Szélmalomharc a kóbor kutyákkal

HN-információ
Tavaly 450 kutyát fogadott be a csíkszeredai Pro Animalia Alapítvány. A gazdátlan ebek közül 164 állatot kellett befogniuk és elszállítaniuk a menhelyre. Száva Emese ügyvezető igazgató lapunk érdeklődésére elmondta: a tüzelési időszakban kicsit minden kan kutya „megbolondul”, ezért nem szabad ingerelni a kóborló jószágokat. [caption id="attachment_85814" align="aligncenter" width="1000"] Egyesek a gazdátlanokra is gondolnak. Mások nem örülnek ennek Fotók: László F. Csaba[/caption] Az elmúlt hétvégén Csíkszeredai központjában ku­tyák támadtak egy arra járó fiatal lányra. Habár az érintettet nem sikerült elérnünk, annyi kiderült, hogy nem gazdátlan, kóbor kutyákról van szó, hanem a Petőfi utcában élő romákhoz tartozó ebekről. Erről Száva Emese, a Pro Animalia vezetője számolt be lapunknak, aki elmondta, többszöri figyelmeztetés ellenére sem tartják felügyelet alatt a szóban forgó kutyá(ka)t, ezért kénytelenek lesznek befogni őket. – Sajnos ez nem garancia arra, hogy a helyzet nem alakul ki újra. Amíg a felelős hatóságok nem akadályozzák meg, hogy az említett személyek meggondolatlanul kutyát tarthassanak, ez az eset megismétlődhet – közölte Száva Emese. Tavasszal máshogy viselkednek Száva Emese rámutatott: tavasszal, a tüzelési időszakban jellemzően ingerlékenyebbek az állatok, és minden kan kutya „megbolondul” kicsit. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb esetben adott helyzet vált ki agressziót az ebekből. Az alapítvány vezetője elmondta: ilyenkor a kan kutyák teljesen máshogyan viselkednek ugyan, de az még ilyenkor is ritka, hogy ok nélkül emberre támadjanak. – Nem mindegy, hogy mi történt korábban az állattal. Ha nemrég lett kóbor kutya, akkor minden ijesztő számára, és emiatt támadhat. De az emberek viselkedése is befolyásoló tényező ilyen szempontból – mutatott rá Száva Emese, megjegyezve azt is, hogy bármennyire problémás is az állat, az eddigi tapasztalatok szerint megnyugszik a menhelyen, ahonnan igyekeznek gazdát találni számukra. Mint ismeretes, az alapítvány 2007 óta együttműködik a németországi Bruno Pet állatvédelmi szervezettel, és néhány havonta Németországba szállítja az állatokat. Ez alól a kóbor kutyák sem kivételek. – A kóborló állatok esetében nem jellemző a beépülés. Nagyon ritka az, hogy egy gazdátlan állat elkezdi védeni a területét – fogalmazott Száva Emese, hozzáfűzve azt is, hogy az állatok befogása sem egyszerű feladat. Megtalálni, befogni, elszállítani Amikor problémás vagy magára hagyott állatot észlelnek a lakosok, és azonnal bejelentik, az alapítvány munkatársai elkezdik keresni a kutyát. Ilyenkor nyílt terepen kell megtalálniuk és befogniuk az állatot. – Nem egyszerű mutatvány. A kutya ugyanis nem vár ránk, mire a helyszínre érünk, már nyoma sincs. Ezért körbejárjuk a várost, követjük a bejelentéseket, és igyekszünk bemérni a mozgó célpontot. Hurokkal és csapdával dolgozunk, bár a befogásra kihelyezett csapdánkat nemrég ellopták. A különösen nehéz eseteknél kábító lövedék használatára engedéllyel rendelkező állatorvos segítségét vehetjük igénybe – számolt be a Pro Animalia vezetője. Csíkszereda Polgármesteri Hi­vatala egyébként egy éve kötött szerződést az alapítvánnyal a kóbor kutyák befogása érdekében. A szerződés április elején lejár, ha újból megnyerik a kiírást, a Pro Animalia folytatja a munkát. Legkevesebb két, de általánban három munkatárs foglalkozik a kutyák befogásával.   Sokan adják le az állatukat Egyébként jelenleg is teljes kapacitással működik a menhely. A sokéves tapasztalat szerint jellemzően három módon kerülnek az állatok az alapítványhoz: befogják őket, találják őket, vagy a gazdájuk leadja őket. Utóbbi sokkal gyakrabban fordul elő, mint gondolnánk. – Sok idős, beteg és „meguntuk, nem kell már” kutyát hagynak nálunk az emberek. A talált és befogott ebek számával vetekedik ez az arány – ecsetelte Száva Emese, kitérve arra is, hogy a városháza menhelyére került állatokat 15 nap után veszi át a Pro Animalia. Ennek oka az, hogy egyetlen kutyát se altassanak el. Mint megtudtuk: tavaly összesen 450 kutyát láttak el a menhelyen, ebből 164 állatot kellett befogni, és 286 esetben vették át a gazdától az állatokat. A helyzet nem jó, mégis jobb, mint máshol Száva Emese hangsúlyozta: nem a város termeli ki a kóborló négylábúakat. – Ha a környező falvakban nem törődnek a kutyák megfelelő ellátásával, ha nem chipelik, ivartalanítják őket, nehéz lesz csökkenteni a nem kívánt szaporulatot. Tüzelési időszakban fokozottan kell figyelni az állatokra, legyenek megfelelően elzárva, ne tudjanak kiszökni – hívta fel a figyelmet a Pro Animalia vezetője, aki szerint a kóbor kutyák befogása csak tüneti kezelést nyújt, hiszen amíg a gazdák nem törődnek az állataikkal, és amíg büntelenül szélnek ereszthetik őket – mert egyik hatóság sem törődik ezzel a kérdéssel –, addig mindig lesznek újabb kószáló ebek a városban. Ladó Zsolt, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője kérdésünkre elmondta: országos szinten minden év októberétől a következő év februárjáig ellenőrzéseket tartanak a kutyák megfelelő ellátása érdekében. – Hargita megye 40 ezer beoltott és chippel ellátott kutyával országos viszonylatban nem áll rossz helyen. Nem jellemző az, hogy a gazdák visszautasítják a kutyáik kezelését. Abban az esetben viszont, ha valaki nem egyezik bele mindebbe, büntetésre számíthat – fogalmazott Ladó Zsolt.
Ha kóbor kutyát lát... A kóbor kutyák befogására két-három alkalmazott áll a Pro Animalia rendelkezésére. Őket hétköznapokon 10 és 17 óra között a 0749–416802-es telefonszámon értesíthetik, ha kóborló ebet látnak.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!