Bogányi Gergellyel csíkszeredai hangversenyének másnapján a Nagy István Művészeti Középiskola előtt találkoztunk, és kihasználva a napsütést a szabadban kérdeztük turnéjáról, a csodazongoráról és más kulisszatitkokról. Épp próba közben tartott szünetet, így adódott is az első kérdés: – Ezek szerint, ha valaki a világ hangversenytermeinek elismert művésze, és ha a „kisujjában is vannak” az előadandó darabok, még nem jelenti azt, hogy kihagyhatja a gyakorlást, a készülést a koncertekre… – Ez nagyon szigorú, komoly felkészülés és életforma. A darabokat, amelyeket a hangversenyen játszottam, nagyon sokszor játszottam már koncerten. De muszáj újra és újra elővenni, átjátszani, és komolyan gyakorolni, mert, ha egyszer jól eljátszottam, az nem garantálja, hogy ismét sikerülni fog. Tulajdonképpen minden időt, ami utazás közben van, azt a néhány órát, mindig megpróbálom a legfontosabbra fordítani, tehát gyakorolni. Nagyon fontos, hogy a készség, ami a sok gyakorlással jön, vagy marad meg, mindig a topon legyen. Ez nélkülözhetetlen. – Miért éppen Chopin és Liszt? – Játszom mást is. Ez az erdélyi turné része egy nagyobb Kárpát-medencei turnénak, aminek során nagyon sok mindent játszom. Ez egy kicsit filozófia, ugyanis mindig játszhatnám ugyanazt, hiszen mindig más embereknek játszom, de magam számára is fontos, hogy izgalmas és kockázatos műsorokat is játsszak. Nem állítom úgy össze a műsort, hogy egy kaptafára menjen. Még ha ugyanazt is játszom, akkor sem szeretek ugyanúgy játszani, nem is tudok, nem is akarok. Viszont így, hogy majdnem mindig mást játszom, eleve garantált a műsor frissessége. – Mi késztet arra egy elismert művészt, hogy eljöjjön Erdélybe, egy nagyszabású turnéra, és ingyen biztosítson lehetőséget az embereknek, hogy komolyzenét hallgathassanak – Teljesen különleges ez a turné ebből a szempontból. Az inspiráció az volt, hogy most, az új zongora hajnalán – amikor a gyártás elindult, és úgy néz ki, hogy világsiker küszöbén van a hangszer –, nagyon fontosnak tartottam, hogy tulajdonképpen rögtön az elején a magyar embereknek mutassam meg a hangszert. Azért, hogy minél többen lássák, hogy van magyar feltámadás, van magyar jövő, hogy nagyon kemény munkával és nagyon szívós kitartással lehet sikert elérni, nemcsak magyar sikert, hanem világsikert. Ezt szerettem volna megmutatni, közvetíteni az embereknek, ezzel inspirálva mindenkit, hogy igenis, érdemes jól dolgozni és fontos, hogy a zenei kulturális értékeinket megtartsuk és éltessük. – Ha már a jövőt említette, a művészeti középiskolában gyakorolt, illetve a tegnap este megengedte, hogy a közönség is szemügyre vegye, kipróbálja a Bogányi-zongorát, a lehetőséget a gyerekek örömmel ki is használták. Sikerült-e bepillantást nyernie az itteni zeneoktatásba, elcsípett-e néhány jól hangzó dallamot? – Igen, és az a kis villanás is elég volt ahhoz, hogy észrevegyem, nagy örömömre, hogy igenis vannak értékek, tehetségek, és ők nagyon helyesen szeretnének jobban zenélni, többet tudni, és zenei pályára kerülni. – Térjünk vissza a zongorához. Az elhangzott, hogy hét évig készült magyar mérnökökkel… – Mostanáig volt a fejlesztés és a prototípusépítés. Több prototípus is készült, és most érkeztünk el egy újabb mérföldkőhöz, ami tulajdonképpen egy újabb csodatörténet az elmúlt egy évben. Ugyanis még tovább tudtuk fejleszteni a zongorát, és immár gyártásba is tudtuk tenni. Most indult el a zongora tulajdonképpeni gyártása, azaz mostantól immár megvásárolható. Azonban nagyon sok a megrendelés, és nem tudunk, de nem is szeretnénk nagy volumenben gyártani, hanem mindig egy kis, koncentrált manufaktúra szeretnénk maradni Ipolytölgyesen. – Évente mennyit tudnak elkészíteni? – A gyártás elég bonyolult folyamat, és attól is függ, hogy milyen folyamatokat tudunk gyorsítani. Most a tervek szerint évente körülbelül 15 zongorát… – Hogyan született a Bogányi-zongora? – Az első, amit fejlesztettünk, az maga a zongora lelke volt, a rezonáns, a hangzó doboz, és miután megtaláltunk egy olyan kombinációt, ami nagyon ígéretes volt, olyan ponthoz jutottunk, ahonnan nem lehetett visszafordulni. Amikor láttuk, hogy ez nagyon jó kell hogy legyen, akkor beépítettük egy régi zongorába az új rezonánst. És amikor az is rendkívül jó visszajelzést adott, nem maradt más, mint megépíteni magát a prototípust az új formatervvel. Ez is óriási siker volt. Utána még két prototípust építettünk, mind a kettőben javítottuk az előzőeket, most a gyártás miatt az egész konstrukciót is teljesen újra át kellett alakítani. Visszanézve, ez heroikus munka volt. Amikor benne voltunk, mindig csak keveset láttunk előre. Valószínű, ez a Jóisten előrelátása, hogy nem mutat meg túl sokat, mert akkor elszaladnánk, megijednénk, hanem éppen csak mindig a következő lépéssel voltunk elfoglalva, és így tudtuk végül is megvalósítani. – Beszéljünk egy kicsit a hangversenyről. Ez egy koncert volt szavak nélkül, de talán nem is kellenek szavak, hiszen azt mondták Önről, hogy a zene a harmadik anyanyelve a magyar és finn mellett… – Nagyon nagy élmény volt a csíkszeredaiaknak játszani. Nagyon jó volt azt érezni, hogy az emberek figyelnek, nem egy automatikus, rutin koncert, rutin közönség, rutin előadó, hanem igenis meg volt az az egyedi jellege, amit én mindig megadni óhajtok minden koncertnek. Mert szerintem minden koncert egyfajta ünnep, a lélek ünnepe, és igenis muszáj, hogy minden koncert egyéni legyen, egyszeri és megismételhetetlen. Annak nagyon örülök, hogy úgy éreztem, a tegnapi esemény ilyen hangulatú volt. – Ha beszélhetünk kulisszatitkokról, mi történik abban a néhány másodpercben, amikor két darab között elhagyja a színpadot, hiszen a laikusnak úgy tűnhet, hogy szinte semmire nem elég az a rövid idő… – Az egy elképesztően tömény néhány másodperc, amikor én annyi mindent átgondolok, amennyit elmondani húsz perc lenne. Nagyon érdekes periódus. Egyrészt bennem van az előző mű, látom azt, hogy hol volt jó, és esetleg hol nem volt elég jó. Ez lehet 30-40 hely – ezt egy másodpercen belül átgondolom. Érzem azt, hogy a közönség alapvetően miként reagált, attól függetlenül, hogy hogyan tapsol, azt analizálom gyorsan, reagálok rá. És ebbe a néhány másodpercbe belefér az is, hogy a következő néhány darabot átgondolom. Egy tíz perces darabot is egy másodperc alatt. Ezenkívül próbálom kezelni azt a nagyon sok érzékeny rezdülést, a léleknek azokat az impulzusait, amelyeket kapok az előző darab alatt, ezek nagyon sokszor rendkívül intenzív élmények. Azt kell hogy mondjam, az alatt a néhány másodperc alatt élek néhány napot. [box type="shadow" ]Bogányi Gergely Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész. 1974-ben Vácon született zenész családban. Négyéves korában kezdett zongorázni, hatévesen különdíjasa volt a nyíregyházi Országos Zongoraversenynek, amit kilencévesen meg is nyert. 1984-ben felvételt nyert a Zeneakadémia előképző „különleges tehetségek osztályába”. 1993-ban a finn zeneakadémia ösztöndíjasaként tizenkilenc évesen eljutott a tengerentúlra egy amerikai zeneművészeti egyetemre, ahol egyéves ösztöndíjjal tanult. Mára a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze. A nevéhez fűződő Bogányi-zongora különlegessége, hogy a hangszer lelke, a rezonáns az általános gyakorlattól eltérően nem fából készült. A kompozit rezonáns a speciális gyártási technológiának köszönhetően ellenállóbb a környezet hatásaival szemben, illetve egyenletesebb hangzást és hangképet biztosít. [/box] Háromszéki Eszter