– Vasárnap meggyújtjuk az adventi koszorún a második, vagyis a remény gyertyáját. Lelkészként hogyan látja, mi adhat reményt zűrzavaros világunkban?

– Unitáriusokként nem nagyon tartjuk a liturgikus színeket meg a gyertyák szimbolikáját. Az unitárius vallás ünnepvárása sokkal egyszerűbb, puritánabb, mint a más egyházaké, viszont a hit, remény, az öröm és a békesség lángjának üzenetéhez mi magunk is csatlakozunk, és ehhez társítjuk azokat a gondolatainkat, érzéseinket, amelyekkel készülünk erre az ünnepre. Egyértelműen a születés adhat reményt ezekben az időkben. Nagyon fel vagyok töltődve, hiszen az elmúlt héten két kismamával is találkoztam. Baráti, ismeretségi körben várnak gyereket, illetve a gyülekezetben is tudok babaváró családokról, és valóban azt tapasztalom, a legnagyobb erő a születés. Azért is csodálatos a közelgő ünnep, mert visszacsatol bennünket ehhez az őserőhöz. Az advent, a karácsonyi ünnepkör az egyházi év kezdete, és nagyon szép, hogy ez az egyházi év felkészüléssel, várakozással kezdődik. Ez a premisszája az egész keresztény létünknek: az egyfajta állandó várakozás. A hit tulajdonképpen Pál apostol szerint a reménylett dolgoknak a valósága. Tehát ilyenkor mi mindannyian újra elindulunk a reménykedés útján, és tulajdonképpen ez a reménység tölti be, kell betöltse az évnek a több időszakát is, mert a reménységhez igazodni mindig feltöltő, felemelő, mindig életre serkentő. Úgyhogy ezért tartom nagyon-nagyon szép időszaknak az adventet, nemcsak egyházi, hanem magánéleti vonatkozásban is. Ha fel tud nőni az ember a reménykedés szintjére, vagy megtudja a reménységnek a hangját jeleníteni az életében, akkor szép lesz az egész partitúra, tehát akkor jó lesz a dal, ami év végére születik, mert minden évnek megvan a dala.

– Említette, hogy az unitáriusoknál puritánabb az advent, mint más felekezeteknél. Hogyan lehet ezt az egyszerűséget megélni, miközben már októbertől sok helyen szinte minden a karácsonyi külsőségekről szól?

– Jól láthatjuk az életünk szinte minden területén, hogy a lényeges, a fajsúlyos elemeknek a nélkülözése egyfajta könnyedebb műfajt teremt. Például így született az operett műfaj. Tudjuk, az operából született az operett azért, hogy egy picit könnyedebb, elérhetőbb legyen a közönségnek. Az operát nehezebb követni, nagyobbak a tételek, a témák, nagyobb hangspektrumon dolgozik az operaíró. Ehhez képest az operett kicsit már fülbemászóbb, élvezhetőbb, játékosabb, földibb a történéshalmaz, és ezért jobban szeretik az emberek. Odajutottunk, hogy a karácsony már nem is az operett műfajt űzi, hanem már a pop vagy még azon is túlmenően eljutott a hiphop szintjére. A gond ott kezdődik, hogy a kor, amelyben élünk, mindig a saját képére próbálja formálni azokat a szakrális ünnepeket, amelyeket a rítus diktál. Az egyház nem tud ezekkel a műfajváltásokkal versenyezni. Az egyháznak őriznie kell azt az ősi kincset, amely köré gyűrűzik az ünnep. Szerintem ez a nagy kihívás minden korszakban, minden évben, hogy vissza tudunk-e csatolni az ősüzenethez, ahhoz az ősüzenethez, amelyben Isten az üdvtörténetet, a megváltás történetét ígéri.

– Mi a legmeghatározóbb emléke erről az időszakról?

– Ez az időszak önmagában csodás. A személyes életünkben négyszer éltük át ezt a fajta várakozást, amiben szülőkként is átéltük Mária és József történetét. Ezek élményanyaga mindenképpen meghatározó az életemben. Elég ritkán sírok, de így az adventben, a gyermekeim születésekor nagyon-nagyon mély pillanatokat éltem át. Főként, hogy megadatott, hogy ott lehettem mind a négy lányom születésénél. A születésnek a körülményei, a segítők, akik ilyenkor körülvesznek, mind-mind vissza tudnak csatolni ahhoz a jézusi születéstörténethez, amelyben ugyanez a gondoskodás, szeretet megelevenedik. Aztán gyermekkoromból is nagyon szép emlékeim vannak. Karácsony előzetesében a székely család már készülődik az ünnepre. Disznót vágtunk, aztán magam előtt látom az írógéppel írt négysoros versikéket, amiket a pap bácsi annak idején kiosztott, hogy karácsony estéjén szavaljuk a templomban, vagy az ünnepköszöntő énekeket. Tehát ezeknek a varázsa mindannyiunk lelkében ott van, ezeket én is mindig felidézem ezekben a hetekben.

– Ön szerint mire tanít az adventi időszak?

– Meglátásom szerint kétféle várakozás van: régi és új, tehát ugyanúgy, ahogy a Szentírás is két részre oszlik. Az ószövetségi nép életében is van egy állandó messianisztikus várakozás, és az Újszövetség is ígéri – éppen a karácsonyi születéstörténet által – az újra, az Üdvözítőre való várakozás örömét. Ami nagyon szép és mind a két bibliai részben közös, az talán éppen a Lukács evangéliumának a felhívása, amit Ézsaiás prófétától idéz, hogy készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit. Aztán szól Keresztelő János kiáltó hangja a pusztában. Azért szép ez a felhívás, mert tulajdonképpen emberi archetípusokhoz szól. Megjelenik a sokaság Keresztelő János előtt, érzik, hogy szavának súlya van. Heródes képében megjelenik a király előtte. A szerelmes történet is megjelenik, és tulajdonképpen ez az advent a bennünk élő archetípusokra tapint rá. Arra, hogy miként is viszonyulunk életünk ezen pontjaihoz. Magamat hozom példaként: férfi, lelkész vagyok, magam is többféle ősszereppel érkezem meg az ünnepbe. Tehát benne vagyok hősszerelmesként – hiszen szép családos életet élek a hitvestársammal –, és célom, kötelességem ennek a minőségét fenntartani, mélységében, hitelesen megélni. A másik szerepem a harcos. Ott vannak a bibliai történelemben a katonák is, hogy hogyan viszonyuljunk az élet küzdelmeihez, hogyan vegyük fel a harcokat, valahogy mindig megmaradjunk a nemes célok, küzdelmek mentén. A harmadik szerep a királyi feladatkör: jó vezetőnek lenni, irányítani, jó úton tartani a házam népét. József is tulajdonképpen király, a maga kis családja, a közössége előtt, akinek át kell menteni a fiát Egyiptomba, majd később vissza, hogy ezt a kis fejedelemséget, ezt a vezetőt, a királyi sarjat meg tudja őrizni a világ gonosz harcai közepette. Végül ott van a történetben a papi szerep, a mágusnak, a bölcsnek a szerepe, feladatunk, hogy a misztikát, a misztériumot hogyan tartjuk fenn az életünkben. Ahhoz, hogy az említett szerepeket az egyházközségben, egyházkörben, családos életben hitelesen megélni hatalmas lelki éberség szükséges. Ugyanakkor erős önvizsgálatot is kell tartanunk, hogy miként is állunk ezekkel a kérdésekkel, mert Keresztelő János említett felhívása örök érvényű.

– Milyen üzenete lehet az idei karácsonynak?

– A választások és a székely népünk története kapcsán elsősorban közösségünk üdvössége, a boldogulása foglalkoztat. Szerintem ezekben a napokban, amiben mi kapaszkodót kaphatunk a Jóistentől, az a gyermekvállalás vagy az életnek a félelem nélküli beengedése a párkapcsolatunkba, az életünkbe. Azt látom, nagyon nehezen tudnak elköteleződni a fiatalok. Azt látni, Mária és József történetéhez képest a fiatalok félénkebbek. Ha van egy igaz szerelmi kapcsolat, a férfi fél elvenni „Máriát”, vagy félünk elköteleződni „József” mellett, ne adj Isten, ha még a gyermek is útban van, akkor hatalmas keresztként értelmezik a fiatalok. Másrészt, ha pedig létrejön is a házasság, nagyon kitolódik a gyermekvállalásnak az időszaka. Hiányzik a fiatalok életéből az Istenre hagyatkozás, a bátorság, amelyből megindul az élet. A 2024-es karácsony talán éppen a demográfiai válságra figyelmeztet, és arra, hogy mindennap megszámolnak bennünket, és ebben a helyzetben tudunk-e irányt váltani. Az irányváltás az elsősorban szerintem pont a lelki síkon – ahol az angyal szól és bátorít – dől el. Ezt a lelki síkot nem értük még el. Nem igazán fogadunk el ilyen lelki dimenzióból érkező bátorításokat, reménykeltést, hanem maradunk a ráció, a tömeg szintjén, akik felületesen értelmezik az ünnepet. Az ünnepből csak az kell, ami emészthető, ami elfogadható, de ami gondolkodásra késztet, vagy belső utazásra hív, vagy paradigmaváltásra szólít fel, attól az emberek ódzkodnak. Lelkészként szerintem a legfontosabb bejutni azokba a belső szobákba, amelyekben őszintén lehet beszélgetni ezekről a kérdésekről, hogy ezáltal elinduljon egyfajta változás. Számomra forrásünnep a karácsony, és a családok, a párkapcsolatok, egy kibontakozó család forrástörténete, másrészt egy nép üdvösségének, útjának a forrástörténete, mert ha jók a támpontok, ha jókor kap bátorítást a család, a fiatal pár, akkor meg meri lépni azokat a lépéseket, amelyek szép, kiteljesedő jövő felé mozdítják el a sorsát. Ezért rendkívül fontos és hangsúlyos ünnep a karácsony.