Gyermekkoromban a szüleimmel és a testvéreimmel közösen mentünk szentmisére. Szép emlék az első oltárszolgálat kis ministránsként, a házszentelések, a közös imádságok. A májusi és októberi Szűz Mária-áhítatokra is kedvesen emlékszem vissza, amikor kisgyermekként a Szent György-kápolnában együtt imádkoztunk a szomszéd nénikkel. Ebben az időszakban mindenki mondta, hogy ebből a gyermekből biztos pap lesz, én azonban állandóan tartózkodtam. Gyermekésszel bele sem gondoltam abba, hogy mit akar velem a Jóisten. Nagytatám szavai mind a mai napig eszembe jutnak, amikor kisgyerekek voltunk, ő vigyázott ránk, együtt kalibáztunk fent a hegyekben. Mindig nagy örömmel szedtem virágot, és díszítettem a Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére szentelt kápolnát. Akkoriban tatám is mondogatta: „Ebből a gyermekből biztosan pap lesz.” Emlékszem az első ministrálásomra is, amikor egy szilvesztereste Szecsete László pap bácsi karon fogott és az oltárhoz vezetett. Ezek az apró mozzanatok indítottak el hivatásom útján. A Jóisten megszerettette magát velem, és én megszerettem Őt. Az imádság, az Istenre való odafigyelés lassan meghozta gyümölcsét. A tizenkettedik osztály elvégzése után, amikor igazán megéreztem, hogy milyen csodásan működik Isten jósága az életemben, kimondtam az igent. Ez az igen vezet és ad nekem erőt mind a mai napig. A teológián eltöltött évek segítettek, megerősítettek azon az úton, amelyen elindultam. Hálás vagyok a teológiai képzésért, az ott töltött évekért, mert segítségemre volt abban, hogy megismerjem a Jóistent, közelebb kerüljek hozzá.

– Az említetteken kívül még milyen meghatározó istenélményei voltak, amelyek a papság felé vezették?
– Sokszor mondom, hogy a Jóisten megszerettette magát velem, és én megszerettem Őt. Az imádság mindig jó kapaszkodó volt az életemben. A legnagyobb imából fakadó istenélményem akkor volt, amikor kimondtam az igent a hivatásomra. Tizenkettedik osztály végén nem sikerült a román érettségi vizsgán jól teljesíteni. Bánatomban az egy évvel azelőtt elhunyt édesapám sírjához mentem, ott sírtam, imádkoztam. Hirtelen, ima közben csak annyit mondtam, édesapám, ha azt szeretnéd, legyen pap fiad, járj közben a Jóistennél, az óvásra benyújtott dolgozat javítása után kapjak átmenő jegyet, egy ötöst. Itt indult el minden és folytatódott egy Márton Áron-zarándoklat során, ahol egész hétvégén imádkozhattam, azért, hogy meglegyen az átmenő jegy. A Jóisten meghallgatott és megmutatta az utat. Így indultam el hivatásom útján, amit azóta sem bántam meg, sőt, az ima mindig megerősített. Isten több jó példával is megajándékozott, egykori plébánosaim: Szilveszter Imre, Szecsete László, Bodó György, illetve jelenlegi plébánosom Málnási Demeter, a szemináriumi elöljárók, tanárok és a lelkivezetőm jelenléte is nagyon meghatározó volt. Mindannyian jó emberek, akik segítettek még közelebb kerülni Istenhez, megtapasztalni az Ő jóságát, szeretetét. A képzésem során megtanultam nyitott szívvel-lélekkel figyelni Istenre. Hiszem, hogy a hétköznapokban is jelen van, mellettünk áll, csak figyelmesek kell legyünk az Ő szavára.

– Mit tart a papi hivatás legszebb feladatának, illetve legnagyobb kihívásának?

– Hivatásom legszebb feladatának azt tartom, hogy embereket vezethetek közelebb Istenhez. Imádkozni taníthatom és a szentségek kiszolgáltatása által megerősíthetem őket. Elveszett társadalomban élünk, ahol nagyon sok ember keres, de nem tudja, mit. Erre a keresésre szeretnék utat mutatni, megmutatni, hogy az imán keresztül mindenki megtalálhatja Istent, minden ajándék osztogatóját. Arra szeretnék rámutatni, hogy Aki megerősített engem, másokat is megerősít. Eddigi cseppnyi kis tapasztalataim alapján látom, hogy az Istennel való találkozás az öröm forrása minden ember számára. Ezt az örömet szeretném még sokszor látni, érezni, továbbadni. Legnagyobb kihívásnak az idegen nyelvű pasztorációt látom, illetve a felgyorsult társadalmunkkal való lépéstartást. Látom és érzem, hogy nagyon rövid idő alatt változik minden, ami eddig működött, nem biztos, hogy holnap még működik. Kérem ezért a jó Atyát, hogy segítsen ezen kihívásokkal is szembenézni.

– Mi lesz a papi jelmondata?

– Papi jelmondatomat otthonról hozom magammal. Szülőfalum templomára a következő idézetet írták, amikor építették: „Legyen hitetek Istenben.” (Mk 11,22) Az Istenbe vetett hit kísérte végig tanulmányaimat, gyakorlati évemet. Ahogyan mondtam, otthonról hozom magammal azért, mert a hit a gyimesi csángók életének alapja. Ezt láttam, éreztem és viszem magammal a továbbiakban is.

– Milyen üzenetet, esetleg kérést fogalmazna meg a papszentelésen részt vevő családtagjainak, rokonainak, barátainak?

– Üzenet a papi jelmondatom is: „Legyen hitetek Istenben!”. Az Istenbe vetett hit megerősít, táplál. Ennél nagyobb üzenetet nem tudok megfogalmazni. A kérés nem nehéz. Arra kérem őket, hogy a továbbiakban is mindennap imádkozzanak értem.

– Mikor lesz az első ünnepélyes szentmiséje?

– Az első ünnepélyes szentmisémet július 14-én 13 órától mutatom be a gyimesközéploki Szent Mária Magdolna-plébániatemplomban.

– Hogyan tekint a jövőbe?

– Elsősorban nyitott szívvel-lélekkel, az Istenbe vetett bizalommal és reménnyel állok a pappá szentelés előtt. Nagy dolgokat, nagy terveket nem szövök. Pár hónappal ezelőtt az egyik kedves paptestvér a beszélgetésünkben a szentmiséből idézett: „Ne engedj elszakadnom Tőled!”. Ezzel a mondattal imádkozom mostanában nagyon sokat. Látva, hogy sok feladat áll előttem, arra kérem az Urat, hogy Tőle, a legfontosabbtól, soha el ne szakadjak. Legyen Ő az útmutatóm továbbra is.