– Milyen szempontok szerint lehet 2024-ben telefonos lel­ki­segély-szolgálatot működtetni?

– A telefonos lelki elsősegély-szolgálat nem könnyű vállalás. Azt gondolom, hogy civil szervezetként támogatásokkal és pályázatokkal el lehet indulni, de szükség van az adott önkormányzat vagy egy adott szociális, egészségügyi intézményrendszer támogatására is, hogy ne elszigetelődve működjön az adott civil szervezet. Nagyon fontosnak tartom a kapcsolattartást.

– Ez a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségére (LESZ) vontakoztatva is jól működik, hiszen Kárpát-medence-szerte csatlakoztak hozzá szolgálatok.

– Igen, jelenleg összesen 29 szolgálat tartozik a szövetséghez. A szolgálataink az egész Kárpát-medencében különböző háttérrel működnek. Nagyon sokan civil szervezeti háttérrel, mint maga a szövetség, de van, ahol az adott önkormányzat segíti a munkát, vagy az egyház támogatja a szolgálatot, de nem hagyom ki azokat az egészségügyi vagy szociális intézményeket sem, akik támogatóként léptek be a telefonos lelkisegély-szolgálat működtetésébe. Erdélyben az Áradat Egyesületen belül már öt szolgálat működik, és nemcsak telefonos, hanem online szolgálattal is. De Kárpátalján és Felvidéken is jelen vagyunk egy-egy szolgálattal. Magyarországon több mint húsz városban működik telefonos lelkisegély-szolgálat, van, amely több mint 54 éve.

– A lelkisegély-szolgálat mindenkor az emberi élet védelmére, azon belül pedig az öngyilkosságok megelőzésére épül. Tud arról, hogy Romániában a legtöbb öngyilkosság évente Székelyföldön történik?

– Igen, az Áradat Egyesület beszámolóiból. Az általuk készített filmmel is erre hívják fel a figyelmet. A szuicid késztetésnek sok oka lehet. Az, hogy mennyire izolálódig az egyén, mennyire beszél a problémáiról, lényeges szempont. Azt tapasztaljuk, hogy a férfiaknak sok esetben nehéz megnyílni, nehéz beszélni egy szégyenletes élethelyzetről vagy egy hibáról, olyan kialakult nehézségről, amelyből nem lát kiutat. Ilyenkor nagyon beszűkül az egyén, csak arra a megoldatlan problémára tud koncentrálni, amely őt nap mint nap emészti. Sajnos ahelyett, hogy nyitna mások felé, a belső feszültséget saját magára vetíti a nehézség minden kínjával és fájdalmával, és ilyenkor elindulhat valamilyen kóros folyamat. De abban a pillanatban, hogy felhívja az anonim telefonos lelkisegély-szolgálatok valamelyikét, a fájdalom egy része elindul kifelé, a segítő irányába. Ilyenkor mindig találnak legalább egy olyan lehetőséget, ami át tudja segíteni a szenvedőt az öngyilkos gondolatokon. Az öngyilkossági szándék egyetlen alternatívája az élet. Érdekes, hogy az elmúlt évtizedekhez képest megnőtt a férfi telefonhívók aránya. Ennek oka az, hogy a híváskor nem kell bemutatkozni, nem kell a szemébe nézni a hívást fogadónak, és bármilyen nyomasztó titkot, fájdalmat elmondhat a hívó fél. Ez nagy megkönnyebbülést jelenthet.

– A beérkező telefonhívások minden esetben segélykiáltások?

– Igen. Mi az élni jó életérzés közvetítését vállaltuk a lelkisegély-szolgálatokkal.

– A segítőknek, más néven a kísérőknek nem jelent nehézséget az, hogy nem látják az illető arcát, gesztusait, amelyek szavak nélküli jelzések az egyén hogylétével kapcsolatban?
– Természetesen ez egy másfajta támasz. A személyes tanácsadás során sokkal többet látunk, érzékelünk az illetőből, ilyenkor kommunikációs szempontból is sokkal teljesebb a kép. Telefonon felerősödik a paraverbatilás szerepe: a hangsúlyon keresztüli érzelmi megnyilvánulások, az elhangzott szavak, tartalmak szerepe is felértékelődik. Lehet, hogy a titkokat, fájdalmakat nem épp a személyes beszélgetés elején osztaná meg az illető, de telefonon lehet, hogy éppen azzal indít, ami a konkrét nehézség, amivel küzd. Ahogy létrejön a telefonkapcsolat, azonnal ki lehet mondani mindent. „Feladom.” „Ezt még nem mondtam el senkinek.” „Évek óta küzdök ezzel.” Ezek olyan félmondatok, amelyek elindíthatnak a gyógyulás útján.

– Fel tudna eleveníteni egy meghatározó élményt a telefonos lelkisegély-szolgálattal kapcsolatban?

– Konkrét helyzetről nem fogok beszélni, de gyászfeldolgozás, ami egy nagyon nehéz téma, minden esetben meghatározó. A telefonáló ilyenkor nem a hozzátartozóit szeretné terhelni, hanem egy ismeretlennek mondja el a fájdalmait, emlékeit az elhunytról, akitől talán nem tudott végső búcsút venni. Nekünk fejezi ki azt, hogy mennyire hiányzik neki a számára fontos személy. Ez mindig nagyon nehéz. De ilyenkor erős támaszt tudunk nyújtani, és megtisztelve is érezzük magunkat a belénk fektetett bizalom okán. Sajnos visszatérő nehéz téma a gyógyíthatatlan betegség is. Itt is a közeli hozzátartozókat próbálják védeni az érintettek. Sokszor megterhelő a kísérőknek, amikor ilyen nehéz élethelyzeteket osztanak meg velük a telefonálók. De az önkéntesek épp ilyenkor gazdagodnak, értékesnek érzik maguknak a beléjük fektetett bizalom miatt.
– Mi történik olyankor, ha egy krízishelyzetben nem sikerül a feszültséget feloldani, és telefonbeszélgetést megszakítja a hívó fél?

– Minden ilyen szituációt, akárcsak a korábban emlí­tetteket, szupervízióval, eset­megbeszéléssel tárunk fel. Minden szolgálatnál van szak­mai vezető: pszichológus, pszi­chiáter vagy mentálhigiénés szakember, akivel feltárják a tapasztaltakat. A hívásmegsza­kításnak sok oka van. Az is lehet, hogy az önkéntes nem jól közelítette meg az adott témát, de a hívó is lehet annyira érzelmileg túlfűtött állapotban, hogy dühében szakítja meg a hívást, később azonban elgondolkodik a reakcióján. Mindenből tanulunk, a változás nem azonnal történik.

– Az erdélyi lelkisegély-szol­gála­toktól milyen gyakran kapnak információkat az itteni tapasztalatokról?

– Gyakran. Öt éve írásos együttműködésünk van a határon túli szolgálatokkal, amelyek a rendezvényeinken is részt tudnak venni. Látják a kör- és hírleveleinket, ők is beszámolnak nekünk. Folyamatos a tapasztalatcsere.

– Elmondható, hogy a magyar néplélek határokon átívelően rezonál a negatív élethelyzetekkel kapcsolatban?

– Természetesen igen. A tapasztalat azt mutatja, hogy mindenhol ugyanúgy küzdenek lelki problémákkal az emberek, a magyar nagyvárosban ugyanúgy, mint a magyar vidéken. A magányosságtól, a gyásztól, a betegségtől, az öngyilkos gondolatoktól vagy egyéb traumáktól ugyanúgy szenvednek Budapesten, mint Csíkszeredában. Ha egy erdélyi önkéntes elmenne Dunaszerdahelyre ügyelni, ugyanazt tapasztalná, mint Székelyföldön. Nincsenek különbségek.