Hirdetés

Önkéntesként az atlétikai vébén

A vasárnap véget ért budapesti atlétikai világbajnokságon több ezer önkéntes dolgozott azért, hogy a résztvevők semmiben se szenvedjenek hiányt. Hatvankét ország kétezer-ötszáznál is több önkéntes lelkes munkája nélkül ez a hatalmas rendezvény létre sem jöhetett volna. Az önkéntesek között voltak idősek és fiatalok is, a legtöbben Németországot és az Egyesült Királyságot képviselték, de volt zimbabwei önkéntes is, aki ráadásul 84 évesen vállalta a feladatokat. A csíkszeredai Csúcs András is önkéntesként dolgozott, vele a szombati döntők alatt futottam össze a stadionban. A budapesti atlétikai világbajnokság augusztus 19–27. között zajlott. 

Szép Zoltán
Becsült olvasási idő: 3 perc
Önkéntesként az atlétikai vébén
Csúcs András a munka mellett a versenyeket is végignézte Fotó: Szép Zoltán

– Honnan jött az ötlet, hogy önkéntes legyél a budapesti atlétikai világbajnokságon?

– A tavasszal a fiam biztatott, hogy iratkozzam fel önkéntesnek, mert ő is jön, aztán végül úgy alakult, hogy a fiam nem jött, de én igen. Nagyon örülök, hogy eljöttem, hatalmas élményben volt részem.

– Milyen feladatokat láttál el?

– Szállítás szervezésében vettem részt. Három napig a sportolók szállításáért feleltem, utána pedig az újságírók szállításával foglalkoztam.

– Amellett, hogy dolgoztál, gondolom, a versenyekbe is betekintést nyertél.

– Igen, nagyon szerencsés voltam, hisz mindennap láthattam versenyt. Jómagam sítájfutóként hat világbajnokságon vettem részt, de a mi sportunkban közel sem ilyen a hangulat, hatalmas élmény lehet ezt sportolóként megélni. Igaz, hogy itt forró a hangulat, van vagy negyven fok, nálunk meg sokszor mínusz húsz fokban voltak a versenyek. Arról nem is beszélve, hogy mindennap telt házas stadion előtt zajlottak a versenyek.

– Milyen világsztárokkal találkoztál?

– Sok mindenkivel, de aki most eszembe jut, az az 1500 méteren győztes brit Josh Kerr. Ugyanakkor hatalmas élmény volt az is, hogy amikor vártam az egyik buszt, egy norvég úriember szólított meg. Kérdezte tőlem, hogy jártam-e már Norvégiában. Mondtam, igen, elég sokszor, hisz sítájfutó voltam. Erre ő kikerekedett szemekkel kérdezte: Micsoda??? Ismerem Vidar Benjaminsent? Mondom neki: persze hogy ismerem, hisz többszörös világbajnokról van szó, akivel még én is versenyeztem annak idején. Erre a norvég úriember mondja, hogy Vidar a legjobb barátja, ráadásul ő is tájfutó. Kiderült, hogy Petter Thoresen többszörös világbajnok mellett ülök, most ő a norvég tízpróbázók edzője. Milyen kicsi a világ, gondoltam magamban, őszintén ez volt az egyik legnagyobb élményem.

– Az önkénteseknek is szerveztek egyik délelőtt futóversenyt. Részt vettél azon?

– Igen! 4 × 400 méteres váltóban versenyeztünk az önkéntesekkel. Igaz, hogy az idő, nem tudom, milyen lett, de hát ez a pálya olyan, hogy valósággal dobja előre az embert. Nagy élmény volt kipróbálni a futószőnyeget, még úgy is, hogy kegyetlen meleg volt.

– Az önkéntes munkáért ugyan nem jár fizetség, de mivel hálálták meg nektek a szervezők a munkátokat?

– Tetőtől talpig felöltöztettek bennünket, és ezt a ruházatot meg is tarthatjuk. Ezenkívül nekem sokkal többet jelent az, hogy kilenc napon át láthattam az atlétikai világbajnokságot, ez leírhatatlan érzés.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!