Sokéves muzeológusi munka érett be

HN-információ
A ma kezdődő Csíkszeredai Városnapok idei, kiemelt kulturális eseménye az Útkereszteződésben című, várostörténeti állandó kiállítás megnyitója. A tárlat anyagának összeállításában, a kutatómunkában és tárgygyűjtésben több mint ötven szakember dolgozott, a 20. századi város történetét, a kisipar fejlődését, majd bukását, a háborúk és rendszerváltozás korát a régi csíkszeredai családok felmenőinek elbeszélései teszik élővé, szinte tapinthatóvá. Az állandó kiállítás augusztus 3-tól látogatható. [caption id="attachment_74750" align="aligncenter" width="6000"] Gyarmati Zsolt igazgató a tárlat egyik elemét mutatja. Több mint 50 szakember „töltötte meg” a hét termet fotó: LÁszló F. Csaba[/caption] Több ezer műtárgy, fotó, dokumentum, és több mint háromévi munkája azoknak, akik mindezeket katalogizálták, restaurálták, konzerválták, a tárgyhoz köthető történetet feljegyezték, Csíkszereda város történetét a székelyek letelepedésétől napjainkig kutatták, feldolgozták. Ezen az áron jött létre a Csíkszeredai Városnapok keretében megnyíló Útkereszteződésben című várostörténeti állandó kiállítás. A kulturális intézmények munkáját ugyan nem feltétlenül a számok, statisztikai adatok tükrében érdemes megítélni, de ahhoz, hogy ennek a tárlatnak a történetét megértsük, fontos néhány részletet kiemelni. Gyarmati Zsolt múzeumigazgató szerint amikor az intézmény vezetőségében felmerült a várostörténeti kiállítás létrehozásának az ötlete, az ehhez szükséges feltételek közül mindössze egyvalami volt a birtokukban: hét üres terem. Sem a tárlat összeállításához szükséges tárgyi gyűjtemény, sem a történeti korokkal foglalkozó szakembercsapat, sem tudományos kutatás, és persze pénz sem volt még. – A városlakók bevonásával és a média segítségével fogtunk hozzá a műtárgyak begyűjtéséhez. Ez volt a munkánk látványosabb része, hiszen az emberek tudtak, hallottak róla. Ezenkívül több mint ötven, köztük jó néhány külső munkatárs dolgozott a történelmi korok kutatásában, akikkel heti rendszerességgel szakmai megbeszéléseket tartottunk, lakossági fórumokat szerveztünk, majd az összegyűlt sok ezer nyersanyagot jól átgondolt koncepció mentén forgatókönyvbe sűrítettük, hogy abból kiállítást szervezhessünk – összegzett az igazgató. A kiállításrendezés munkafolyamata valójában csak ezt követően kezdődhetett el. A szakemberek ekkor tudtak azon gondolkodni, hogy a kiállítótérben mi és hogyan jelenjen meg. Milyen egyedi elemekkel tudják látványossá és a látogató számára érzékletessé tenni a különböző termek és korok információanyagát. – Magyarországi és helyi szakembereket kértünk fel egy-egy korhű ruha, tárgy másolatának elkészítésére, ilyen formában látható például a tárlat anyagában a Tordán keltezett, Csíkszereda városi címét bizonyító oklevél, amelyet Izabella királyné adományozott 460 évvel ezelőtt az akkor még mezővárosként említett településnek. Vagy a Fekete Sas gyógyszertár rekonstruált helyisége a korabeli bútorral, edényekkel, eszközökkel – tudtuk meg. A kiállítótereket érintőképernyős táblák, audiovizuális elemek, modern makettek és a Vigadó mini moziterme teszi a hagyományos kiállítástól eltérővé. A tárlat hét teremben, több mint 400 négyzetméteren kalauzol végig az Árpád-házi időktől a Ceaușescu-éra végéig, a vásárvárosból a fejlődő kisipari városon keresztül a panellakásokkal kiépített megyeszékhelyig. A Csíki Székely Múzeum állandó kiállítását péntektől látogathatják. Autóvezetők figyelmébe A Csíkszeredai Városnapok sikeres lebonyolítása érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala arra kéri a gépkocsi-tulajdonosokat, hogy augusztus 3–5. között hagyják szabadon az alábbi városrészek, útszakaszok közterületeit: Szabadság tér (a Sapientia Tudományegyetem előtti részétől a Mihai Eminescu utca kereszteződéséig), Sapientia Tudományegyetem mögötti parkoló, Mihail Sadoveanu utca (a Temesvári sugárút és a Nicolae Bălcescu utca közötti szakasz), Temesvári sugárút (a Szabadság tér és a Kőrösi Csoma Sándor utca közötti szakasz) és a Vár tér (parkoló). Az otthagyott és a rendezvényt akadályozó járműveket Csíkszereda Polgármesteri Hivatala elszállíttatja. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!