A kölni magyar vereséget Leichlingenben próbáltam megemész­teni argentin–magyar barátaim körében, ahol egy szülinapon vehettem részt, majd Palival és családjával Stuttgart felé vettük az irányt. Következett egy 400 kilométeres utazás, de az előző 1800 kilométerhez képest ez meg se kottyant. Stuttgart környékére érve végre kisütött a nap és a szél is elcsendesedett – Kölnben ehhez képest a szél és az eső, a hideg volt jellemző. Vacsora közben megnéztük az Anglia – Szerbia mérkőzést, bár argentin–magyar barátomat nem hozta lázba ez az összecsapás. Érthető, hisz a Falkland-szigeteki háború óta az argentin–brit kapcsolatok nem a legjobbak. Hiába énekeltem, hogy „It’s coming home”, Pali csak kacagott.

Hétfőn hajnalban keltünk, Ulm érintésével München volt a cél: a Románia – Ukrajna meccsre igyekeztünk. Már az autópályán feltűnt, hogy nagyon sok román igyekszik München felé, több autó is fel volt lobogózva. Bajorország legnagyobb városába érkezve négy zászló volt többségben, a német, a román, az ukrán, na meg a szivárvány. A Nyugat-Európában dolgozó románok ellepték Münchent, és az óvárosban vonultak fel, besárgítva a világvárost, amelynek szíve van: „Die Weltstadt mit Herz”. Szóba álltunk több szurkolóval is, volt, aki Temesvárról érkezett barátai­val, köztük olyan is akadt, aki inkognitóban volt jelen, mert a munkahelyén beteget jelentett. Három skót férfi egy román hölgyet kísért el a meccsre, természetesen kiltbe öltözve. Érdekes volt hallgatni a román szurkolók optimizmusát, szemben a román sajtó pesszimizmusával: a legtöbb újságíró remélte, hogy egy-két gólnál többet nem kap válogatottjuk az ukránoktól. A 66 ezer fős Allianz Arénában, amely a Bayern München otthona és Európa egyik legnagyszerűbb stadionja, két órával a meccs előtt már kezdett besárgulni a lelátó. Rájöttünk, hogy ezen a találkozón egy dolog biztos: mindkét tábor sárgában lesz. A lelátókon mintegy negyvenezer román drukker volt, szemben a húszezer ukránnal. Ment a poénkodás, hallottam olyat is, hogy „ha a NATO nem segít be, akkor megnyerjük a meccset”, mondta az egyik román szurkoló.
A bevonuláskor az ukrán játékosok egy-egy ukrán zászlóval a hátukon érkeztek, de önbizalmuk akkor ingott meg először, amikor a stadion a román himnusz éneklésébe kezdett. Ha a városközpontba vonuláskor még gond adódott a himnusz harmadik sorával, a stadionban már jól sikerült az éneklés. A meccset az ukránok kezdték jobban, percekig beszorították a románokat saját térfelükre, aztán a 29. percben az ukránok kapusa, a Real Madridban védő Andrij Lunyin eladott egy labdát. Man jó érzékkel találta meg Stanciut, aki nagy erővel (116 km/h), 21 méterről, jobbal a bal felső sarokba bombázott. A találat akkora önbizalmat adott Edward Iordănescu legényeinek, hogy onnantól kezdve az ukránok hiába birtokolták 66 százalékban a labdát, a 22 támadásból egyetlenegyszer sem tudtak gólt rúgni, míg a románok négy akcióból egyet belőttek. Szerhij Rebrov a szünetben se tudta felrázni világsztár játékosait, a románok pedig minden lehetőséggel éltek. Az 53. percben Răzvan Marin 24 méterről lőtt kapura, Lunyin ismét verve volt. Három perccel később jött a kegyelemdöfés, Denis Drăguș beállította a végeredményt: Románia – Ukrajna 3-0! Románia meglepetésre átgázolt Ukrajnán, felkeltve az egész világ figyelmét.