Százak a csángó misén
Több százan gyűltek össze, hogy részt vegyenek a pünkösdszombati hagyományos csángó misén a csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplomban. A moldvai katolikus hívek ezúttal nem érkezhettek nagybuszokkal, ám így is nagy számban vettek részt a pünkösdi búcsún és megtöltötték a délutáni szertartás helyszínét.
Színes, hagyományos népviseletben jelentek meg a pusztinai zarándokok, rajtuk kívül nagy számban voltak jelen Lujzikalagorból, Szászkútról, Újfaluból, Szitásról, Bahánáról, Somoskáról és Trunkról is, és képviselték közösségüket a Csíkszeredában továbbtanuló középiskolás csángó diákok is. A szentmise főcelebránsa Bálint Emil, a csíkszeredai Szent Ágoston Egyházközség plébánosa, felcsíki főesperes volt. A szentmisén több plébános vett részt, közülük Nyisztor Krisztián, Veres Stelian moldvai csángó származásúként tettek azért, hogy közelebb érezzék magukhoz a megjelent hívek az ünnepet. Jelen volt még Berszán Lajos, a Gyimesközéploki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium alapítója és Kádár Viktor csobotfalvi káplán. Külön színfoltja volt a csángó misének, hogy ministránsként részt vett a lujzikalagori Csernik család teológus hallgató gyermeke, aki Gyulafehérváron tanul. Énekével emelte az ünnepi hangulatot Nyisztor Ilona és Antal Tibor.
– Közel 250-en iratkoztak fel előzetesen a búcsún való részvételre, végül ennél jóval nagyobb számban érkeztek moldvai csángók a búcsúra. Öröm volt látni, hogy a buszos zarándoklatok elmaradása ellenére beindult egyfajta önszerveződés, és a moldvai zarándokok még inkább odafigyeltek az apró részletekre – mondta a Hargita Népe érdeklődésére Fazakas-Timaru Carina, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vallási felelőse. Hozzátette: sokan már pénteken éjszaka megérkeztek a helyszínre, és úgy vettek részt a pünkösdi eseményeken, hogy ezúttal nem tudtak a csíksomlyói kegytemplomban virrasztani, mivel azt a járványügyi előírások nem tették lehetővé.